Wichmann Tamás a rákkal küzd

HVG

Wichmann Tamás (balról a negyedik) idén sem hagyta ki a Kolonics-megemlékezést

A 71 éves kenuvilágbajnok azt üzeni mindenkinek, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat.

Két évvel ezelőtt kezdett fájdogálni a gyomrom, nem akart elmúlni, végül a Tömő utcai klinika rákkutató orvosaival konzultálva vettük fel a harcot az istenverte kórral – mondta el a Borsnak Wichmann Tamás, hogyan kezdődött a küzdelme a rákkal. 2017 őszére kiderült, hogy a rák már komoly előnyben van: a vastagbélen túl ráment a májra és a tüdőre is. 2018 tavaszától kemoterápiás kezelést kap.

“Kis szerencsém, hogy nem a legnehezebb fajtát osztotta rám a sors, hanem a gyengébb változatot” 

– mondja a lapnak a kilencszeres világbajnok kenus, bár hozzáteszi, annak ellenére igyekszik tartani magát, hogy a szívizomzata komoly terhelést kapott a versenyzői időszakában.

Azt is elmondta, fia, Barnabás tízéves rákkutatói tapasztalata is nagy segítségére volt, és azt is hozzáfűzte, hogy a legnagyobb tisztelettel és hálával tud csak beszélni az orvosokról és a nővérekről.

Manapság már visszafogottabban élek, sokat pihenek, unokázom, tavaly felhagytam a vendéglátással – utalt a Wichmann-kocsma tavalyi bezárására, akkor csak annyit osztott meg az újságírókkal, hogy belefáradt a vendéglátózásba.

Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, főleg a korosztályomnak, hogy vegye komolyan a rendszeres szűrővizsgálatokat, amíg nem késő

– üzeni az egykori sportoló, hozzátéve, októberre írták ki újabb CT-vizsgálatra, azon majd kiderül, hogy milyen állapotban van, de szerinte egyébként tűrhetőbben.

Egy hozzászólás “Wichmann Tamás a rákkal küzd” bejegyzésre

  1. kiss istván szerint:

    Tamás!

    Mindíg van remény, ne add fel!

Itt lehet hozzászólni !