82 éves lenne Hofi Géza

Hofigeza.hu, Mr.Gabee

Hoffmann Géza 1936. július 2-án született Kőbányán, Budapesten. Édesanyja Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető. Valószínűleg tőle örökölte kitűnő zenei hallását. Édesapja Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője, tőle a humor érzékét kapta. Húga Hoffmann Katalin, aki matematika-fizika szakos középiskolai tanár.

Általános iskolai tanulmányait a kőbányai Maglódi úti iskolában végezte. Gimnáziumi éveinek nyári szüneteit a Kőbányai Téglagyárban munkával töltötte, ahol bekapcsolódott a Drasche színjátszó csoport munkájába. Jászai András (Jászai Mari leszármazottja) foglalkozott vele és készítette fel amatőr szerepeire. (Szabad szél, Két kapitány, Nászutazás, valamint esztrádműsorokban lépett fel.)

1955-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, és háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de nem vették fel, egyedül Básti Lajos engedte át az első rostákon. Ascher Oszkár mindig szavalatot kért tőle, ami neki soha nem sikerült. Említette, hogy a paródia neki jobban megy, mire Ascher úgy válaszolt, hogy ahhoz meg ő nem ért. Így a Kőbányai Porcelángyárban lett porcelánfestő, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájába.

1957–1959 között Jászberényben katona (írnok).
1959-ben feleségül veszi Vnoucek Margitot, akivel 36 évig élnek boldog házasságban.
1960-ban végez a Rózsahegyi Színiiskolában. Első magánszáma a Ruhatár című jelenet, ami kis főiskolai helyzetgyakorlat.

Debrecenben Azt a tanácsot kapja, hogy keresse fel a Fészek Klubban Szendrő Józsefet, a debreceni Csokonai Színház igazgatóját. Szendrő rövid beszélgetés után színházába hívja, és ott nevének átkeresztelése után (Hofi Géza) 1960. szeptember 1-jétől színészként szerződteti. Jól érzi magát, de ő volt az örök beugró (Koldusopera, Az ész bajjal jár, Nebáncsvirág, Pygmalion, A vígözvegy stb.). Gyakran megy a környék kultúrházaiba haknizni – népszerűsége egyre nő. A színházban a premierek utáni közös vacsorákon nagy sikerrel parodizálja az előadást és kollégáit. Érzi, ez az ő világa. A paródia az erőssége. És hiába áll a színpadon olyan nagyságokkal, mint Simor Ottó, Tímár Éva, Pásztor Erzsi, Lontay Margit, Latinovits Zoltán, Artner Árpád stb. és rendezik Fényes Márta, Lengyel György, Pethes György, a három éve tartó szerződését nem akarja meghosszabbítani.

1963-ban Taar Ferenc igazgatónak írt levelében döntését azzal indokolja, hogy “erős oldalamnak a paródiát érzem, amire a színház adottságainál fogva lehetőséget nem nyújt”.

1963-tól az Országos Rendező Iroda (ORI) műsoraival járja az országot, vállal fellépéseket Budapesten és vidéken kultúrházakban és vendéglátóipari egységekben. A számait maga írja, a zenét is ő állítja össze. Olyanokkal lép fel, mint Ákos Stefi, Alfonsó, Bilicsi Tivadar, Brachfeld Siegfrid, Mezey Mária, Toldy Mária stb.

1964-ben a televízió Utánzók Klubja című műsorában lép fel a maga által írt Armstrong-paródiával, de a rendkívűli tehetség mégsem arat átütő sikert.

1965-ben az Interkoncert rendezésében egy hónapos szovjetunióbeli esztrádműsor sikeres szereplője. Itthon fellép az Emke, a Savoy, a Béke Szálló Kupolatermében. Egyre ismertebb, egyre népszerűbb, egyre sikeresebb, mégis hiába kilincsel a Vidám Színpadon és a Kamara Varietében, mégsem szerződtetik.

1967-ben Siófokon a Halló! Itt Balaton! című műsorban megjelenik a nagy kettős Hofi–Koós. Ez évben vendégművészként lép fel a Mikroszkóp Színpad Mai vendégeink című műsorban. Hofira felfigyel Marton Frigyes, aki a Magyar Rádió (Kossuth) szilveszteri műsorában fellépteti Fesztivál vízió című magánszámával, ami az akkoriban sikeres Táncdalfesztivál paródiája. Ezzel a műsorral végre sztár lett. Az ország egyik legnépszerűbb parodistája, énekes és színész, író és táncos, már-már egy új műfaj megteremtője.

1968-ban részt vett a Szófiában megrendezett Világ Ifjúsági Találkozón. Szeptemberben Ilku Pál művelődésügyi miniszter dicséretben részesíti az ORI-szólistát. A televízió szilveszteri műsorában a Slágerkupa című műsor résztvevőjeként a Koós–Toldy–Hofi trió nyeri meg a kupát.

1969. január 1-jétől a Mikroszkóp Színpad Tessék tovább menni című műsor vendégművésze. Közben egyre gyakoribb rádiós fellépésekre, svédországi és dániai vendégszereplésre kerül sor.

1969. június 25-én meghalt imádott édesanyja. A Magyar Rádió szilveszteri műsorában Énekóra című számával lép fel (Sammy Davis-paródia).

1970. január havában a Magyar Rádió Nívódíjban részesíti.

Komlós János leszerződteti a Mikroszkóp Színpadra.

Február 2-án bemutatásra kerül A tetőn dolgoznak című műsor, amelyben Majakovszkij: Iván Kozirev öntőmunkás… című versparódiáját (30 perces záróműsor) adja elő.

Áprilisban a kabaréművészetben nyújtott alakításáért Jászai Mari-díjat vehet át. A Színészek és Újságírók (SZÚR) találkozóján torreádor számmal lép fel. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió közös szilveszteri műsorában a Null-Nulla című produkcióban lép fel a Hofi–Koós duó, és előadják a Frédi és Béni című paródiát.

Megjelenik Első menet című lemeze.

1971 februárjában a Zeneműkiadó Vállalat gondozásában megjelenteti Ó! Igen! címen összeállított albumát.

1971. március 3-án a Mikroszkóp Színpad bemutatja az Aki néző akar lenni című műsorát, amelyben Hofi szerepléséről úgy nyilatkoznak, hogy új jelenség, egyszemélyes színház, ötletvásár és paródiaparádé.

1971. Szilveszter, Rózsa Sándor-paródia a televízióban.

1972-ben az ifjúság körében végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért a KISZ Budapesti Bizottsága által adományozott emlékplakettet kapja.

Októberben a Mikroszkóp Színpadon a Tiszta vizet a fejekbe című műsorban a Kádár-paródiát adja elő.

Hofisszeusz A Magyar Rádió szilveszteri műsorában Gondolkodási idő: NINCS! című egyórás műsorral, a Magyar Televízióban az Odüsszeusz-paródiával lép fel.

Megjelenik Második menet című lemeze.

1973 januárjában a Magyar Rádió Nívódíját kapja.

A kabaré műfajban elért eredményeiért másodszor is Jászai Mari-díjat kap.

Július 26-tól augusztus 7-ig részt vesz a berlini VIT-en.

Augusztus 26-án a SZÚR-on lép fel.
A Magyar Televízió szilveszteri Na, bumm! című műsorában Koós Jánossal többek között a Rhoda Scott-paródiát adják elő.
Megjelenik Hofisszeusz című lemeze.
1974 januárjában a Magyar Televízió elnöke nívódíjban részesíti.
Októberben a Mikroszkóp Színpad Magától nem megy című műsorában az Építem a csatornámat című magánszámot adja elő.
A televízió három évi huzavona után sugározza a Kádár-paródiát.
1975. február 22-én a Magyar Rádió és Televízió elnökének nívódíját veheti át a Kádár-paródiáért.
Április 4-én az Elnöki Tanács fogadására hivatalos meghívást kap.
A Magyar Televízió 1975. december 14-én rögzíti az Építem a csatornámat című magánszámát, amit majd 1980-ban sugároznak.
1976-ban a Magyar Rádió nívódíjjal tünteti ki.
A Mikroszkóp Színpad Ki fog gólt lőni? című műsorában a Lepedős a háztetőn című magánszámát adja elő.
A Magyar Televízió szilveszteri műsorában a Még mindig aktuális című jelenetével szerepel.
Megjelenik az Akácos út című lemeze.
1977-ben a Magyar Televízió elnökségének nívódíja a Még mindig aktuális című műsorért.
Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kapott.
Nepp József rajza A 10 éves Mikroszkóp Színpad jubileumi ünnepségén aranygyűrűt kapott.
A Macskaduett című zeneművéből Megalkuvó macskák címmel Nepp József 7 perces animációs filmet készít.
A tv szilveszteri műsorában Kutatjuk a közvéleményt című számával lép fel, amiben többek között elhangzik a Sztrogoff-paródia is.
1978-ban a Magyar Televízió elnökségének nívódíját kapja a Szilveszter ’77 című műsoráért.
Február 23-án szeretett édesapja halála.


A Mikroszkóp Színpadon a Minek néz engem? című műsoron belül a Tiszta őrültek háza produkcióval lép fel.
A televízió december 30-án rögzíti szilveszteri adása számára a Mikroszkóp Színpadon a Ki fog gólt lőni? című produkciót, benne a Lepedős a háztetőn című Hofi magánszámot. (Hofi Géza naplójából. A szerk.)
Megjelenik a Szabhatjuk című lemeze.
1979-ben a Magyar Rádió elnöksége a szatirikus és humoros műfaj terén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként Karinthy-gyűrűvel ajándékozza meg.
1980 márciusában az NDK-ban vendégszerepel.
1980 áprilisában Horváth Ádámmal készítik az első “magyarországi klipet” a Felmegyek hozzád vasárnap délben zenéjére (Hófehérke és a hét törpe).
Áprilisban felvételt nyer a Zalka Máté Vadásztársaságba.
Július 18-án meghalt Komlós János.
Szeptemberben a Mikroszkóp Színpad Hogyan? Tovább! című műsorán belül a Nevezz csak Cucinak! című produkcióval áll a közönség elé.
December 29-én előadás közben a díszlet mellé zuhan, több törött bordával játssza végig az előadást.
A televízió szilveszteri műsorában A tiszta őrültek háza című magánszámával szerepel.
1981 augusztusában megjelenik a Te, figyelj haver! című lemeze.
1982-ben elpusztul Astor kutyája.
Június 11-én felmond a Mikroszkóp Színpadon. A miért?-re az a válasza, hogy: “Eddig ígértem a Komlósnak.”
Szeptembertől a Magyar Televízió főmunkatársa lesz.
Októberben tárgyalásokat folytat Ádám Ottóval, a Madách Színház igazgatójával.
Megjelenik Hús-mentesáru című lemeze.
1983. április 7-től, Ádám Ottó hívó szavára a Madách Színház tagja lesz. 2002. április 7-ig – az utolsó fellépéséig – a Madách Kamarában tartja önálló, egész estét betöltő, mindig pótszékes előadásait.
A televízió szilveszteri adásában a Nevezz csak Cucinak! című magánszámával szerepel.
Hofélia Április 7-én éjjel fél tizenegy, a Hofélia bemutatója.
1984. február 10-én a Hofélia 100. előadását ünneplik.
Decemberben visszautasítja a Fővárosi Tanácstól érkezett felkérést, miszerint kérik, vállalja el a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztját.
TV-szilveszter: Temetném a munkát (Hegedűs a háztetőn című musical betétdala)
1985 áprilisában a Munka Érdemrend Aranyfokozatával tüntetik ki.
Július 19-én meghal gyerekkori jóbarátja, Kulcsár László.
TV-szilveszter: Koncert című film (rendező: Horváth Ádám)
1986 májusában a Koncert című produkcióért a Magyar Televízió nívódíját veszi át.
Júniusban a veszprémi TV-fesztiválon a Koncert színészés közönségdíjat kap.
1987 januárjában a ’86. évi rádió szilveszteri kabaréban elhangzott műsoráért nívódíjat kap.
Június 6-án kerül sor a Hofélia 500., utolsó előadására, melyet a tv is rögzít.
Szeptember 21-én megjelenik a Hofélia című lemeze.
Október 2-án bemutató előadás a Madách Kamara Színházban Élelem bére címmel.
1988-ban a Magyar Rádió zenei főosztálya kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményéért eMeRton-díjjal jutalmazza.
Megjelenik a Kell néha egy kis csavargás című lemeze.
Áprilisban a szocialista kultúráért tett kimagasló érdemeinek elismeréseként a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet kapja, és a tv leadja a Hoféliát.
A televízió szilveszteri műsorában az Élelem bére című előadásából ad elő részleteket.
1990. januárjában a Magyar Rádió elnökségének nívódíja
Két hónapos ausztráliai fellépést vállalnak Malek Miklóssal és Veszelinov Andrással. Fergeteges sikerük van.
Élelem bére Megjelenik a Hordót a bornak című lemeze.
Áprilisban az Élelem bére című előadás elérte a 800. előadást.
1990 júniusában infarktust kap és csak 1991. április 1-jén tér vissza a színpadra, a Honvéd Kórház orvosainak és a Kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató intézet igazgató főorvosának, Remes Péternek és csapatának, köszönhetően.
1991 májusában Szakszervezeti Művészeti kulturális díjat kap.
Megjelenik Szíveslátás című lemeze.
Hosszú idő után újra a tv szilveszteri műsorában.
1995-ben Déryné-díjjal tüntetik ki, amit csak színésznők kaphatnak. Ő az egyetlen férfi, aki megkapta.
Márciusban elveszíti feleségét, aki hosszú betegség után hunyt el.
Májusban elkezdődik a szemműtétek sora, csak a következő év márciusában lép újra színpadra.
1996-ban Kőbánya díszpolgárává avatják.
60. születésnapja alkalmából – művészi pályája elismeréséül –, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapja.
Bonbon-díjat kap.
1997-ben a magyar színművészet ÖRÖKÖS TAG-jai közé választják. Megjelenik Pusszantás mindenkinek című lemeze.
Áprilisban a Madách Kamara Színházban játszott Élelem bére eléri az 1100. előadást, ahol aranygyűrűvel ajándékozzák meg.
1998-ban veszi át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat.
Március 21-től május 7-ig betegsége miatt elmaradnak az előadásai.
Áprilisban az Artisjus az év könnyűzenei produkciójáért Huszka Jenő-díjjal jutalmazza.
Kiadja a Kossuth-díj című lemezét.
1999-ben újabb Bonbon-díjat kap.
Májusban van az Élelem bére 1300. előadása.
2000 februárjában a harmadik Bonbon-díjat veszi át.
Ildikóval Márciusban ismét megházasodott. Feleségül vette Kövér Ildikót, aki az elmúlt évtized minden megpróbáltatásán (családi tragédia, betegségek, műtétek) önzetlen, emberi kapcsolattal segítette át a művészt, művészi sikereihez biztosította a harmonikus családi hátteret.
Május 28-án a Hungaroton rögzíti az Élelem bére 1400. előadását, amely anyag felhasználásával hamarosan megjelenik az 1400. című lemez. Ezen csendül fel az Egy kiöregedett vadászkutya dala. Ezzel a dallal búcsúztatja a leköszönő Göncz Árpád köztársasági elnök urat a Hungexpón rendezett ünnepségen is.
A közönség szavazata alapján elnyeri a “2000” magyar kitüntető címet.
A Demény Pál Alapítvány Kuratóriuma Demény Pál-emlékéremmel adományozza meg.
2001. május 27-én 1500 előadást ért meg az Élelem bére.
Októberben a Pro Cultura Urbis Közalapítványi díjat kapja meg. A Fővárosi Önkormányzat által alapított díjat 2002. január 17-én ünnepélyes keretek között veszi át a Madách Kamarában Schiffer János főpolgármester-helyettestől.
2002 februárjában újra fellép, fergeteges sikert arat.
A 2002. március 3-ai előadását a Hungaroton rögzíti, ami halála után Napsugaras jóéjszakát címmel jelenik meg.
2002. április 7-én játszott utoljára a Madách Kamara Színház színpadán.
2002. április 10-én, hajnalban, álmában érte a halál.

Itt lehet hozzászólni !