Orbán Viktor: Magyarország a kereszténydemokrácia és nem a liberalizmus talaján áll

Németh Szilárd ismét a Fidesz alelnöke lett

Magyar Nemzet

A Fidesz tisztújító kongresszusán 1406 szavazattal választotta meg elnöknek a nagyobbik kormánypárt Orbán Viktort.

Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy az ország egyetlen kormányképes pártjának elnökévé választották. Mélyen megérinti, és meg is rendíti az a támogatás, amit ettől a közösségtől kap – tette hozzá az Origo beszámolója szerint. Egyikőtök szeretete sem viszonzatlan a szívemben – mondta a kormányfő.

A Fidesz rendezett állapotban van, világos program mentén tesszük a dolgunkat, miközben ellenfeleink még mélyebbre ássák magukat – mondta Orbán Viktor.

A legfontosabb szabály a Fideszben, hogy nem pozíciót, hanem munkát osztanak – tette hozzá. Most jön a java, mert ami eddig történt, az sem volt kismiska, de az igazán nagy dolgok most jönnek, és ebből nem akarok kimaradni – mondta.

A Fidesz-kongresszus résztvevőit bajtársaknak nevezte, mint fogalmazott, egy vérből valók vagyunk. A miniszterelnök szerint a bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok, ha te tévedsz. Kiemelte, az elmúlt harminc évben mindig minden nehézségből ki tudott lábalni a Fidesz és ezért van most van, a liberális baloldal pedig ezért van lenn. Amíg a belföldi ellenlábasok fogynak, addig a bajtársiasság abroncsai tartják össze a szövetséget.

Ronald Reagan ezt nevezte a 11. parancsolatnak – tette hozzá. Orbán Viktor szerint ez a 11. parancsolat egyre fontosabb lesz a politikában, hiszen egyre fontosabb lesz a politikai ellenfelek támadása helyett a bajtársiasság a közösségben. A miniszterelnök közlése szerint nagyon jól halad a Fidesz generációs megújulása. Közösségünk rendezett életét, a józan ész, a belátás és ambíciók egyensúlya biztosítja, amit elnökként fenntartani a legfontosabb – emelte ki a Hír TV tudósítása szerint.

Orbán Viktor hozzátette: bölcs, bátor, igazságos és mértéktartó közösségre van szükségünk. A pártelnök megígérte, hogy a kormányzati munka ellenére a jövőben is meg fog felelni a pártelnöki és a miniszterelnöki kötelességeinek is.

Orbán Viktor elmondta, 30 éves munkával sikerült létrehozni egy egy új és valódi államelméleti modellt, egy kereszténydemokrata államot. A mi programunk: demokrácia igen, liberalizmus nem, ide két rendszerváltással jutottunk el.

Az 1990-es liberális rendszerváltás után jött 20 zavaros év. A 2010-es második, nemzeti rendszerváltás iránya is előrefelé mutatott, sőt értelmet adott az első rendszerváltásnak. A 2011-es új alaptörvényt pedig a Fidesz történet egyik csúcspontjának nevezte. Ezt a második rendszerváltást nevezhetjük keresztény rendszerváltásnak is, mert a liberális szabadság helyett a keresztény szabadság szellemében rendeztük be – tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: a mai magyar állam a kereszténydemokrácia és nem a liberalizmus talaján áll.

Sorolta, világpolgárság helyett hazafiak, internacionalizmus helyett hazaszeretet, azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család, drogliberalizáció helyett gyermekeink védelme, migráció helyett határaink védelme, multikulturális zagyvalék helyett keresztény kultúra, erőszak és terror helyett rendezettség és biztonság, december 5-i nemzetárulás helyett nemzetegyesítés.

A kormányfő szólt arról is, hogy Európában egyre többen utasítják el a brüsszeli birodalmat. Nem vagyunk többé hajlandóak finanszírozni a Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját – emelte ki. Szerinte megegyezésre kell jutni Európa két fele között a magyar és a közép-európai érdekek mentén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a washingtoni és a brüsszeli liberális elit beépült az államrendszer különféle szintjeibe, ami nagyon veszélyes.

Helyesnek nevezte, hogy a Soros.-megbízott Timmermans alól sikerült kirántani a bizottsági széket. Orbán Viktor a migrációról szólva üzent az olasz kormánynak és Conte miniszterelnöknek ha kell készséggel átvesszük az olasz államhatár egyes szakaszainak védelmét és vállaljuk jelentős számú migráns hazaszállítását Olaszországból oda, ahonnan jöttek.

A cél a szegénység felszámolása 2010 óta egymillió ember lépett ki a szegénységből, és a cél, hogy felszámoljuk a szegénységet a következő évtizedben – mondta Orbán Viktor. A másik nagy kérdés a cigányság helyzetének a rendezése lesz, már eddig is komoly eredmények vannak, így kétszer többen dolgoznak, mint 2010-ben. A kormányfő szólt arról is, hogy a dolgok most kezdenek komolyra fordulni Európában, egyre többen utasítják el a brüsszeli birodalmat, és az európai nemzetek szövetségét akarják. Az unió tagjai akarunk maradni, és nem akarunk kenyértörést azokkal, akik multikulturálissá alakították az országukat – tette hozzá.

Szavaztak a Fidesz alelnökeiről

Kontrát Károly ismertette Fidesz tisztújító kongresszusán az alelnökökre vonatkozó szavazások végeredményét: eszerint Novák Katalin 1396, Kubatov Gábor 1392, Kósa Lajos 1387, Németh Szilárd 1359 szavazatot kapott.

Forrás: Magyar Nemzet

23 hozzászólás “Orbán Viktor: Magyarország a kereszténydemokrácia és nem a liberalizmus talaján áll” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    Gratulálunk Németh Szilárd alelnök úrnak az újraválasztáshoz!
    Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Hajrá Csepel!

  2. Jobban szerint:

    Orbán Viktor miniszterelnök, elnök úr önmagához méltó, nagy formátumú beszédet mondott!
    Öröm volt hallgatni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Németh Szilárdnak legalább lesz egy pozíciója, ha megbuknak az elvtársai Csepelen! 😉

  4. Ilyen is volt szerint:

    Mondja ezt a Liberális Internacionálé hajdani alelnöke! Miért nem lépett már be a Kereszténydemokrata Internacionáléba?

  5. Horváth János szerint:

    “Cél a szegénység felszámolása”
    Eddig mi az jó édes a…d volt a cél? Garancsit, Mészárost, Tiborczot kihoztátok a
    szegénységből, de 1 millió embert? Gátlástalan hazudozó!

  6. admin szerint:

    Svájcban is vannak szegények, de még az USA-ban is.

  7. Horváth János szerint:

    Állította bárki is, hogy nincsenek? De, ha valakinek 9 év után esik le a tantusz a szegény-
    ségről, miközben a csókosait kitömte, az ne papoljon kereszténységtől!

  8. Borostyán szerint:

    Horváth János: Eddig azt hittem, hogy fidesz-szimpatizáns.
    Jobban: Adjak kendőt, hogy megtöröld a szádat mert annyira nyáladzol?

  9. PU szerint:

    Hát én mindig úgy hittem, hogy keresztény vagyok, de egy ideje gondolkodóba estem…

  10. kiss istvan szerint:

    Borostyán!

    Elgurult a gyógyszere?

    Horváth János FIDESZ szimpatizáns???

  11. kiss istvan szerint:

    PU!

    Menjél, és bérmálkozzál sokat!!!

  12. pl szerint:

    Jobban: na bazd+, kiafaszvagytehogyennyirehülyevagy?
    Az is jó, ha valaki más tudja a választ…. Nevesítsük már ezeket az elmebetegeket az utókornak…

  13. PU szerint:

    picike istván, hétszentségű keresztény káromló! A bérmálás szentsége csak egyszer szolgáltatható ki. A katolikus egyházban, legalábbis. (A NER-ben naponta. Bár ott inkább konfirmálás járja, ami nem szentség.)
    A vallás az egyház dolga. A világi igazgatás az államé. A káromlás a prosztó trolloké.

  14. Borostyán szerint:

    pl, PU: ne bántsátok már, mint látjátok a saját nevét is kisbetűvel írja le. Lehet utálja saját magát, nem tudom. 😀

  15. PU szerint:

    Borostyán! Jó pszichológus vagy.
    :))

  16. Nagyapó szerint:

    Dagobert bácsi! “… Józsi neked van valakid!”!!🙂🙂

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Jobban szerint:

    Dagobert, ebben az országban élnek gondolkodók, jól gondolkodók is, képzelje el. Ha tudja.

  18. Jobban szerint:

    Borostyán nem mindenki a lópokróc style híve…

  19. Jobban szerint:

    pl a fene nagy leszólunk mindent, de mi vagyunk a non plus ultra naccságok emelkedett szinttől, hanyatt ne vágódjon, mekkorára sikerült felnőnie…nagyokat mondani, akkorákat, de akkorákat, hogy no! Mielőtt elájul önmagától és a nagyot mondásától, vegye észre, hogy más értékek és mércék is vannak a világon…OK? Cool down, mielőtt az önimádattól még rosszabbul lesz.

  20. Jobban szerint:

    pl a stílus maga az ember….

  21. PU szerint:

    Jesszusom! Ez most mind kire van zúditva? Szegény Borostyánra? Jobban, nézd meg már jobban, kiket rugdosol tökön!

  22. Ilyen is volt szerint:

    Jobban, hatalmas bátorság olyan személyt ócsárolni, aki nem tud visszaszólni!

  23. Jobban szerint:

    PU és Ilyen is volt, akinek inge az vegye magára.

Itt lehet hozzászólni !