Sikerrel zárult a VIII. Szent Erzsébet Jótékonysági Bál

csepel.hu

A csepeli önkormányzat nyolcadik alkalommal rendezte meg november 23-án a Szent Erzsébet Jótékonysági Bált. A rendezvény fővédnöke Wittner Mária 1956 hőse, Csepel díszpolgára volt. A jótékonysági bál bevételeiből idén a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű csepeli gyermekeket támogatták.

A belépő és a pártfogói jegyek árából, valamint az egyéb felajánlásokból közel 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteni a rászorulók számára. A rendezvényt Borbély Lénárd polgármester nyitotta meg.

A jótékonysági gálaműsor keretében fellépett a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes, majd Zsédenyi Adrienn énekesnő és a Cascade Music Jam együttes szórakoztatta a résztvevőket.

A bálon jelen voltak Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint önkormányzati képviselők, csepeli vállalkozók, önkormányzati cégek dolgozói és a jótékonysági kezdeményezés támogatói. A bált a Csepeli Városkép Kft. szervezte, az est fő támogatója a csepeli önkormányzat volt. Az est kiemelt támogatója az Alpiq Kft és a VS WIN-Group Kft volt.

A tombola nyereményeit felajánlotta: a Corner Garden Bistro, a Folly Arborétum és Borászat, a LaPanna cukrászda, a Rizmajer Kézműves Sörház, ifj. Fazekas István, Rákóczi – Kert A Családok Parkja. A fődíjat a VS WIN-Group Kft biztosította.

csepel.hu

 

12 hozzászólás “Sikerrel zárult a VIII. Szent Erzsébet Jótékonysági Bál” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Nagyon jó, hogy a jótékonysági bál bevételeiből idén a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű csepeli gyermekeket támogatják! (Sajnálom, hogy a zellenzéket nem hívták meg, így nem vettek részt. Pedig Boldog Karácsonyt, keménylegény, pl, Gyula, Horváth János oly szívesen adakoztak volna!🙂)

    Apropó! Mikor kapják meg a nyugdíjasok a Vigyori által beígért 20 000 Ft fűtési támogatást?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. pl szerint:

    Demens, hülye, mit hazudozol?

  3. pl szerint:

    –Mennyire hülye vagy: “Sajnálom, hogy a zellenzéket nem hívták meg, így nem vettek részt.”
    Tényleg? Éles eszű! (nem)
    –“kerületekkel közösen a 20 ezer forintos fővárosi fűtési támogatást”… bedobtátok már a részeteket?
    –Esetleg mennyi időt adsz a szarul, vagy nem átadott pénzügyek átvizsgálására, a források megtalálására, az ellopott/hiányzó pénzek előkerítésére?
    –Gazdád a meleg tél UTÁN és a választások előtt osztogatott kú hideg tél okán.
    Meglepődnél, ha Karácsony is választások előtt osztogatna?
    Miért nem takarodsz a hazugságaiddal te féreg?!
    Nélkületek Nélküled jobb lenne!

  4. keménylegény szerint:

    Az öreg három bevétele mellett nem szégyellné felvenni a rászoruló nyugdíjasok fűtési támogatását.

    Javaslom, kérjen az önkormányzattól egy 20 000 Ft-os karácsonyi csomagot.

  5. Kovacsics Rémusz szerint:

    Hű, de hangosaklettek az anarhisták!
    No, akkor beszélgessünk a VIII. kerület dolgairol.
    Ugyebár a takarékosság jegyében az ottani anarhisták a saját lóvéjukat megemelték, de a szociális szvéra dolgozói, mehetnek a levesbe.
    Az ottani polgármesternek akkora bőr van a pofáján, hogy úgy nyilatkozott, meglátogatja a lóvénélküli dolgozókat, oszt majd jól elmagyarázza nekik, miért is nemkapnak egy árva buznyákot sem karácsonyra.
    Ez igen! Eddig kaptak némi pénzt karácsonyra, de mostmár nekik nem jut, hisz kell a lóvé a komáknak és cimboráknak.
    Látjátok, ti akik az anarhistákra szavaztatok, mit is tettetek??!!
    Ugye-ugye! Nem is kellett sokat várni a keserü pirula megérkezésére.
    Ja, ezmég a kezdet. A többi, majd eztán jön.
    Csak gratulálni tudok, hogy a gyűlölettöl elvakulva mentetek szavazni, de a tényeket, a számokat figyelmenkívülhagytátok.
    Hamajd a kerületek ismételten adóságcsabdába kerülnek, kéretik nem mutogatni a kormányra!
    A tisztelt lakosság, egye megamit főzött.

  6. Horváth János szerint:

    Rémusz!
    Ne zavarjon, hogy az óvónők, a bölcsődei dolgozók és a kisegítők nem a 13, havi alamizs-
    náért tüntetnek, hanem tisztességes bérért!

  7. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    1. Nem megyek oda, ahova nem hívnak.
    2. Nem megyek oda, ahol W. Mária 56″hőse” a díszvendég.
    3.Nem megyek oda, illetőleg messze elkerülöm azokat a helyeket, ahol Németh
    Szilárd előfordulhat.
    4. Adakozni felhajtás nélkül is lehet.

  8. Boldog Karácsonyt szerint:

    Máté 6:2: „Amikor irgalmas adományokat adsz, ne kürtöld szét, mint ahogy a képmutatók teszik. . . hogy dicsőítsék őket az emberek.”

    Nagyapó a képmutató, aki öreg komcsiból lett egy magát kereszténynek nevezett “Horog keresztény” (“Csuhások térdre imához”) szekta tagja és van pofája kioktatni az adakozásról másokat.
    Öreg, te egyre idiótább vagy. Nem baj, ha végre megpusztulsz, jobb lesz nélküled a világ.

  9. Tóth kati szerint:

    Horvát elvtárs nem is való oda.Ne féljen nem hívják.Maguk mikor adtak tisztességes bért a dolgozóknak?Úgy látom mindig jól élt,a 13.havi fizetésre nagyon számítottak ezek az emberek.Persze tudjuk,hogy ahol maguk hatalomra kerülnek,ott ezek a juttatások eltűnbek.Senki ne gondolja,higyha maguk visszajönnének maradna a csok,csak,ingyen étkeztetés,ingyen tankönyv,nyugdíjprémium,vagy a rezsicsökkentés.A szoclib bagázs mindent elvenne és beszűntene.Ki vannak éhezve,9 éve nem tudnak lopni.Be kell hozni a lemaradást.

  10. Horváth János szerint:

    Tóth kati!
    Sötét vagy.

  11. pusssh szerint:

    Operabál – csepeli kiadásban.
    (Tóth Katit mikor hívják már meg? Hiszen teljesen igaza van. Nála van az igazság EGYIK FELE.)

  12. Gyula szerint:

    Katika is egyszerű, mint a faék, a 8 általánosával…

Itt lehet hozzászólni !