Huszonkettő új terepjárót kaptak a halőrök

Agrofórum

Újabb 22 terepjárót kaptak a halőrök, a járműveket hétfőn adták át – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

A közlemény szerint a teljes kontingens nettó vételára 165,88 millió forint, autónként 7,54 millió forint, amiből 70 százalék vissza nem térítendő állami és horgászszövetségi támogatás.

A terepjárók ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, a sikeresen pályázó 17 horgászszervezethez, amelyek utóbb a járművek tulajdonosai lesznek.

A közleményben felidézik: a halőrök 2017-ben 20, 2018-ban 15 terepjárót kaptak hasonló módon.

A beszerzés újabb jelentős lépés a több mint 600 főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai fejlesztésében – hangsúlyozták.

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a “halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból, majd az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését – áll a közleményben.

Már eddig is több ütemben adtak át a halőrzést támogató technikai eszközöket, halőri egyenruhákat, illetve folyamatban van a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök soha nem látott mértékű beszerzése és támogatása is – tették hozzá.

Forrás: Agrofórum

11 hozzászólás “Huszonkettő új terepjárót kaptak a halőrök” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Megérdemlik a halőrök 7mFt -ért, míg a mi autónk a Suzuki Vitara kedvezményes ára 4,8 mFt, a Dacia Duster 3,5 mFt-ért kapható?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. kiss istvan szerint:

    Nagyapó!

    Mi a fsz bajod van a halőrökkel?

  3. Horváth János szerint:

    Semmi baja nincs, csak hiányoljuk a könnyűfém felnit!

  4. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Mielőtt reklamál nézze meg, hogy ki a MOHOSZ elnöke.

  5. Tündér Ilona szerint:

    Még a végén annyira felbátorodik, hogy a birkózó csarnokot is kritizálni fogja.

  6. Nagyapó szerint:

    Tündér Ilona! Azt hiszem különbség van a között, hogy egy szervezet – szeretem, nem szeretem – dupla áron szerez be terepjárókat, vagy a között, hogy Csepel kap egy korszerű sportcsarnokot, amelynek épületadója, területének bérleti díja Csepelt gazdagítja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Nagyoroszi Zsigmond szerint:

    Most látom drága nagyapó fantasztikus konklúzióját.MiszerintCeterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop. Tehát róluk beszél?Orbán Viktor ,Miniszterelnök 1990 előtt a KISZ titkár.

    Matolcsy György 1990 előtt MSZMP tag és a III/2 ügynöke.

    Pintér Sándor ,Belügyminiszter 1990 előtt MSZMP titkár

    Járai Zsigmond ,Pénzügyminiszter 1990 előtt az MSZMP tagja és a III/2 ügynök.

    Varga Mihály Pénzügyminiszter 1990 előtt KISZ titkár

    Mikola István 1990 előtt a Hazafias Népfront tagja.

    Harrach Péter Szociális és családügyi miniszter 1990 előtt MSZMP tag

    Fónagy János 1990 előtt MSZMP tag.

    Deutsch Tamás Ifjúsági és sportminiszter 1990 előtt KISZ titkár.

    Kövér László Titkosszolgálatokért felelős tn. miniszter 1990 előtt KISZ-titkár.

  8. Nagyapó szerint:

    Nagyoroszi Zsigmond! Most sorolja föl azt a sok szemetet, akik megmaradtak kommunistának.
    Kezdheti: Gyurcsány(i), Nagyoroszi (sic.)Zsigmond, Varjú és még hosszú sor!!
    Ők nem jártak a damaszkuszi úton!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop. (Kispest)

  9. Horváth János szerint:

    Nem, ők nem köpik szembe saját magukat mint maga!

  10. Gyula szerint:

    “7mFt -ért, míg a mi autónk a Suzuki Vitara kedvezményes ára 4,8 mFt, a Dacia Duster 3,5 mFt-ért kapható”
    Írja az öreg…
    Azt’ nehogy egy kategória legyen egy Toyota és egy rakás szar Suzuki, még a Duster is egy alja SUV! 😀

  11. Lili Züllig szerint:

    Ha valakinek kell kocsi, szóljon, hozok jobbat, olcsóbban, újat Svájcból.
    Én is ebből élek by Gaben
    Most van;
    – Nissan X-Trail (ezüst 4×4)
    – Jeep Cherokee (fekete)
    – Land Rover Discovery 4 (british green)

Itt lehet hozzászólni !