Nyilvánosságra került az Iszlám Állam videója, amelyben hűséget esküdtek a Srí Lanka-i merénylők

888

Az iszlám szélsőségesek világszerte büszkén osztják meg egymás között azt a videót, amelyben a merénylet előtt felesküdnek az Iszlám Állam zászlajára a Srí Lanka-i merényletsorozat végrehajtói.

Az Iszlám Állam médiaügynöksége, az Aamák által az interneten közzétett és az iszlamista szélsőséges csoportok által egymás között büszkén megosztott videóban az látható, hogy nyolc dzsihadista egy körben állva egymás kezét megfogva felesküdik Abu Bakr al-Baghdadira, az Iszlám Állam (egyébként 5 éve senki által nem látott) kalifájára, így kötelezve el magukat a nemzetközi terrorszervezet mellett.

A háttérben lógó fekete ISIS-zászló előtt a dzsihadisták egymás után énekelnek, majd felemelik a kezüket, az égre mutatnak Allah egyedüli nagyságát hirdetve.

A videóhoz mellékelve az Iszlám Állam propagandaszervezete, az Aamák azt közölte még, hogy a több mint 350 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadás-sorozatot az ő harcosai követték el:

Azok, akik a tegnapi napon az Egyesült Államok által vezetett koalíció és a keresztények célzott tagjait Srí Lankában támadták, az Iszlám Állam harcosai”.

Az iszlamista terrorcsoport a videóanyagának a közlése szerint a „keresztények ünnepe” alatt a „keresztényeket megcélzó áldott támadás” hét végrehajtója látható a videón.

Közülük az Abu Obeidah, Abu Baraa és Abu Moukhtar nevű harcosok intéztek támadást a Shangri-La, Cinnamon Grand és Kingsbury szállodák ellen. Abu Hamza, Abu Khalil és Abu Mohammad pedig a Colombo, Negombo és Batticaloa város katolikus temploma ellen hajtott végre támadást.

A terrorszervezet nyilatkozata szerint a hetedik harcos, Abu Abdallah pedig egy rendőrök elleni támadást hajtott végre vasárnap Colombo külvárosában.

Az Aamák által közzétett felvételeken nyolc, többségében eltakart arcú elkövető látszik, akik közül a nyolcadik személy feltehetően azért nem került nevesítésre az iszlamista szervezet részéről, mivel egy női öngyilkos terroristáról lehet az esetében szó.

A videó közzétételével egyértelműen bizonyítást nyert, hogy beigazolódtak azok a feltételezések, miszerint a Srí Lanka-i terrortámadás-sorozat megszervezése mögött nem az alig egyéves múltú, kicsi helyi iszlamista csoport, a National Thowfeek Jamaath áll, hanem egy sokkal nagyobb, több pénzzel rendelkező, jól szervezett és jól kiképzett szakértőkkel rendelkező nemzetközi terrorszervezet.

Az eddig ismertté vált tények alapján feltételezhető, hogy az Iszlám Állam a buddhista többség ellen Srí Lankán erőszakkal harcoló iszlamista szervezetből (National Thowfeek Jamaath) sikerrel toborzott öngyilkos merénylőket robbanószerekkel és detonátorokkal látta el a terrortámadás-sorozathoz. A nemzetközi terrorszervezet feltehetően az ilyenkor szokásos gyakorlatának megfelelően gondoskodott az öngyilkos merényletet vállaló dzsihadisták családjainak az anyagi megsegítéséről, kvázi kárpótlásáról is.

Srí Lankán a tamil tigrisek lázadásának 2009-es leverése óta sajnálatos módon egy olyan vallási jellegű polgárháború vette kezdetét, melyben az ország legkisebb (7 százalékos) vallási kisebbségi csoportjaként a keresztények lettek a legtöbb erőszakos támadásnak kitéve. Tavaly 86 esetben érte megkülönböztetés, fenyegetés, illetve erőszakos támadás Srí Lanka katolikusait. Srí Lanka mintegy 22 millió lakosának 70%-a buddhista, 13 százaléka hindu, 10 százaléka muszlim, hét százaléka pedig keresztény vallású az ország 2012-es népszámlálási adatai szerint.

A húsvéti terrorsorozatot végrehajtó dzsihadisták anyaszervezete, a National Thowfeek Jamaath létrejötte óta arról ismert Srí Lankán, hogy kisebb vidéki településeken buddhistákat és keresztényeket is erőszakkal kényszerített templomai elhagyására, illetve hogy ilyen alkalmakkor a hívőket minden egyes alkalommal megpróbálta erőszakkal áttéríteni az iszlám vallásra.

Forrás: 888

3 hozzászólás “Nyilvánosságra került az Iszlám Állam videója, amelyben hűséget esküdtek a Srí Lanka-i merénylők” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    És ezek beengedését akarja az EU baloldala! A fentiek miatt sem szabad májusban az ellenzékre szavazni!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Johnny szerint:

    Nagyapó!
    Kérdás:
    – akikkel tele van a város, azokat ki engedte be?
    *költői…

  3. PU szerint:

    Ezek csak azért vannak, hogy a nagyapók levonhassák belőlük az intő tanulságokat.
    Szerintem, ha jönnek, nem a Mónika két szép szeméért fognak…

Itt lehet hozzászólni !