Bangónét megbuktatták, le kellett mondania

Origo

Lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője, aki a választási kampányban lepatkányozta a Fidesz hárommillió szavazóját.

Bangóné – aki Szenteczky János kérésére lett a csepeli MSZP elnöke – valójában megbukott, az MSZP bejelentéséből ugyanis kiderül, hogy nem saját magától mondott le, hanem Tóth Bertalan elnök kérésére.

Bangóné Borbély Ildikó a 2004-es népszavazáson arról lett ismert, hogy arcát adta a határon túli magyarok elleni gyűlöletkeltéshez, és az elmúlt években a parlamentben is jobbára az üvöltözéseivel hívta fel magára a figyelmet. Majd 2018 decemberében a köztévé székházában viselkedett botrányosan.

Miután az ATV-ben lepatkányozta a fideszes szavazókat, az MSZP körömszakadtáig védte, Ujhelyi István bukott kampányfőnök még a választás után is próbálta relativizálni Bangóné gyűlöletkeltését.

Forrás: Origo

4 hozzászólás “Bangónét megbuktatták, le kellett mondania” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Gondoljatok bele! Bangóné nélkül mind a 3 millió/?/ elment volna szavazni, így 1 millió
    végre tükörbe nézett.

  2. Nagyapó szerint:

    Horváth János megint fordítva ül a lovon. Bangóné tevékenysége miatt lett az MSZP-nek csak 230 000 szavazója! Érthető?
    Apropó! Csepelen még ő az elnök?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Qqriq szerint:

    Tóth Berci nem akarja vállalni a felelősséget a választási buktáért, az alkesz Szanyi kapitány kiborult, mivel nem kapja tovább a jó pénzt a brüsszeli láblógatásért, ezért aztán most Tóth pártelnöki székére ácsingózik, hisz az is egy jól fizető poszt. Ha nem kapja meg, talán átigazol a DK-hoz. Tóth talált egy (esetleg több) bűnbakot maga helyett, miközben az egész MSZP a párt dicsőségesebb időszakából még megmaradt szavazótáborán, a szavazómagon élősködik.

  4. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Akkor magánál le van takarva a tükör.

Itt lehet hozzászólni !