Tarlós István újra főpolgármester lehet

Csepel.hu

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére Tarlós István szerdán bejelentette, hogy a következő, 2019. őszi önkormányzati választáson ismét elindul a főpolgármesteri tisztségért.

A politikus az újraindulást feltételekkel vállalta, amelyek egyikéről, a budapesti fejlesztési tanácsról már tegnap döntés született a kormányülésen.

– Miniszterelnökként és a Fidesz elnökeként felkértem Tarlós Istvánt, hogy a 2019-es önkormányzati választáson induljon el a főpolgármesteri tisztségért – jelentette be Orbán Viktor szerdán, miután a Városházán tárgyalt a főpolgármesterrel. A kormányfő a főpolgármester társaságában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Tarlós Istvánnak szigorú megkötései voltak.

– Ezek közül a legfontosabbról már a tegnapi kormányülésen – a főpolgármester jelenlétében – döntöttek: létrehozzák a budapesti fejlesztési tanácsot, amelyet Tarlós Istvánnal társelnökségben közösen fognak vezetni – közölte a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a megkezdődő fejlesztések közül több is 2030-ig fut majd.

A tanács kompetenciájába utalják a budapesti állami és fővárosi nagyprojekteket és a hosszú távú fejlesztési terveket, utóbbiakat érintően a főpolgármesternek vétójoga lesz. A miniszterelnök tudatta egyúttal, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudtak állapodni. A kormányfő úgy fogalmazott: Budapest a budapestiek otthona, egyben a nemzet fővárosa és a Kárpát-medence természetes központja is, ez a meggyőződés vezeti a Budapestre vonatkozó kormányzati politikát.

Hozzátette, az elmúlt időszakban rengeteg budapesti fejlesztési programot kezdtek meg, a mostani megbeszélésen egy hatvan tételből álló listát mutatott be. A megvalósult beruházások közül megemlítette például a Városligeti Műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbe felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont.

Tarlós István a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nem követelt semmit, de jelentős megkötöttségeket fogalmazott meg a folytatáshoz.

– Egyáltalán nem volt ebben semmi zsarolási szándék, egyszerűen tudtam, hogy bizonyos dolgok hiányában képtelen lettem volna folytatni. Az életkorom nem az egyetlen tényező volt, ami ebben szerepet játszott. Egyébként az ellenzéki szimpatizánsoknak szeretném megjegyezni: ha az általuk ajnározott 88 éves Soros György dédelgethet kéretlen nemzetközi terveket, akkor 70 évesen miért ne lehetnének valakinek progresszív tervei egy várossal a saját hazájában? – fogalmazott. Hozzátette: e megkötöttségekkel várakozásai ellenére nyitott kapukat döngetett.

– Én most sok mindent megszereztem és megtartottam a városnak, a miniszterelnök támogatott ebben – jelentette ki a főpolgármester. Mindezeket részletesen a miniszterelnök és a főpolgármester közötti megállapodás tartalmazza, amelyet november 17-én fognak aláírni.

Mint szerdai lapszámunkban megírtuk: a Nézőpont Intézet kutatása szerint ha Tarlós István újraindul a főpolgármester-választáson, minden esélye megvan arra, hogy harmadszorra is győzzön: a budapestiek 45 százalékának szavazatában biztos lehet.

Forrás: magyaridok.hu

5 hozzászólás “Tarlós István újra főpolgármester lehet” bejegyzésre

  1. csak úgy ... szerint:

    Hol is lesz a “tervek szerint megépítendő új atlétikai stadion” ?

  2. pl szerint:

    “Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére” no comment

  3. Csányi László szerint:

    Eddig is Orbán vezette Budapestet Tarlós néven! Mi változik? Mostmár minden Orbán kezébe van így volt ez Rákosi idejében is!!

  4. Ábel Attila szerint:

    Az elmúlt nyolc évben a főváros kiemelten támogatta a csepeli fejlesztéseket, ami éles ellentéte volt az azt megelőző húsz évnek. Tarlósnak tehát Csepelen is sokat köszönhetünk, ám Demszky miatt sajnos van még mit pótolni. Természetesen Tarlósnak is van alternatívája: politikai lövészárokharc egy mindent ellenző ellenzéki főpolgármesterrel öt évig. Én azt remélem, hogy Budapest marad a fejlődés útján.

  5. Nagyapó szerint:

    Csányi László! Baromi felismerés, gratulálok, csak az a bökkenő, hogy Mátyás, Mária Terézia, Ferenc József, Horthy, Kádár, Horn, stb. idejében is így volt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !