Nepszava.hu, Mr.Gabee. Csepel.info
A nap, amelyen harmincezer kilogramm lőszert robbant fel Csepelen – A robbanás ereje a földhöz és a gépekhez csapta a közeli gyárakban dolgozó munkásokat.
Az alábbiakban a Népszava 1926. augusztus 13-ai számából idézünk
Csepelen egy, a méreteiben még át sem tekinthető borzalmas katasztrófa történt. Fölrobbant a csepeli lőszerraktár és a Weiss Manfréd-gyártelepen dolgozó munkások százai könnyebb és súlyosabb sérülésekkel, tébolyodott halálfélelemben rohantak a gyár kijárata felé, hogy az egymást követő robbanások emberírtó hatását elkerüljék, hogy életüket megmentsék.
A hivatalos jelentések teljesen jelentéktelennek tüntetik föl az emberéletben okozott kárt és nekünk a késő éjjeli órákban nincs módunkban megállapítani, hogy a robbanásnak hány áldozata volt. Lehetséges, hogy a véletlen szerencse ezúttal megóvta a munkások százainak életét; lehet, hogy, az áldozatok száma nem jelentékeny.
Felrobbannak a lőporaknák
Fél 7 órakor a telepen dolgozó munkások a lőporaknák irányából fölcsapódó lángokra lettek figyelmesek, de ugyanabban a pillanatban földrengésszerű robaj kíséretében alapjában rázkódott meg minden épület, a föld méhe felől irtózatos lökést kaptak a tárgyak és az emberek, a következő másodpercben fülsiketítő hang-orkán támadt, majd a telepet fekete, átható szagú füstfelhők lepték el és néhány másodpercig megingott minden, ami mozgatható. Az üzemekben és műhelyekben dolgozó munkások, mintha csak valami ismeret-len erő játszott volna velük, egymásnak vágódtak vagy a gépekhez ütődtek. Az ablakok csörömpölve zúzódtak be és az irtózatos erejű légnyomás megakasztotta a tüdő munkáját, fönnakadt a száj mozgása, és mint élettelen testek dőltek le a munkások a levált gépdarabokra, a faltörmelékekre és a padlóra.
Irtózatos pánik keletkezett. A gyárban dolgozó munkások nagyon jól tudták, hogy a robbanóanyagok pusztulása mit jelent. Önkéntelenül mindenki, aki lábára tudott állni a kiállott ijedtségtől, halottsápadtan a kijárat felé támolygott.
Véresre sebzett, rogyadozó lábú munkások lepték el a gyártelep útjait, akik lélekszakadva rohantak a kapuk irányához.
Senki sem tudta, hogy mi történt, de mindenki érezte a veszedelmet.
újabb három robbanás
Alig telt el néhány perc az első robbanás után, máris újabb detonációk történtek. Gyors egymásutánban még háromszor rengett bele a föld az újabb robbanásokba, amelyek közül a középső volt a leghatalmasabb erejű.
Akit a légnyomás a szabadban-talált, azt a földre vágta. A gyárépületek és üzemek teteje, mintha, csak papírból készült volna, leröpült. A légnyomás leborotválta az épületekről az ablakokat és ajtókat és minden olyan kiszögelést, amely útjában volt. Megrepedtek a falak, elhajlottak a gépek, megszakadt a világítás és az újabb és újabb lökések ereje mindenütt irtózatos pusztítást végzett.
Budafokot részben romba döntötte a robbanás
Budafokot a széles Duna folyam választja el a robbanás tulajdonképpeni színhelyétől, Csepeltől, azonban a katasztrófa a nagy távolság és hatalmas víztömeg ellenére itt is rettenetes mértékben érvényesítette hatását.
Budafok rendezett tanácsú város az esti órákban éppen közgyűlését tartotta az Árpád-mozgóban, mert a városi képviselők nagy számára való tekintettel egyelőre itt tartják a városi közgyűléseket. Éppen szünet volt, a városatyák az előcsarnokban időztek és beszélgettek, amikor egyszerre óriási lángoszlop emelkedett égnek a Duna másik oldaláról. Néhány pillanat múlva fülsüketítő robbanás hallatszott.
A robbanás ereje a budafoki Árpád-mozgó plafonját és tetejét megemelte.
Az egész épület recsegett-ropogott. Az épületben tartózkodók fejvesztett rémülettel rohantak ki. A nagy ijedelemben nem is tudtak összefüggést találni a túlsó oldalról látott lángoszlop és e között a rettenetes földindulás között.
— Bombamerénylet! — kiáltotta valaki és mindjárt tovább fűzték: Bombamerényletet követtek el a városi tanács ellen!
A városi képviselőtestület tagjai kirohantak az utcára, de ekkor már bekövetkezett a második robbanás, amelynek pusztító hatása még rettenetesebb volt. Amennyire ez eddig megállapítható volt, legalább 200 budafoki háznak a tetejét vitte el ennek a második robbanásnak a légnyomása. Sok lakásban az ajtókat, ablakokat a szó-szoros értelmében véve, szárnyastól tépte ki és sodorta el a robbanás.
Záborszky polgármester lakása teljesen tönkrement. A Dunaparton lévő Abel-féle vendéglőnek nemcsak a tetejét vitte le, hanem a belső bútorzatát is hasznavehetetlenné törte össze. Teljesen tönkrement a gyógyszertár. Berendezése, az üvegekben és tégelyekben volt gyógyszerek mind tönkrementek. A gyógyszertár épületének emeleti falai összeomlottak.
A lakosság rémülete leírhatatlan volt. Asszonyok és gyermekek jajveszékelése és sírása töltötte be az utcákat. És ez a rémület még fokozódott, amikor az utcákon föltűntek véres emberek.
A robbanásban összetört bútorok, ablakok fa-, vas- és üvegszilánkjai rengeteg embert sebesítettek meg. Az éjféli órákig ötven embernek nyújtottak első segélyt.
Népszava 1926. augusztus 13.
A Népszava már akkor is az” igazat, csakis az igazat” írta. Ellenben: A robbanás, amint az már megállapítást nyert, nem a gyártelep területén, hanem attól meglehetős távolságra, egy szabad területen a Duna partján történt, ahol néhány lőporakna a levegőbe repült.
A sebesültek számáról túlzott hírek terjedtek el. A betegek nagyrészt, akiket a mentők a különböző kórházakba szállítottak, a kiürített Weiss Manfréd kórház betegei. Ezt a kórházat kissé hamar ürítették ki és innen hatvan beteget szállítottak a főváros különböző kórházaiba. A mentőkocsik főleg ezeknek a szállításával voltak elfoglalva és a közönségnél a mentő kocsik láttára terjedtek el a túlzott hírek. (Délmagyarország Szeged, 1926, augusztus 14)
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Az én anyai nagypapám is ugyan így beszélt, – mind “Nagyapó ” – a lőporaknák robbanásáról!
Ő viszont élő szemtanuja és az események átélő szenvedője is volt. Hoppá !!!