A kitelepített németekre emlékeztek

csepel.hu

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából január 19-én megkoszorúzták a csepeli polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblát.

Ezen a napon emlékeznek azokra, akiket a II. Világháborúban, a szovjet hadsereg bevonulása után német nemzetiséghez való tartozásuk miatt Németországba deportáltak, és azokra is, akiket a Szovjetunióba hurcoltak el kényszermunkára.

Amikor a szovjet Vörös Hadsereg a nácik alól felszabadította, egyben meg is szállta Magyarországot. A szovjet katonák – becslések szerint – 250 ezer nőt erőszakoltak meg amellett, hogy a megszállás rengeteg civil áldozattal is járt. A megszállással egy időben megkezdődött a magyarországi németek szovjet munkatáborokba való elhurcolása.Közülük sokan nem élték túl az éhezést és a megpróbáltatásokat.

A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén Nagy Imre belügyminiszter – a későbbi miniszterelnök – terjesztette elő a magyarországi németek kitelepítésének tervezetét, amely a kollektív bűnösségen alapult. Ezt 16 miniszterből kilencen támogatták, ketten nemmel szavaztak, öten tartózkodtak. A rendelet alapján mintegy három-négyszázezer német nemzetiségű magyar állampolgárt üldöztek el az országból. Vagyonukat elkobozták. A Rákosi-korszakban később is hazaárulóknak bélyegezték a németség azon tagjait, akik itthon maradtak.

Történészek mintegy 12-14 millióra teszik azoknak a számát, akiket a kelet- és közép-európai országokból, elsősorban Lengyelországból és Csehszlovákiából költöztettek el erőszakkal, vagy hurcoltak el munkatáborokba. A halálos áldozatok számát 600 ezer főre becsülik.

A magyar Országgyűlés 2013-ban nyilvánította a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává január 19-ét. 1946-ban ezen a napon hagyta el az országot a kitelepítetteket szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés hangsúlyozta: tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el.

A csepeli koszorúzás előtt Pálffy Zsófia 9. osztályos tanuló tartott emlékműsort. Borbély Lénárd polgármester és az alpolgármesterek mellett a megemlékezésen részt vettek az önkormányzat frakciói közül a Fidesz-KDNP, a Buckai Szövetség, az MSZP és az LMP képviselői. Az országgyűlési képviselők közül Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) koszorúzott. A magyarországi német nemzetiségűek kényszermunka-táborokba hurcolásáról „Örök tél” címmel megrendítő erejű film készült 2019-ben. A főszerepet játszó Gera Marina színésznő az alakításáért Emmy-díjat kapott.

A filmet itt lehet megtekinteni: https://youtu.be/V6muIXPInr8

csepel.hu

2 hozzászólás “A kitelepített németekre emlékeztek” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Nekik is megjött a “felszabadulás”, l. “Január 18 – Pest felszabadulása” cikket!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Kitiltott szerint:

    Oreg ertelmisegi
    Nekik az elozo 5 ev volt a szabadsag

Itt lehet hozzászólni !