Rémálom utáni édes ébredés

Magyar válogatott 23 év után nyert ismét meccset FIFA rendezvényen, ráadásul kiütéssel

Nemzeti Sport, Csepel.info

Jogos a magyar öröm: a fiatalok jó játékkal javítottak a Honduras elleni kudarc után, fotó: Reuters

Magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a magyar U20-as válogatott Dél-Afrika ellen az egyiptomi korosztályos világbajnokságon. Egervári Sándor csapata sokkal jobban játszott, mint a Honduras elleni fiaskó alkalmával, Korcsmár, Koman, Debreceni és Présinger találata pedig sima sikert eredményezett. Folytatás szombaton az Egyesült Arab Emírségek ellen – reméljük, ezzel a játékkal.

A sárga-zöldben játszó dél-afrikaiak legjobbjuk, a Hollandiában légióskodó Erasmus révén veszélyeztettek először, majd egy bal oldali akció után a mentett labdát Claasen rúgta nagyon mellé, ezután pedig egy veszélyes hosszú indításról Maluleka maradt le – aktívabb volt az ellenfél.

A 7. percben Szekeres Adriánt etette meg az alapvonalnál Maluleka, beadását viszont Doutie az égbe lőtte. Az első magyar helyzetre a 10. percig kellett várni, amikor Gosztonyi kitűnő passzával Simon András kilépett, de Ngobeni védte a ziccert. A szöglet után a dél-afrikai védők kétszer is tisztáztak, szerencsével úszták meg a kavarodást a sárga-zöldek.

A 16. percben aztán újabb magyar lehetőség jött: Simon húzogatott a bal oldalon, visszagurítását Koman tűzte rá, de Ngobeninek nem okozott gondot a középre tartó lövés. Mindenesetre azt megállapíthattuk, hogy a Honduras elleninél jóval agilisabb magyar csapat van a pályán… Az afrikai csapat a nagyon ügyes Erasmus révén válaszolt, a támadó három védő mellett tartotta meg a labdát, lövését Gulácsi nagyot nyújtózkodva fogta meg a jobb alsó előtt.

Az Egervári-csapat ezt követően kis híján saját támadásából kapott gólt: a dél-afrikaiak villámgyorsan fordultak a „kiürült” jobb szélen, de az abszolút ziccerben kilépő Serero megpróbálta átemelni Gulácsit – a mi szempontunkból nagyon jó ötlet volt…

A magyarok részéről egy labdaszerzés után Futács adott munkát egy lapos, kemény lövéssel Ngobeninek, majd a felfutó Présinger beadását mentették a dél-afrikaiak, akik aztán Koman elől is tisztázni tudtak. Az első fél óra végéhez közeledve Gosztonyi kitűnő szabadrúgását ütötte ki szép mozdulattal a dél-afrikai kapus.

Gosztonyi nagy jobb oldali beadása után Simon okozott zavart a védők között, de a magyar nyolcas nem tudott igazán jól kapura fordulni. Baldassi játékvezető egy Hlatshwayo–Futács összecsapás után továbbot intett (a Werder csatára nagyot esett a büntetőterületen belül), az mindenesetre tisztán látszott, hogy a dél-afrikai védelemben elég sok a rés. Nem sikerült kihasználni – félidőben gól nélkül vonulhattak le a csapatok.

A második félidő legelején Gosztonyi szánta el magát lövésre a messzeségből, ebből még nem zördült meg a dél-afriikai háló, viszont egy perccel később Korcsmár szemfülessége már gólt eredményezett. A 49. percben Simon András lövését még a kapus hárítani tudta, de a kipattanóra érkező védekező középpályás a hálóba lőtt (1–0).

A dél-afrikaiakat láthatóan megzavarta a gól, és óriási lehetőséghez jutott a magyar csapat az 55. percben: a visszafelé cselt csináló Futács lábát húzta el Zulu sárga lapért és tizenegyesért cserébe. Koman Vladimir nagyon higgadtan begurította a büntetőt a bal alsó sarokba, 2–0!

Egervári Sándor Tóth Bence beküldésével átállt az egyékes rendszerre, majd az első gólt szerző Korcsmárt Simon Ádám váltotta. A dél-afrikaiak nem meglepő módon aktívabbak lettek, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. Ettől eltekintve nem az előnyére változott a meccs képe: a sárga-zöldek átvették az irányítást, a magyar csapat kevés labdát tudott megtartani.

Gosztonyi egy sárga lap beszedése (és az emiatt járó eltiltás) miatt bosszankodhatott, majd „méregből” tökéletesen csavart szabadrúgásból középre, a lendületből érkező Debreceni pedig a hálóba bólintott (3–0).

A felszabadult magyar csapat ezután már teher nélkül játszhatott, Gosztonyi és Futács is bátran próbálkozott, igaz, lövéseiket nem kísérte szerencse. A kissé szétesett dél-afrikaiak elsősorban a nagyon aktív balhátvéd, a gyakran veszélyesen felfutó Khumalo révén okoztak zavart, Doutie jól csavarodó szabadrúgását pedig Gulácsi szemmel verve nézte ki a bal fölsőből.

A 90. percben kiütésessé vált a különbség, miután a tizenhatoson belül közvetett szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat. A remek kombináció után Présinger csavart parádésan a hosszú sarokba (4–0)!

Ez maradt a végeredmény is, a magyar fiatalok 1985 után győztek ismét U20-as vb-találkozón. A záró csoportmeccset szombaton az Egyesült Arab Emírségek ellen játssza a magyar csapat.

MAGYARORSZÁG–DÉL-AFRIKA 4–0 (0–0)

Alexandria, 18.45. V: Baldassi (argentin)

Magyarország: Gulácsi – Szekeres, Debreceni, Szabó J., Présinger – Gosztonyi, Korcsmár (Simon Á., 66.), Kiss M., Koman – Futács (Balajti, 87.), Simon A. (Tóth B., 60.)

Dél-Afrika: Ngobeni – Bhengu, Zulu, Hlatshwayo, Khumala – Doutie (Khwela, 88.), Maluleka (Ndlovu, 70.), Serero, Claasen, Masango (Jali, 60.) – Erasmus.

Gólszerző: Korcsmár (49.), Koman (54. – 11-esből), Debreceni (72.), Présinger (90.)

nso.hu

A magyar U20-as válogatott világbajnoki szerepléseiről itt olvashat.

2 hozzászólás “Rémálom utáni édes ébredés” bejegyzésre

  1. atlétaa szerint:

    Hajrá Magyarok-Hajrá Szenteczky-Hajrá CSEPEL FC…………

  2. munkásököl szerint:

    A Szenteczky hányas mezben játszott? 🙂

Itt lehet hozzászólni !