Elveszik a szociális és egészségügyi dolgozók jutalmát a VIII. kerületben, hogy politikusokat fizessenek ki

MTI, Mandiner, Csespel.info

A VIII. kerület új vezetése 150 millió forinttal kerül többe, mint az előző, fideszes vezetés. Az alacsonyabb keresetű dolgozók év végi jutalma 140 millió forint lett volna, így mostantól ők fizetik az összefogás árát. Pikó András, a VIII. kerület “összefogás” által támogatott polgármestere a HVG-nek jelentette be, hogy idén nem kapnak 13. havi fizetést a bölcsődék, óvodák és rendelőintézetek dolgozói. 

A polgármester a HVG-nek azt mondta: megnézik, mennyi pénzük lesz, és ahhoz mérten kapnak majd juttatást a dolgozók karácsony előtt. A kerületben ugyanis évek óta 13. havi fizetést kaptak az önkormányzati dolgozók, de a bölcsődék dolgozói, az óvónők és a védőnők is.

Nyilvánvaló, sokkal népszerűbb polgármester lennék, ha azt mondanám, ahogy tavaly, úgy idén is lesz 13. havi fizetés az önkormányzat bölcsődéiben, óvodáiban vagy a rendelőintézetében

– teszi hozzá Pikó András a HVG-nek adott interjújában.

Az, amit most adunk nekik, nem 13. havi fizetés lesz, hanem egy olyan elismerés az egész éves munkájukért, amit megérdemelnek. Ezért még idén megpróbálok eljutni minden érintett helyre, hogy személyesen indokolhassam meg számukra a döntést” 

– magyarázza.

A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, Vörös Tamás egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: felháborító és botrányos ez az intézkedés. Mint mondta, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idejének gyakorlata tért vissza, hatalomra kerülve a baloldal mindig megszorításokkal lát munkához. Kifejtette: Pikó András mintegy 700 embertől – köztük bölcsődei nevelőktől, óvónőktől, szociális és egészségügyi dolgozóktól – vesz el egyhavi bért. Felidézte, hogy Józsefváros a kormánypártok vezetése alatt 2013 óta mindig előteremtette az év végi juttatás fedezetét, évente csaknem 140 millió forintot.

Vörös Tamás bírálta, hogy a kerület új vezetése 150 millió forinttal többe kerül majd, mint az előző. Kiemelte: a polgármesternek a saját testületén kellene takarékoskodnia, és nem azokon, akik több megbecsülést érdemelnének.

Forrás: MTI, Mandiner, Csepel.info

5 hozzászólás “Elveszik a szociális és egészségügyi dolgozók jutalmát a VIII. kerületben, hogy politikusokat fizessenek ki” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Kell a pénz a lélegeztetőgépre!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Boldog Karácsonyt szerint:

    Csak éppen a lényeget nem írtátok már megint le.

    A Fidesz azt a hazugságot terjeszti Józsefvárosban, hogy elvettük a szociális ágazatban dolgozóktól az év végi juttatásokat. Ez nem igaz, mint ahogy az sem, hogy a fideszes városvezetés betervezte volna az idei költségvetésbe az erre szánt összeget. A valóság a következő:

    1. 𝘼 𝙡𝙚𝙜𝙨𝙯𝙚𝙜𝙚́𝙣𝙮𝙚𝙗𝙗𝙚𝙠 𝙢𝙤𝙨𝙩 𝙩𝙤̈𝙗𝙗𝙚𝙩 𝙠𝙖𝙥𝙣𝙖𝙠. Az új önkormányzat elismeri a kormány által leginkább sújtott szociális szféra dolgozóinak munkáját, ezért úgy döntöttünk, hogy a Fidesz választási kiköltekezése ellenére is lesz év végi pénzjuttatás, de igazodva az önkormányzat gazdasági helyzetéhez. A juttatást idén két részre osztjuk, karácsony előtt minden érintett szociális vagy egészségügyi intézményben foglalkoztatott dolgozónk, aki tehát tavaly is kapott, nettó 100 ezer forintot vehet át. Ez az legalacsonyabb jövedelműeknek, akik nettó 100 ezer forint alatt keresnek, plusz pénzt jelent az eddigiekhez képest. Jövőre, látva a 2019.évről megmaradt pénzmaradvány nagyságát és a más területeken jelentkező igényeket, a lehetőségeinkhez képest fokozatosan egészítjük ki, a legalacsonyabb fizetésűekkel kezdve azoknak a juttatását, akiknek a nettó fizetése magasabb, mint 100 ezer forint, egészen addig, amíg el nem fogy a keretünk. Ez egy szolidáris megoldás, mert azoknak juttat többet, akiknél a legnagyobb a szükség és eközben eleget tesz annak a felelősségnek is, mellyel a józsefvárosiak október 13-án megbíztak bennünket. Szolidáris és felelősen gazdálkodó önkormányzatot ígértünk a józsefvárosiaknak a választási kampányban és minden eddigi lépésünkben ehhez tartjuk magunkat.

    2. 𝘼𝙯 𝙚́𝙫 𝙫𝙚́𝙜𝙞 𝙟𝙪𝙩𝙩𝙖𝙩𝙖́𝙨 𝙨𝙤𝙨𝙚𝙢 𝙫𝙤𝙡𝙩 𝙗𝙚𝙩𝙚𝙧𝙫𝙚𝙯𝙫𝙚 𝙖 𝙠𝙤̈𝙡𝙩𝙨𝙚́𝙜𝙫𝙚𝙩𝙚́𝙨𝙗𝙚. A józsefvárosi önkormányzat eddigi gyakorlata az volt, hogy az általa fenntartott oktatási, szociális és egészségügyi intézmények dolgozóinak jövedelmi differenciálás nélkül adott év végi juttatást, tehát volt aki nettó 70 ezret kapott, volt aki nettó 350 ezret. Erre a forrást sosem tervezték be a költségvetésbe, most sincs betervezve. A szükséges pénzt az intézmények bérmaradványainak elvonásából és az általános tartalékból biztosították.

    3. 𝙉𝙚𝙢 𝙞𝙜𝙖𝙯, 𝙝𝙤𝙜𝙮 𝙖 𝙁𝙞𝙙𝙚𝙨𝙯 𝙟𝙤́ 𝙥𝙚́𝙣𝙯𝙪̈𝙜𝙮𝙞 𝙝𝙚𝙡𝙮𝙯𝙚𝙩𝙗𝙚𝙣 𝙖𝙙𝙩𝙖 𝙖́𝙩 𝙖𝙯 𝙤̈𝙣𝙠𝙤𝙧𝙢𝙖́𝙣𝙮𝙯𝙖𝙩𝙤𝙩. Miközben tart az önkormányzat gazdasági és költségvetési helyzetének átvilágítása, és az eddigi adatok szerint semmi okom a nyugalomra, olyan nem várt kiadásokra is tartalékolnunk kell, mint a most folyó gázkizárások miatt akár hónapokra is fűtés nélkül maradó társasházak pénzügyi megsegítése vagy a Fidesz választási ígéreteként a 65 év feletti nyugdíjasoknak szánt 8000 forintos juttatás vagy a leváltott fideszes vezetők tízmillióra rugó szabadságmegváltása. Sorra esnek ki a csontvázak a szekrényekből, csak az elmúlt ciklusban a fideszes városvezetőknek magánhasználatra is átadott szolgálati gépkocsikra és sofőrökre több mint 100 milliót költöttek, évente 300 milliót tapsoltak el saját maguk ünneplésére a propagandájukban, és lassan már számolni sem tudom az elmúlt ciklusban többszázezres fizetésekkel kitömött sportállásokat és kamu megbízásokat.

    Takarékosak leszünk, lecsökkentjük a szolgálati gépkocsiparkot, felszámoljuk a méregdrága, senkit sem érdeklő és most a kerületi forrásai elvesztése miatt dühös Fidesz-propagandát és megszüntetjük a sportállásokat. Ezt kell tennünk, mert mi a józsefvárosiakkal vagyunk szolidárisak és nem a saját zsebünkkel, nekik tartozunk felelősséggel, nem Orbán Viktor rendszerének.

  3. Tóth kati szerint:

    T.boldog kari!Ilyen veretes dumát én is tudnék írni rólatok.A lényeg:elveszik ezeket a juttatásokat,vagy nem?Ha a fideszesek egyfolytában loptak hogyan tudtak adni?Pont a legcsóróbbakat sarcoljátok meg?

  4. Boldog Karácsonyt szerint:

    Tóth (hülye) kati!

    Én senkit nem sarcolok meg.

  5. abc123 szerint:

    Tegyük hozzá hogy a bukott 3 fideszes városvezetőnek szabadság megváltásra a józsefvárosi önkormányzat az általános tartalékból bruttó 8,7 millió forintot fizet + 1,5 millió forintos munkaadói járulék.
    Ez hány szociális és egészségügyi dolgozó jutalmát tenné ki?
    Ez úgy ~10milla,ha százezres jutalommal számolunk akkor 100főét.

Itt lehet hozzászólni !