Március végén bezár a HÉV Burger

Mr. Gabee, Csepel.info

Olvasónk fotója

Fábián László, oldalunk olvasó – riporterének információi szerint március 25-en végleg bezárja kapuit a H7es HÉV csepeli végállomásán lévő burgerező. 

Aki tudja, hogy miért zár be, írja meg a fórumba.

12 hozzászólás “Március végén bezár a HÉV Burger” bejegyzésre

  1. kovácsdoki szerint:

    nem tartotta el a sok alkesz és cigány.

  2. Dagobert bácsi szerint:

    Költözik a Szent Imre téri pavilonba! Oda fog majd járni Borbély ebédelni!

  3. Qqriq szerint:

    Szerintem egyszerűen nem bír versenyezni a török/arab kebabosokkal, akik adót csalnak és túl olcsón szerzik be az alapanyagokat. Ebből is látható, hogy a bevándorlás VESZÉLYES!

    “Egy pest megyei húsnagykereskedést ellenőrzött december elején a NAV Pest Megyei Adóigazgatóságának megkeresésére a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). Az eljárás során összesen több mint 22 tonna terméket foglaltak le a szakemberek, valamint felfedeztek egy engedély nélkül működő gyros előállító üzemet is.”

  4. Nagyapó szerint:

    Érdemes elolvasni azokat a lelkendező baloldali írásokat, amelyek a Kossuth L. utcai kebabos megnyitásakor keletkeztek. Ugyanígy fognak örülni, ha esetleg egy török nyer el egy új pavilont.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. ... szerint:

    adót csalnak? akkora kedves adóellenőr barátokat nem a kicsi, hétköznapi emberekre kéne küldeni, nem őket kéne baszogatni, hanem a törököket kétszer annyit. problem solved

    mondjuk nem is értem…

  6. Betke szerint:

    Qqriq, Nagyapó, kitől kaptak a kebabosok engedélyt? Mi történt a Poci büfével, hetek óta zárva?

  7. Banhegyi szerint:

    Kell a hely a Fidesz kedvenc migránsainak, hogy aztán gyros-ost nyissanak, a magyar büfé helyén, ahogyan azt a Karácsony Sándor utcánál tették. A magyar büfét eldózerólrák, a migránsét kinyitották. Így küzd a Fidesz a migránsok oldalán, a magyarok ellen.

  8. Tóth Ervin szerint:

    Hát az egy olyan kóceráj, hogy nem kár érte.

  9. Nagyapó szerint:

    Banhegyi! Melyik magyar büfét “eldózerólrák”??
    Miután sehol nincs Fidesz embléma a büfén, így biztos, hogy a szocik vezette összerottyanás támogatja a migráncs büféket. Úgy támogatják itthon a migráncsokat, mint az EU-ban!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Nagyapó szerint:

    Betke A kebebosok onnan kaptak jogszerűen engedélyt, ahová benyújtották, mert Magyarország jogállam!! Miből készülnek az olcsó ételek? Vagy egyeseknek mindegy, mit esznek?
    De kik járnak oda? Azok, akik a Vörös Csepel kocsmába is jártak?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. csak úgy ... szerint:

    Nagyapó!

    Nekem nem úgy tűnik, hogy a Magával egykorú baj(elv)társai lennének a vásárlók!

  12. Johnny szerint:

    A faszért megy a rinya? Ha nem az ex-BKK, most meg MÁV telkén lenne ez a bódé, akkor a helyi fidesz ezt is 2 éve tebontatta volna a faxba! Erről ennyit, nem kell itt a rinya! A Poci büfé érdekes módon elkerülte a takarítási lázat. A piac meg most szelektál, enny…

Itt lehet hozzászólni !