ORIGO
1939. augusztus 31-én este a rendkívül feszült nemzetközi helyzetben bombaként robbant a hír, hogy lengyel támadás érte az akkor Németországhoz tartozó Gleiwitz város rádióállomását, és több más német célpontot a lengyel határ mentén.
A kortársak nem tudhatták, hogy valójában a németek álltak a provokációk mögött, amit Németország közvetlen háborús okként használt Lengyelország ellen.
A BBC jelentette 1939. augusztus 31-én, késő este:
„Jelentések szerint támadás történt a lengyel határ túloldalán, Sziléziában található Gleiwitz
rádióállomása ellen. A német hírügynökség jelenti, hogy a támadásra ma este nyolc óra körül került sor, amikor a lengyelek erőszakkal behatoltak a stúdióba, és lengyel nyelvű közleményt kezdtek sugározni. A jelentések szerint a lengyelekre tüzet nyitó német rendőrség negyedórán belül felülkerekedett a támadókon. A lengyelek közül többen életüket vesztették, a pontos számok azonban még nem ismertek.”
A német hírügynökség további jelentéseiből kiderült az is, hogy hasonló incidensre került sor a hochlindeni vámháznál és Pitschenben, egy erdészeti központnál is. A német jelentések szerint összesen 21 határincidens történt augusztus végén, amiért kivétel nélkül a lengyeleket tette felelőssé a német kormány. Másnap hajnalban Hitler – egyebek mellett – a „lengyel agresszióra” hivatkozva indította meg Lengyelország elleni hadjáratát.
A lengyel-német konfliktus
A Német Birodalom számára 1938 a sikeres hódítások éve volt: márciusban Ausztriát csatolták a birodalomhoz, szeptemberben pedig Münchenben kötöttek olyan egyezményt, amelynek eredményeként Csehszlovákia németek lakta területei kerültek Németországhoz. A németek mindezt fenyegetések és ígéretek révén úgy érték el, hogy egy puskalövés sem dördült el. Hitler következő célpontja Lengyelország volt. Miként azt a Wehrmacht tábornokai előtt május 23-án kifejtette, tisztában volt azzal, hogy Lengyelország legyőzése csak háborúval lehetséges, az Ausztriával és Csehszlovákiával szemben alkalmazott módszerek nem hozhatják el a „békés hódítás” kívánt eredményét Lengyelország esetében.
A lengyel-német konfliktus középpontjában az Északi-tenger partján fekvő kikötőváros, Danzig (mai nevén Gdansk), a hozzá vezető autópálya és a Lengyelországban élő német kisebbség kérdése állt. Danzig a versailles-i békeszerződés értelmében független városállam volt, ám Németország 1938-tól kezdődően egyre erőteljesebben követelte, hogy a város ismét Németország része legyen. A város azonban csak lengyel területen keresztül volt megközelíthető Németországból, ezért a német kormány azt is követelte, hogy Lengyelországon át utat építhessen Danzigba. Hitler májusi beszédéből az is kiderül, hogy a Lengyelország elleni hadjárat nem csupán Danzigról, hanem a „német élettér” növeléséről, vagyis a hódításról is szól.
A lengyel kormány határozottan elzárkózott a német követelések teljesítésétől, így a lengyel-német viszony egyre feszültebbé vált 1939 nyarán. A lengyel kormány Angliától és Franciaországtól várhatott segítséget, hiszen ez a két ország szintén a német hódító tervek útjában állt. Lengyelország és Anglia, illetve Franciaország között több olyan szerződés is érvényben volt 1939 augusztusában, amely fegyveres segítséget ígért Lengyelországnak, amennyiben nem provokált támadás éri Németország részéről.
A háború előkészületei
1939 tavaszán és nyarán már nagyban folytak a Lengyelország elleni német háború előkészületei. Hitler már április 3-án utasította a német véderőt, hogy a Lengyelország elleni katonai tervet oly módon kell előkészíteni, hogy „szeptember 1. után bármikor” végrehajtható legyen. A katonai előkészületek mellett természetesen a diplomáciai tárgyalások is folytak, amelyeknek fő célja az volt, hogy a többi nagyhatalmat Németország távol tartsa a lengyelek elleni háborútól. Anglia és Franciaország esetében erre vonatkozóan nem sikerült eredményt elérni, ám a Szovjetunió jóindulatú semlegességét biztosították az augusztus 23-án megkötött német-szovjet megnemtámadási egyezménnyel, amelynek titkos függeléke a szovjet és a német érdekszféra elhatárolását is tartalmazta.
A katonai és diplomáciai előkészületek mellett szigorúan titkos akciók kidolgozása is megkezdődött. Augusztus 10-én Alfred Naujocks, az SD, a német biztonsági szolgálat tisztje személyesen Heinrich Heydrichtől, a biztonsági szolgálat még a nácik körében is rettegett vezetőjétől arra kapott utasítást, hogy készítsen elő a gleiwitzi rádióállomás és más célpontok ellen olyan színlelt támadást, amit látszólag lengyelek hajtottak végre. Az elképzelés lényege az volt, hogy a színlelt támadás révén a német kormány Lengyelországot tüntetheti föl agresszorként, és felelőssé teheti a háború kitöréséért. Ha pedig Lengyelország a felelős, talán az angol és francia beavatkozás is elkerülhető, vagy legalábbis a helyzet tisztázásáig elodázható, ami kulcsfontosságú volt a németeknek a támadás első óráiban.
A színjáték előkészületei
A Gleiwitz szélén álló rádióállomás elleni támadás egy nagyobb terv része volt. Az SD vezetése olyan, a lengyel határ közelében fekvő, elszigetelt objektumokat keresett, amelyek kiváló célpontjai lehetnek a színlelt lengyel támadásoknak. Így jelölték ki a hochlindeni vámházat, a pitscheni erdészeti központot és a gleiwitzi rádióállomást. Az előkészületek a legnagyobb titokban zajlottak, ugyanakkor arról is gondoskodtak, hogy a támadások legalább részben sikeresek legyenek, aminek érdekében még néhány határőrző Wehrmacht-alakulatot is máshová vezényeltek az akció előtt.
A teljes akció végrehajtásához közel 200 SS-katonát toboroztak. A számukra ismeretlen feladat előkészületei során lengyel uniformist és felszerelési tárgyakat kaptak, megismerkedtek a lengyel hadsereg szokásaival, szabályaival, még a frizurájukat is lengyel módra nyírták meg. Az SS-katonák egy másik csoportjára a „lengyel civilek” szerepét osztották, egy harmadik csoport pedig német rendőregyenruhát kapott, az ő feladatuk a lengyel támadók elleni felmentő sereg eljátszása volt.
A kiképzést és az előkészületeket követően Naujocks és emberei geológuscsapatnak álcázva szálltak meg Gleiwitz két szállodájában. Még azt is megtiltották nekik, hogy elhagyják a várost, hiszen az akciót közvetlenül a háború kirobbanásának nem megjósolható időpontja előtt néhány órával kellett végrehajtani. Csak az előre megbeszélt jelszóra vártak: ha elhangzott a telefonban, hogy „Grossmutter Gestorben” – vagyis hogy „Nagymama meghalt” – indulnia kellett a színlelt „lengyel” támadásoknak.
A terv az SS-katonákon kívül később további szereplőkkel egészült ki: koncentrációs táborokból elítélt bűnözőket választottak ki, akiknek lengyel uniformisba öltöztetett holttestét a provokáció helyszínén hagyják, hogy akár a nemzetközi médiának is bemutathassák „a lengyel agresszió bizonyítékait”. Naujocks csapatához a rádióállomás működtetésére képes szakértő és lengyelül beszélő bemondó csatlakozott, akinek feladata egy erőszakos hangú lengyel közlemény beolvasása volt. Heydrich elképzelései szerint a német rádióhallgatók döbbenten szembesültek volna azzal, ahogy az esti nyugodt rádiózást puskaropogás, majd lengyel szöveg szakítja félbe.
Nem találtak mikrofont
Hitler már augusztus 25-én kiadta a Lengyelország elleni támadásra a parancsot, ám az utolsó pillanatban végül – a lengyel-brit szövetségi szerződés hatására – visszavonta az utasítást. A „lengyel” alakulatok már útnak is indultak, csupán az utánuk küldött motorosok tudták leállítani az akciót. A következő néhány napban a terv tovább módosult: a hitelesség kedvéért a Gestapo letartóztatta a Gleiwitz környékén élő Franciszek Honiokot. A német állampolgárságú, ám lengyel nemzetiségű gazdálkodóról közismert volt a környéken, hogy a húszas évek elején még harcolt is azért, hogy Szilézia lengyel terület legyen. Az SD-vezetők szerint az ismert lengyelszimpatizáns Honiok holtteste a rádióállomás lépcsőjén megfelelő bizonyíték lesz a lengyel agresszióra.
Hitler augusztus 31-én adta ki újra a parancsot Lengyelország lerohanására. A támadás szeptember 1-jén hajnalban indult, így a támadás ürügyéül szolgáló provokációt előző este kellett végrehajtani. Délután négykor elhangzott a telefonban, hogy „nagymama meghalt”. Naujocks és hat társa lengyel civilnek öltözve érkezett meg este nyolc körül a gleiwitzi rádióállomás épületéhez. Két embert az épület előtt hagyott őrnek, hogy bevárják a Franciszek Honiokot szállító autót.
A többiek berontottak az épületbe, és gyorsan legyűrték az éjjeliőrt és a másik két alkalmazottat. Ekkor azonban azzal a váratlan helyzettel szembesültek, hogy nem találták mikrofont, amivel üzenetüket sugározni tudnák. Kiderült ugyanis, hogy a gleiwitizi adótorony csupán egy átjátszóállomás, ami a breslaui rádió adását továbbítja. Végül mégis találtak egy mikrofont, és beüzemelték az adót. Először lövöldözés hallatszott, majd a lengyelül beszélő SS-katona bemondta a mikrofonba, hogy a rádióállomás lengyel kézen van, majd Lengyelországot élteltő jelszavakat kiáltott a mikrofonba.
Hányan hallhatták?
Azt nem tudni, hogy bárki hallotta-e egyáltalán az üzenetet, ugyanis egy olyan speciális vészfrekvenciát használtak, amit csupán árvizek és más természeti katasztrófák alkalmával aktiválnak. Hamarosan meghozták az előzetesen injekcióval elkábított Honiokot is, akit aztán néhány lövéssel megöltek, mintha harc közben esett volna el. Ezt követően az egész alakulat távozott, az akció nem tartott tovább negyed óránál.
Eközben lezajlott a másik két akció is: a hochlindeni vámháznál a lengyel katonának öltözött németek összecsapást színleltek a német rendőröknek öltözött SS-katonákkal. Nagy felfordulás közepette a levegőbe lövöldöztek, földúlták a vámházat, majd otthagyták a lengyel uniformisba öltöztetett és kivégzett bűnözőket, hogy az erőszakos támadást bizonyítani lehessen. Hasonló támadás zajlott az erdészeti központ ellen is.
A háború első napja
A német média azonnal világgá kürtölte a támadások hírét, a német csapatok pedig hajnalban megkezdték a lengyelek elleni hadjáratot. Hitler szeptember 1-jén a Reichstagban nagy beszédben jelentette be a hadműveletek megindulását, közvetlen okként pedig a három komoly határincidenst nevezte meg.
A francia és a brit kormány kevéssé adott hitelt az események német leírásának, ám a hadüzenetük néhány napig késett. Szeptember 3-án végül beállt a hadiállapot Anglia, Franciaország, illetve Németország között. Megkezdődött a második világháború, az ürügynek szánt incidens pedig a következő nehéz években feledésbe merült. Mai tudásunk jelentős része arra a vallomásra alapszik, amit Alfred Naujocks tett, miután 1944 novemberében amerikai fogságba került, 1958-ban pedig egy brit újságírónak is elmesélte saját változatát.
