Aranylakodalom – társak egy életen át

Csepel.hu

 

A csepeli önkormányzat idén is köszöntötte az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat. Tíz pár erősítette meg újra ötven, illetve hatvan évvel ezelőtt tett házassági esküjét. Az ünnepséget az Ave Maria és a Salut d’amour nyitotta, Szentkirályi Aladár és P. Kozma Anikó előadásában.

Majd a párok közös életét, megismerkedésük rövid történetét hallgathatták meg a jelenlévők. Ezt követően Borbély Lénárd polgármester mondott köszöntőt. Gratulált a pároknak hosszú és példamutató házasságukhoz. Kiemelte, értékválság van a világban, a házasság intézménye egyre népszerűtlenebb, ezért szükség van olyan fáklyalángokra, mit a jelenlévő párok, akik jó példával szolgálnak az egész társadalomnak tisztességből, szeretetből, erkölcsből. A párok ezt követően a polgármester előtt erősítették meg évtizedekkel ezelőtt tett házassági fogadalmukat.

Ötven éve fogadott örök hűséget egymásnak: Bedő Mihály Ferenc és Bedő Mihály Ferencné, Kárász Mihály és Kárász Mihályné, Mándli Ferenc és Mándli Ferencné, Bacsi László József  és Bacsi László Józsefné.

Hatvan éve mondta ki egymásnak a boldogító igent: Telek János István és Telek János Istvánné, Palcsó István és Palcsó Istvánné, Koncz Károly és Koncz Károlyné, Csog István és Csog Istvánné, Podolyák József és Podolyák Ilona, Vadon Károly és Vadon Károlyné.

A házaspárok a ceremónia után ajándékot vehettek át a polgármestertől, majd pezsgővel koccintottak. Az eseményt állófogadás zárta.

Az esemény képei itt tekinthetők meg

 

Csepel.hu

2 hozzászólás “Aranylakodalom – társak egy életen át” bejegyzésre

  1. Lili Züllig szerint:

    Mi már 2017-ben ünnepeltük a gyémántlakodalmat.

    Hát régen nem volt pénz, hogy különmenjenek. Azért csattantak pofonok, nem kell szépíteni semmit. Nincs házaspár, aki ne szenvedne a társától vmilyen szinten. Csak valaki tűr, van aki észre sem veszi, van aki meghunyászkodik, vannak vallásos neveltetésűek, és van amelyik kihasználja a másikat, mindegy hogyan. …uhhh idősgondozóként mindent hallottam. Azt is, amire azt hittem nem létezhet.

    A házasság egy társadalmi elvárás, egy átadott farsangi jelmez.
    Kifelé mutogassák milyen szupi minden. Jahhh azt 4év múlva mind lépne a PeCsába, vagy elkezdődik a félrekúrás, alkoholizálás. Nagyszülők tolják a szekeret, tömik ezerrel az illuzióképet, hogy jajjj nézzétek a vejem, menyem….
    Undi.
    Én azt mondom az Élet értelme önmagam megismerése, képességeim fejlesztése, és mérhetetlen szabadság. Szarni az elvárásokra
    Magamnak akarok jó lenni, ha lehunyom a szemem, ne mondjam azt, hogy huhhh de kár hogy ezt meg ezt nem tettem meg, mert főzni, mosni, takarítani, nyelni kellett….én is egyszer élek, sosem tudtam 2évnél tovább szerelmes maradni. Menni akartam tovább, és mentem is. Time is money.

  2. kapjatokbe szerint:

    Mazohisták…
    Ennyi méh palacsintából is sok, egész napra. 😛

Itt lehet hozzászólni !