Ötvenéves lett a Repkény utcai óvoda

csepel.hu

Ötven évvel ezelőtt, 1968-ban kezdte el működését a Repkény utcai óvoda. Ebből az alkalomból ünnepséget rendeztek június 8-án, amelyen Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a gyerekeket, óvodapedagógusokat és szülőket. Átadta a csepeli önkormányzat díszoklevelét Szántó Tiborné óvodavezetőnek. Elmondta, hogy az önkormányzat jövőre felújítja az óvoda udvarát. Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője örömmel szólt róla, hogy a megjelentek között vannak az óvoda régi munkatársai is. A Repkény utcai óvoda büszke lehet arra a környezettudatos nevelési módszerére, amely kiemelt szerepet játszik az intézmény életében.

Szántó Tiborné visszaemlékezett arra az időre, amikor ő is ebbe az óvodába járt nagycsoportosként. Azóta hosszú idő eltelt, sok-sok kolléga dolgozott az óvodában, s most a régi és a jelenlegi munkatársakkal, gyerekekkel, szülőkkel együtt ünneplik az évfordulót. A Repkény utcai óvodát 1968-ban adták át. Ebben az időben a Királyerdő gyors fejlődésnek indult, új kertes házak épültek, a Csepel Művekben dolgozók közül sokan a környéken vásároltak telket, vagy albérletben laktak. A lakosok száma egyre nőtt. Előbb három csoportban működött az óvoda, de hamarosan négy csoportossá kellett alakítani. Nemcsak az intézmény belseje, hanem az udvara is változott. A kedvező adottságoknak és az elhivatott pedagógusoknak köszönhetően elsődleges igénnyé vált a környezeti nevelés. Az udvart már ennek jegyében alakították, szépítették az évek folyamán. A környezeti nevelés kiemelt szerepét a mai napig megőrizték. Ennek elismeréseként az óvoda 1996-tól a Környezet és Természetvédelmi Oktató Központok Országos Szövetségének tagja lett, 2017-ben pedig a kerületben elsőként elnyerték az Örökös Zöld Óvoda címet.

Szántó Tiborné háláját fejezte ki a fenntartó intézményvezetésnek, a kollégáknak, szülőknek, gyerekeknek, hogy igazi kis csapattá válhattak, és egy őszinte gyermekmosolytól képesek megújulni.

Ezt követően ünnepi műsort adtak a jelenlegi és az egykori óvodások. A nagycsoportosok kedvenc meséjüket mutatták be, amelynek címe: Só. A régi óvodások közül Kircsi Boglárka csellón, Práj Galina gitáron játszott, Mag István mesét mondott, Öller Roland pedig operett darabokat énekelt. Az ünnep csúcspontjaként pedig felvágták a születésnapi tortát.

 

Cs. A.

 

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !