Háromnapos jazz-zenei verseny az Egressyben

csepel.hu

Megkezdődött a IV. Országos Jazz-Zenei Verseny az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában.

A március 8-10. között zajló, háromnapos zenei találkozón Lakatos Ablakos Dezső jazz-művészre emlékeznek.

 

Pénteken az elődöntőkre, szombaton a döntőkre kerül sor. Vasárnap délelőtt pedig ünnepélyes díjátadó és gálakoncert zárja az eseményt. A produkciókat Szőke Nikolett jazz-énekművész, Borbély Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos és Oláh Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongorista értékeli.

A programot Jelényi László, a Halásztelki Református Egyházközség lelkészének áhítata nyitotta, majd Borbély Lénárd polgármester mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte: Büszke az Egressy Iskolára, mely nemcsak itthon, de az egész világon Csepel jó hírét viszi. Az intézmény színesebbé teszi a kerület kulturális életét, mindezért pedig köszönet illeti az igazgatót, az itt dolgozó tanárokat és a diákokat is.

Végül minden résztvevőnek sikeres és örömteli versenyt kívánt.

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !