Így gyűlöltök ti

kép forrása: csepel.hu

 

Nem lennék most Takács Mónika csepeli MSZP-s képviselő helyében.

Történt nemrég, hogy a csepeli szocialisták Bangóné mellett mára jelentéktelenné vált nagyasszonya beszámolót tartott a múlt heti rendkívüli képviselő-testületi üléséről. De még milyet! Érdemes elolvasni, mert ehhez képest Arany János Toldija inkább tűnik egy könnyed nyári olvasmánynak a lemenő nyári nap fényében, mintsem a XIX. század legnagyobb költője nagyhatású költeményének.

Takács Mónika lelkem a költészet legmagasabb fokát elérve emigyen kezdi: “Úgy 20 perce ültem a számomra fenntartott helyen, miközben időnként hajamba kaptak a klímaberendezés erős fuvallatai. Próbáltam egy romantikus filmbe képzelni magam, de pár perc után már rendkívül kellemetlen érzés volt”.

Hűha! – csapja össze a kezét az ember, eszünkbe juttatva a „Van, aki forrón szereti” című nagysikerű mozit, amelyben a hatás kedvéért a klímaberendezést gyakran működtették Marylin Monroe haját borzolandó, és amely film afféle gengszterromantika a javából, benne olyan nagy színészekkel, mint Tony Curtis és Jack Lemmon. A gengszterkedés persze nem véletlen jött elő, de erről majd később.

Takács nagyasszony, a szocialisták helyi üdvöskéje viszont nem adja fel. Így folytatja: ”… 10 perccel elmúlt már 17.00 óra és a “másik oldalon” izgatottan bűvölték páran a telefonjaikat, látszólag sikertelenül…”

Hogy egy telefont miként lehet „sikertelenül bűvölni”, számunkra megfejthetetlen, az viszont egyre inkább nyilvánvaló, hogy Takács Mónika annyit ért az íráshoz, mint ágyi poloska a görög ábécéhez. De a java csak ezután következik!

Takács Mónika politikus, szocialista önkormányzati képviselő, a csepeli Munkásotthon gazdasági vezetője a Fiumei Magyar Napokon való csepeli részvétel napirendre történő vételéről volt olyan merész és bátor, hogy leírta: márpedig ő a jelenlegi városvezetést csak úgy utaztatná, ha megígérnék, hogy nem jönnek haza.

Sokat sejtető a kifinomult megfogalmazás, ezért egy pillanatra álljunk meg és rágjuk meg a szót: „utaztatás”….Volt már ilyen nemrég a történelemben, úgy hívták deportálás.

Még egyszer tehát, csak hogy világos legyen! Miközben a helyi szocialisták elherdálták a kerület vagyonát, biztonsági emberekkel tízmilliókért őriztettek nem létező, szétlopott játszótereket, vagy éppen elköltötték a csepeliek pénzét úgy, hogy folyószámlahitelekből adták a fizetést az alkalmazottaknak, addig politikusaik – élükön Takács Mónikával – jövőre úgy akarnak vissza kapaszkodni a hatalomba, hogy egyik képviselőjük „utaztatná” fideszes képviselőtársait. Úgy persze, hogy senki ne jöjjön vissza…

Mit lehet ehhez hozzátenni? Sokat nem. Illetve talán mégis.

Nem megy ez neked, Mónika! Sem a publikálás, sem a politizálás, ahogy az irányításod alatt a Munkásotthon is a csőd szélén tántorog, noha az önkormányzat többször is felajánlotta a segítségét. Emberileg is megbuktatok. Miközben párttársaiddal a hatalomra fáj a fogatok, soraitokban olyan bíróságon elítélt szocialista politikusok vannak, mint a két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt Szenteczky János, vagy éppen Takács Krisztián, aki az önkormányzati vagyon elsikkasztása miatt állt a bíróság elé.

Hogy is fogalmazott Kosztolányi? A gyűlölet szegénység, s a szeretet gazdagság.

Talán majd egyszer megértitek…

10 hozzászólás “Így gyűlöltök ti” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Úgy látom, a “szerző” nem elég bátor, hogy a nevét kiírja.

  2. Pilsner Urquell szerint:

    Tohoholdi? – Batrachomyomachia. Sőt: a travesztia paródiája.

  3. Qqriq szerint:

    Minden jót Maunikaaa! 😉

  4. paneltomi szerint:

    mikor lesz már ebből a kib@aszott munkásotthonból végre egy igazi kulturális intézmény? omladozó falak, bolsevik vezetés… a csepeliek ennyit érdemelnek?

  5. Pilsner Urquell szerint:

    paneltomi! Soha. Kötelező bontásig marakodni fognak rajta. Csak az számít, mit birtokolhatnak mindaddig, míg ér két fillért. A csepelieknek ehhez már semmi közük.

  6. Tóth Kati szerint:

    Ha már teljesen lepusztult a szocik nagy siránkozás közepette megválnak tőle,persze mindenkit el fognak szidni,és okolni a pusztulás ért.Ezt csinálták a kerülettel,sőt az egész országgal!Szánalmas.

  7. helyi szerint:

    Ki a szerző? Stábel Attila, nem meri felvállalni az ocsmányságait? A narancsködű Schmidt Mariska talán értelmesebb,mint Mónika? Oldjákmeg a közlekedési és egyéb problémákat ne a gumicsonton rágódjanak…

  8. helyi szerint:

    Ha már sikkasztás: Tiborcz, Mészáros, Habony, Rogán… Folytassuk?

  9. Jobban szerint:

    Takács Mónika képviselő négy éves tevékenységéről, választóiért végzett munkájáról szívesen tájékozódnánk. Mit tett a kerületért?

  10. Happy szerint:

    Moslékzabáló ábel!!!

Itt lehet hozzászólni !