Németh Szilárd: A Soros-hálózat vidéki terjeszkedése nemzetbiztonsági kockázatot jelent

Elmaradt a korábban általuk beharangozott forró ősz, azonban ennek ellenére sem szabad alábecsülni azt, amit a migránsok betelepítéséért harcoló Soros-hálózat és az általa fizetett politikai és civil erők jelentenek Magyarországra nézve – mondta el a 888.hu számára nyilatkozó Németh Szilárd.

A fideszes politikus, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke arról is beszélt, hogy a Soros-hálózat vidéki terjeszkedése a magyar érdekekkel való ütközése miatt nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.

888.hu: Hogyan lehet, hogy az Európai Unióban még mindig napirenden van a migránsok kötelező kvóta alapján történő kényszerbetelepítésének a terve annak ellenére, hogy egyre több európai ország lakosai egyértelműen azt fejezik ki – például a választásokon –, hogy nem kérnek a bevándorlók tömegeinek a betelepítéséből?

Németh Szilárd: Itt van egy nagyon komoly probléma. Mégpedig az, hogy a Soros György bevándorláspolitikáját megvalósító brüsszeli bürokraták szándékosan összekeverik a menekült és a bevándorló fogalmát. Ez részben egy fogalmi játék annak érdekében, hogy zavart keltsen az egyszerű emberek fejében. Hamisan menekültnek nevezik az összes gazdasági bevándorlót és még azokat is, akiket terrorszervezetek küldtek Európába harcias célok megvalósítására. Ez egy politikai eszköz, szánalmat, szimpátiát akarnak kelteni az európaiakban a migránsok iránt azáltal, hogy mindenkit menekültnek neveznek. A Soros-féle fogalomzavarnak ugyanakkor van egy jogi vonatkozása is. Az EU-ban a bevándorlás ügye egyértelműen tagállami, a menekültpolitika pedig uniós hatáskör. Sorosék és a brüsszeli támogatók viszont ezeket az uniós jogi alapokat – magát a lisszaboni szerződést –szándékosan semmibe veszik. Ők az unió törvényeit figyelmen kívül hagyva mindenkit menekültként akarnak kezelni, jogszerűtlenül elvonva ezzel a tagállamok hatáskörét, szándékosan gyengítve a nemzetállami szuverenitást. Amikor a Jobbik azt az elképzelését fogalmazza meg, amely szerint a rendőrségről le kellene választani a határőrséget, akkor azzal pont Brüsszelt erősíti Magyarországgal szemben. Hiszen a rendőrség feladata a béke, a belső rend, az ország belbiztonságnak a garantálása, ami viszont csak a külső határok szigorú őrzésével, a műszaki és jogi határzárral, ha úgy tetszik a kerítéssel és az odavezényelt rendőrségi határvadászokkal, a honvédekkel tartható fenn.

888.hu: Érdekes módon, amióta a magyar kormány nevén nevezve a dolgot elkezdett a Soros-tervről és annak veszélyeiről a nyilvánosság előtt beszélni, azóta eddig soha nem látott komolyságú támadássorozat indult Magyarország ellen az EU-bürokraták részéről. Van-e összefüggés Soros tervének a megakadályozása és a Magyarország elleni támadások között?

Németh Szilárd: A Magyarország ellen indított három európai uniós kötelezettségszegési eljárás, illetve azok magasabb fokozatba kapcsolása mind összefüggésben állnak a Soros-terv végrehajtásával. A felsőoktatási törvény, a civiltörvény, illetve a kötelező kvóta be nem tartásának az ügyei azok, amikről szó van. A felsőoktatási törvény ellen kizárólag egy intézmény, a Soros kezében lévő CEU érdekében indult eljárás. Ezen az egyetemen képzik ki azokat, akiket aztán elhelyeznek a Soros-tervet végrehajtó politikai, kulturális, tudományos vagy civil szervezetekhez. Profi módon oktatják-képzik őket a gazda által meghatározott feladatukra. Például itt Budapesten is beszerezhető angol nyelvű tankönyvek állnak rendelkezésükre Európa etnikai, vallási összetételének megváltoztatására. Napnál világosabb, hogy ebben a kérdésben kizárólag a Soros-egyetem, a CEU miatt éri támadás Magyarországot. A másik ügyben, a civiltörvény esetében is azt láthatjuk, hogy valójában itt sem a „civil társadalom” tiltakozik az átláthatóság ellen. Csak Soros György álciviljei, NGO-i. Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet van, de csak az amerikai milliárdos spekuláns kitartottjai érzik magukat törvényen felülinek, s miattuk, az érdekükben ez a nagy brüsszeli csinnadratta. Az átláthatósági vagy civiltörvény nemcsak róluk szól, viszont csak ők nem akarják elfogadni. Nekik nem tetszik egyedül, hogy külföldi finanszírozásukat nyilvánosságra kell hozniuk, hogy el kell mondaniuk a magyar embereknek, „kérem, minket ők fizetnek, és ezért mi az ő érdekeiket szolgáljuk”. De a betelepítés és szétosztás ügyében indított eljárás is hasonló módon világos, hiszen kötelező kvóta a Soros-terv része. E szerint be kell engedni évente egy-másfél millió bevándorlót Európába, majd egy állandó, folyamatos mechanizmus alapján, felső létszámkorlát nélkül kell szétosztani őket a tagállamok között. Ez nem más, mint a nemzetállamok megerőszakolása, a tagállami hatáskör törvénytelen elvonása, az uniós tagországok szuverenitásának durva megsértése. S nem utolsósorban ez az, amiről 2,3 millió magyar ember mondta el véleményét a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációban, illetve ami ellen 3,2 milliónyian mondtunk nemet a tavalyi népszavazáson.

888.hu: Az ellenzék forró őszt ígért, ami az érdeklődés teljes hiányában bizony elmaradt. Tavasszal újra próbálkozhatnak Soros magyarországi bértüntetői a rendbontással vagy akár utcai zavargások megszervezésével?

Németh Szilárd: Tragikusan erős kijelentések és komédiába illő próbálkozások voltak már eddig is ezeknek az erőknek a részéről. Egyértelműen a kerítés lebontását akarták elérni végcélként, ezt meg is fogalmazták. Igazából erről szólt az ő úgymond forró őszük. Arról, hogy Schilling Árpád és az álcivilek azt ígérték, hogy a Nyugat-Európában a gyújtogatásokban, agresszív akciókban már tapasztalatokkal rendelkező szélsőbalos szervezetekkel együtt fognak majd utcai balhékat szervezni. Ehhez képest aztán annyit értek el, hogy ácsoltak egy színpadot, ami csak néhány napot bírt ki. Naponta mindig ugyanaz a 30-40 ember lézengett, hőbörgött a színpad előtt. Meghallgatták az önjelölt narodnyikok által rájuk öntött sok-sok Soros-dumát, erről aztán keményeket „tudósított” a Soros–Simicska-média. Az egész dolog viszont rövid időn belül teljes érdektelenségbe fulladt, ami által bizonyítást nyert, hogy a magyar embereket – ez az egész bohózatba illő ellenzéki hataloméhség és szolgai teljesítéskényszer a gazdik felé – egyáltalán nem érdekli. Mert az ország jó állapotban van és az emberek hétköznapjai nem Sorosnak az álságos, hazug eszméiről szólnak. Ezért hiába is akarják tematizálni a magyar közéletet és hiába próbálják meg ide-oda rángatni az embereket, mert a PC-hablatyolásuk nem a valóságról szól. Ettől függetlenül ugyanakkor nagyon veszélyes az, amit Sorosék tesznek, és messze nem szabad alábecsülni a kártékonyságukat. Jól látható, hogy ahol ezek az erők eddig megjelentek – például Macedóniában vagy Ukrajnában is –, ott mindenhol komoly politikai balhét keltettek. Ez nem véletlen, hiszen ők a belső rendet akarják szétzilálni. Céljuk, hogy eltakarítsanak mindent, ami az útjukban áll: legelőször is a nemzetállami érdekeket szolgáló kormányt és annak vezetőjét, Orbán Viktort. Az Országgyűlés összetételét is megváltoztatnák, már ha kell nekik még magyar parlamentarizmus. Ki nem állhatják a Fidesz–KDNP-t, mert mi párt- és frakciószövetségként is keresztény, európai és nemzeti érdekek és értékek alapján cselekszünk, s képesek vagyunk demokratikus módon fenntartani a békét, a nyugalmat és a rendet az országban, képesek vagyunk közösséget építeni. Nekimennek a magyar külügyminiszternek is, mert azt képviseli, hogy a külpolitikában is első a magyar érdek, s mi ez alapján viszonyulunk az összes impériumhoz. Szövetségeshez és szövetségen kívülihez egyaránt. Soros egyébként az erre vonatkozó nézeteit már régen meghirdette a Nyílt társadalom című művében. Neki és a hozzá hasonló spekulánsoknak, meg a brüsszeli bürokratáknak az útjukban állnak a nemzetállamok. Ők más Európában gondolkodnak, nem a szabad európai nemzetek együttműködésében érdekeltek, hanem a birodalmi politikában. Ők az Európai Egyesült Államokat akarják létrehozni, ahol a nemzetek már gyakorlatilag nem számítanak a nagy döntések tekintetében.

888.hu: Soros nem pusztán beszállt a 2018-as magyar választás kampányába, de szemmel láthatóan mindent bele is ad. Fel lehet lépni ez ellen a külső befolyásolási szándék ellen?

Németh Szilárd: Két nagyvárost már kinézett magának, de mindkettőben komoly tiltakozás van ellene. Legutóbb épp a debreceniek mutattak ajtót neki. Semmi szükség arra, hogy karitatív tevékenység mögé bújva egyértelműen egy olyan irodát építsen ki, és olyan tevékenységet folytasson, amivel a jövő tavaszi választásokba kíván beavatkozni. Nem kérnek abból, hogy tovább építse a bevándorlást támogató szervezeti hálót. Én is régóta mondom, hogy ez az egész Soros-hálózat nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Fedett módon, de gőzerővel építkeznek, szervezkednek, és olyan vehemenciával fenyegetnek, támadnak, ami egyértelműen szembemegy a magyar érdekkel és a törvényesség határát is súrolja.

888.hu: Mennyire szoros a kapcsolata a Soros-hálózattal a balliberális ellenzék pártjainak? Mennyire igaz, hogy mind Soros kottájából játszanak?

Németh Szilárd: Napnál világosabb, hogy szoros együttműködés van közöttük. De nem csak róluk van szó, mert például mostanra már csatlakozott hozzájuk a Jobbik is. A nemzetbiztonsági bizottságban, illetve a nemzetbiztonsági témáknak a kezelésében rendkívül veszélyes az, amit az ellenzék művel. Egyrészt még a nyáron bejelentették, hogy a választásokig mindenáron botrányt fognak kelteni a bizottsági üléseken. Ezért a bizottság súlyához és felelősségéhez méltatlan módon piaci pletykákat, alaptalan rágalmakat, előre legyártott hazugságokat, álhíreket, hírlapi kacsákat erőltetnek napirendnek, s ebben egy követ fúj a szoci elnök, az LMP-s miniszterelnök-jelölt és a jobbikos propagandista. Néha olyan az egész ülés, mint egy liberális bulvárszerkesztőség! Sőt, gyakran előfordul, hogy megfenyegetik a rendőröket, a katonákat, hogy egy kormányváltás után majd jól megnézhetik magukat. Ezeknek semmi sem számít, csak a hőn áhított hatalom, a Skoda slusszkulcsok megszerzése! Simán kiszolgálják a megrendelőiket, és ezzel a viselkedésükkel ők maguk is kockázatot jelentenek. Másrészről pedig akadályozzák, bagatellizálják a valódi nemzetbiztonsági témákat, azokat, amelyeket az arra hivatott, törvények által felhatalmazott nemzetbiztonsági szolgálatok is szakmailag megalapozottnak tartanak. Ez utóbbiak a bevándorláspolitika, a migráció, a terrorizmus veszélyeiről szólnak, s mind-mind kapcsolatba hozhatók a külső határvédelemmel, a kerítéssel, azaz magával a Soros-tervvel. Minden egy irányba mutat. Az ellenzék tokkal-vonóval bevándorlópárti, vagy, ahogy nemrég Lendvai Ildikó fogalmazott: „Az ellenzéki pártok Soros oldalán vannak.” Ők nem tudják és nem is akarják érteni a magyar emberek kérését, akaratát, nem magyar érdekeket szolgálnak. Így az ország ebben a nemzeti sorskérdésben is csak a bevándorlást határozottan ellenző kormánypártokra számíthat!

888.hu: Mi a tanulság az ellenzék legújabb szövetségkötési erőlködéseiből?

Németh Szilárd: Most az látszik, hogy az ellenzék gyakorlatilag teljesen szétesett. Zuhan lefelé, köszönhetően annak, hogy a hatalomért és a pénzért mindenre hajlandóak és ezt a választópolgárok, a régi saját támogatóik is jól látják. Nem az emberek mindennapjaival, nem Magyarország érdekeivel, nem Magyarország szuverenitásának és jólétének a megalapozásával foglalkoznak, hanem már előre osztogatják a helyeket, hogy kiből mi lesz majd. Ki kerül be a parlamentbe, hányadik lesz a listán, milyen listák lesznek, lesznek-e összefésült listák? Csak önmagukkal vannak elfoglalva. Azonban jelenleg még ennek ellenére is csak azt lehet mondani, hogy egyáltalán nem lefutott a választás. Nem szabad elfelejteni, hogy 2002-ben is nagyon jól álltunk. Egy sikeres kormányzati négy év volt mögöttünk, de lekicsinyeltük a komcsik és Ron Werber aljasságát, becstelenségét, gátlástalanságát. Az emberek ezért úgy döntöttek, hogy nem bennünket választanak, aminek aztán meglett a borzasztó és iszonyú válságot hozó következménye. A balliberálisok az ölükbe hullott nyolc év alatt tönkre tették az országot. Ami biztos, az az, hogy tavasszal is a magyar választópolgárok döntenek. Nekünk addig a ránk bízott feladatot el kell végeznünk, a parlamenti és kormányzati munkát egyaránt. Ebben eddig jól állunk. De a kampányban is mindent meg kell tennünk a magyar családok jóléte, Magyarország függetlensége, európai és nemzeti kultúránk védelme érdekében. És természetesen a kampánymunkát is el kell végeznie a Fidesz–KDNP-nek. Be kell mutatnunk, hogy az emberekkel közösen mit tettünk le eddig az asztalra, mit várhatnak tőlünk, ha újabb négy évre megkapjuk a bizalmukat és szavazatukat, és azt is el kell tudni mondanunk, hogy mi a választás valódi tétje. Azt hiszem, ez utóbbi úgy fogalmazható meg, hogy vagy bevándorlóország leszünk vagy megmaradunk magyar Magyarországnak. Ez a tét!

888.hu: Ön az egyik fő céltáblája az ellenzéknek. Minek tulajdonítja a személyeskedő, sokszor gyűlölködő támadásokat?

Németh Szilárd: Az ellenzék végső kétségbeesésében, a hatalomért és a pénzért való sóvárgásában bármire képes. Az irigységre és a gyűlöletre építi politikáját, eszköztáruk a hazugság, a cinizmus, az agresszivitás. Mi ezzel szemben valódi európai, keresztény és nemzeti érdekek és értékek mentén határozzuk meg az emberekkel közös jövőnket. Bennünk a magyar emberek továbbra is megbízhatnak, 2018-ban is csak a Fidesz–KDNP-re számíthatnak.

Forrás: 888

2 hozzászólás “Németh Szilárd: A Soros-hálózat vidéki terjeszkedése nemzetbiztonsági kockázatot jelent” bejegyzésre

  1. propaganda szerint:

    Lófaszt jelent. 2037-ig titkosították a Soros-szervezetek nemzetbiztonsági kockázatáról szóló jelentést, ugyanis abban az áll, hogy ezek nem jelentenek semmiféle nemzetbiztonsági kockázatot. Ezt Pintér Sándor is elmondta a bizottság ülésén. Németh Szilárd pedig hazudik, mint a vízfolyás.

  2. anonymalkoholista szerint:

    Egy (kis) alkohollal mindig könnyű folyékonyan hazudni, a tanítói diplomája kevés hozzá.

Itt lehet hozzászólni !