Meghalt Stadler József

ORIGO, MR.Gabee, Csepel.info

Stadler József az akasztói stadion előtt idén tavasszal Fotó: Polyák Attila – Origo

Hatvanhat éves korában meghalt Stadler József – erősítette meg a Lokálnak a vállalkozó ügyvédje. Néhány napja az Origo is beszámolt róla, hogy az akasztói vállalkozóhoz mentőt kellett hívni, mert elájult a könyvbemutatóján. A mentőautóban kómába esett.

Több mint egy hétig feküdt a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán, halálhírért az ügyvédje erősítette meg. Stadler József májusban adott interjút az Origónak. Akkor így beszélt állapotáról. „Valójában az egész úgy indult, hogy közel egyéves könyörgés után bevitettem magam a börtönből Szegedre, a kórházba, mert nagyon beteg voltam. Többször nem bírtam fölkelni az ágyból, pedig ha az elöljáró belép, illik. Kétszer-háromszor rám is szóltak emiatt, de olyan fájdalmaim voltak, olyan rosszullétek, hogy nem ment. Annyit szenvedtem, hogy azt nem lehet elmondani. Két agyvérzést is kaptam. A rengeteg orvos közül senki sem tudott meggyógyítani. Meghalni küldtek haza.”

Stadler József 1951-ben született Akasztón. Juhászból lett kereskedő: toll- és bőrvásárlásba vágott bele, majd újabb és újabb vállalkozásokba kezdtek, amelyek sikeresnek bizonyultak. 1988-ban hozta létre első saját, bel- és külkereskedelemmel foglalkozó kft.-jét. Megvette például a Munkásőrség vegyvédelmi felszereléseit is, amelyeket aztán nagy haszonnal tovább adta. 1993-ban már saját kamionflottája volt, amellyel 125 millió dollárnyi forgalmat bonyolított le a posztszovjet országokkal. Legismertebb beruházása viszont kétségkívül a 22 ezer férőhelyes stadionja volt, amelyet a 3500 fős Akasztóra építetett.

Sikersorozata a kilencvenes években ért véget. Az APEH kiderítette pénzügyi machinációit és milliárdokra rúgó tartozásait, amelyek eredményeképp először 9 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték 1998-ban, amelyet 2003-ban 4,5 évre enyhítettek, végül csak a felét ülte le. 2011-ben ismét a rácsok mögé kellett vonulnia, korábbi vagyonából semmi sem maradt, egészsége megromlott. Ártatlanságát végig hangoztatta. 2016-os szabadulása után hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak nála, ennek ellenére aktív maradt, új vállalkozásokat tervezett, többek között a stadion visszavásárlását is. Idén márciusban harmadjára is elítélték csalás miatt, amely ellen fellebbezett.

Halálát végül agyvérzés okozta, amelyet november 8-án egy dedikáláson kapott. November 21-én a dunaújvárosi kórházban halt meg.

Egy hozzászólás “Meghalt Stadler József” bejegyzésre

  1. Nagyanyó szerint:

    Az egyik stadiontulajdonos elment. A többi még itt van.

Itt lehet hozzászólni !