Vasárnap jön a taxis áremelés

NTT, INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

Vasárnaptól drágább lesz Budapesten taxival utazni. A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő, írja az MTI.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta: az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke akkor megerősítette, a javasoltnál kicsivel magasabb emelést szerettek volna, de elfogadták a város vezetőinek az utasokat védő érveit. Közölte továbbá, hogy a tizenkét nagy budapesti fuvarszervező cégből csak egy nem értett egyet a tarifaemeléssel.

4 hozzászólás “Vasárnap jön a taxis áremelés” bejegyzésre

  1. propaganda szerint:

    Köszönhetően a Fidesz által bevezetett hatósági árnak, Európában nálunk a legdrágább a taxi. És most még tovább emelik! Kösz, Fidesz!

  2. Betke szerint:

    A taxisoknak mindig minden sikerül! Mi lehet az oka?

  3. Qqriq szerint:

    A siker titka a primitívség és a bunkóság.

  4. Johnny szerint:

    Én azt nem értettem már az elején, hogy mi a fasz köze volt egy “államnak” a magántársaságokhoz? 😉

Itt lehet hozzászólni !