Idén is lesz “csillamos” Budapesten – már mától utazhattok vele

888

Lassan hagyománnyá válik az ünnepi időszakban a csillamosozás.

A szokásokhoz híven idén is a Ganz-gyár egyik remekműve, az ikonikus UV lesz a fényvillamos, motorkocsi-pótkocsi-motorkocsi leosztásban. Ez az a típus egyébként, ami 1955-től 2007-ig közlekedett Budapesten napi szinten, a pótkocsik pedig már az 1930-as évek óta szolgáltak a fővárosban (szintén 2007-ig), igaz, a második világháborút követően komoly felújításon estek át. Érdekesség a típussal kapcsolatban, hogy az 1956-os forradalom idejére az akkor még „űrtechnikát” képviselő új villamosokat kivonták a forgalomból, nehogy megsérüljenek. Az UV volt egyébként az első olyan villamos, aminek gyárilag távműködtetéssel záródó ajtaja volt, azaz ezeken a villamosokon már nem lehetett „tujázni”.

Sokaknak – így nekem is – gyerekkorom meghatározó közlekedési eszköze volt az UV, így minden évben örömmel várom az adventi időszakot, hogy legalább egyszer nosztalgiázzak egyet a feldíszített villamossal. Bár az égősorok miatt nem olyan az élmény, mint ’90-es években volt, az UV-motorkocsik jellegzetes hangját és szagát akkor is hozza a csillamos, a díszítés pedig különlegessé teszi az egészet.

A kivilágított villamos idén november 29-étől január 5-ig sötétedés után közlekedik Budapesten (december 24-e kivételével, amikor nem jár).

Ezúttal vasárnaponként, hétfőnként és keddenként a 2-es vonalon, szerdánként és csütörtökönként a 19-es vonalon, péntekenként pedig a 47-es és 49-es vonalon közlekedik a fényvillamos, míg szombatonként mindig eltérő vonalon találkozhatnak vele az érdeklődők.

Forrás: 888

Itt lehet hozzászólni !