Ezt vállalta a Neoton egykori tagja, hogy ne veszítsék el csepeli házukat

Blikk

Több mint egy évtizede tartó harc után végre fellélegezhet az egykori Neoton-énekes, Pál Éva (66). Megtarthatja csepeli otthonát, ám a hitelt talán az élete végéig fizetnie kell, pontosabban a fiának, Tamásnak (34).

– Nem költözünk! Fél éve tartó folyamatos tárgyalás és kérelmek tucatjai benyújtása után úgy néz ki, megegyezünk a bankkal – újságolta el az örömhírt a Blikknek a Neoton Família egykori sztárja, aki 13 évvel ezelőtt vett fel hitelt, az élete pedig kis híján tönkrement, hiszen majdnem utcára került a svájcifrankhitel-csapda miatt.

– Végül elfogadtuk a bank ajánlatát, vállaljuk a havi 170 ezer forint kifizetését, de a futamidőben még vannak kérdések, szeretnénk a 20 év töredéke alatt túl lenni rajta. Tízmilliót vettem fel, abból 8,9-et törlesztettünk, tavaly januárra viszont így is 13 milliónál járt a tartozás, a nyáron pedig utolsó csapásként érkezett a végrehajtás, azzal együtt 21 millióra ugrott az összeg – vetett számot Éva. És bár ő jó ideje biztos állással rendelkezik a csepeli piacon, a bank fél éve már a fia számlájáról vonja le a havi törlesztőt. A végrehajtást viszont a jelek szerint megúszták.

Pál Éva szeretné, ha utánuk a bank is rábólintana a végső megállapodásra, és hagyná, hogy fizethessék a fennmaradót anélkül, hogy nap nap után amiatt izguljanak, hogy elveszítik a házat.

– Nehéz időszak van mögöttünk, de én örök optimista vagyok. Nemrégiben voltam kivizsgáláson egy kis megfázás miatt, elég hideg napok voltak mostanában a piacon, de a doki azt mondja, makkegészséges vagyok. Egy kis májtisztítót kell szednem, mert a gyógyszerek bizony nem kímélték az évek során – tette hozzá Éva, aki húsz éve szed antidepresszánsokat pánikbetegsége és depressziója miatt. Mint mondja, a gyógyszereket sajnos már nem tudja elhagyni.

– Nem is lenne szabad, mert erős mellékhatásai lennének. De most nagyon jól érzem magam, hiszen maradhatunk a házban!

Összeveszett a neotonosokkal

1983 januárjában lépett ki a zenekarból, de két évvel ezelőtt kísérletet tett a visszatérésre, amely nem sikerült. Akkor mindent feltett egy lapra, amig a szakadék szélére sodorta. Eladta akkori gyógynövényboltját, hogy a pénzét a karrierje feltámasztására, például fellépőruhákra fordítsa. Bardóczi Gyula dobossal akart valamikori Neoton-dalokat feldolgozni, de ezt a régi tagok nem nézték jó szemmel, ők ugyanis a kezdettől fogva működtették a zenekart, jelenleg Neoton Família Sztárjai néven.

Forrás: Blikk

4 hozzászólás “Ezt vállalta a Neoton egykori tagja, hogy ne veszítsék el csepeli házukat” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Ezért elsősorban a gyurcsányi bankárkormány és az őket kiszolgáló Simor nevű főbankár a felelős! Bizony gyurcsányi emberek tömegeit adósította el egy élethosszra, miközben Soros és más spekulánsok nyerészkedtek a pénzügyi-gazdasági világválságon. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy a pénz honnan hová került, akárhogy próbálják elfedni a pénzügyi szélhámosok. Ráadásul a bankmentést még csak nem is palástolták. Mindig a kisembert húzzák le. Azért születik most kevés gyerek, mert az emberek súlyos forráshiánnyal küszködnek: a bankokra, és áttételesen a bankár gazemberek luxuskiadásaira költik a kemény munkával megkeresett és becsülettel leadózott forintjaikat, ahelyett, hogy gyermekvállalásra és gyermeknevelésre fordítanának. A nemzet megmaradása érdekében ideje nagyon messzire elkergetni az országrontó népnyúzó uzsorásokat!

  2. Józan szerint:

    A devizahiteleket 2001. nyarán az I. Orbán-kormány engedélyezte, a „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabállyal.

    Simor András (2007-2013 volt egy elődje, Járai Zsigmond (2001-2007)!
    Kár a felelősséget másra kenni, az első Orbán-kormány IS súlyosan felelős érte!
    Akit érdekel, olvassa el:
    http://m.privatbankar.hu/cikk/111-kinos-tenyezo-a-devizahitelekkel-kapcsolatban-260735?honnan=Nemzeti_Hirhalo

  3. Qqriq szerint:

    Tudod Józan ezt úgy mondják, hogy ‘a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény’
    Egyébként az EU csatlakozás miatt, jogharmonizációs céllal volt szükséges ennek a törvénynek a megalkotása. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon már akkor is Soros diktált e az EU vezetőinek, esetleg a Bilderberg-csoport, a szabadkőművesek társasága, talán más háttérhatalom húzódik e meg a dolgok mögött. Ezt majd a történészek kiderítik!

  4. Józan szerint:

    Ezek szerint a Soros által kiképzett fideszes vezetők is a Bilderberg-csoportot, a szabadkőműveseket és a háttérhatalmat szolgálja! Orbán sokkal hamarabb volt szabadkőműves, mint keresztény! Tudomásom szerint Balog Zoltán vitte a református egyházba 2006-ban és keresztelte meg! Épp hogy keresztény és jobboldali, máris utálja a liberálisokat és a szabadkőműveseket!

Itt lehet hozzászólni !