A romák nem szeretnek dolgozni?

Index

„Büdös a cigányoknak a munka. A kenyérkeresetnél szívesebben élősködnek az államon” – hangzik két közkeletű állítás. Hogyan állnak helyt a romák a munkaerőpiacon, miért nagyobb körükben a munkanélküliség? Sorozatunkban a cigányokkal kapcsolatos nézeteknek járunk utána. Szó volt már a segélyekről, arról, hogy ki a cigány, most a munkával folytatjuk.

Állítás: A cigányok a rendszerváltás nagy vesztesei.

Válasz: A romák a szocializmus idején a mainál jobban integrálódtak a társadalomba, igaz, a társadalmi lépcső alján. Elsősorban olyan ipari munkahelyeken dolgoztak, amelyek a rendszerváltással megszűntek.

A 20. század első felében felbomlottak a tradicionális (saját dialektust beszélő, hasonló mesterséget űző) cigány közösségek, mert megszűnt ezeknek a hagyományosan cigány mesterségeknek a piaca (rézművesség, üstfoltozás, kovácsmesterség, ló- és szőnyegkereskedelem, teknővájás, ácsmunkák, kosárfonás).

A szocializmusban az alapfokú iskolai végzettség megszerzésével és szakképzettséget nem igénylő ipari munkahelyek nagy tömegének meglétével a cigányság a mainál jobban integrálódott a társadalomba, még akkor is, ha a társadalmi lépcsőfokok alján állt.

A rendszerváltással elvesztek ezek az ipari munkahelyek, ráadásul hosszú távon, és a munkanélküliség a társadalmon kívüli helyzetben konzerválta a cigányok jelentős részét. Az 1989-es politikai és gazdasági fordulat a szerény felzárkózást is semmissé tette, ugyanis éppen a rendszerváltás előtt sok romát foglalkoztató az ágazatok, vállalatok váltak versenyképtelenné, és onnan bocsátották el a munkásokat.

A munkahelyek elvesztése tartósnak és véglegesnek bizonyult, az országos hatszázalékos munkanélküliségi rátával szemben, a romák között a munkanélküliek aránya már a kilencvenesek évek elején herminc százalék körülire ugrott. A legfrissebb, 2003-as adat szerint a húsz és negyven év közötti, már nem tanuló, családfenntartó cigány férfiak negyven, a hasonló korú nők kevesebb mint harminc százalékának van munkája, olvasható Kertesi Gábor a Társadalom peremén című könyvében.

A kétezres fordulóra a cigányok munkaerőpiaci állapota beállt egy körülbelül harmincszázalékos foglalkoztatási szintre, ami ráadásul újratermeli önmagát. Kertesi Gábor a Roma foglalkoztatás az ezredfordulón című tanulmánya szerint nem arról van szó, hogy a romák nagy része soha életében nem dolgozott, hanem arról, hogy elsősorban olyan munkájuk van (építőipari és egyéb segédmunka, ipari, mezőgazdasági, bányászati, szolgáltatási szak- vagy betanított munka), ahol nagy a cserélődés.

A dolgozó romák negyven százaléka az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozik, ahol a munkáltatót nem igazán éri veszteség, ha lecseréli dolgozóját. Sőt az ilyen foglalkozású embereket nagy számban alkalmazó munkaadók a tevékenységüket maguk is időszakosan folytatják, helyzetük instabil. Ha a cigány segédmunkást alkalmazó kis- vagy középvállalkozó lába alatt is percek alatt forróvá válhat a talaj, az beosztottjainak életére is komolyan kihat.

Állítás: Nem igaz, hogy nincs munka, szedjék csak a szemetet, túrják csak a pöcegödröt. Vagy talán büdös nekik a munka?

Válasz: Az állami közmunka a legrosszabb helyzetben lévő romák egyetlen lehetősége, de nem emel ki a nyomorból. Átmeneti és rendszertelen lehetőség, ráadásul olyan alantas munka, amit nem lehet szeretni.

A jóléti állam költségvetésből finanszírozott foglalkoztatási formái is újratermelik a munkanélküliséget. Célzottan a cigányoknak szóló munkaerőpiaci támogatás nincs, csak szociális és a legrosszabb területeken élőknek járók vannak, ami főként közmunkát jelent. A munkából teljesen kiszoruló kétszázezer magyar havonta fejenként a családi jövedelemhatárhoz igazodó összeget, maximum ötvenhétezer forintot kaphat az államtól.

A közmunkának nagy a súlya a hazai cigányság foglalkoztatásában, de az is csak átmeneti és bizonytalan. A 2003-as nagy romakutatás idején tizenhatezer közmunkás cigány volt Magyarországon. A közmunka rendszerint árokásás, fűnyírás, közterek takarítása, patakok medertisztítása, parlagfűírtás, hulladékgyűjtés, illegális hulladéklerakók felszámolása, szeméttelep-rendezés, vagyis mind rendszertelen, rövid ideig tartó, a negatív sztereotípiáknak megfelelő alantas munka, és hozzájárul a romák kiszolgáltatottságához, újratermeli a különbségeket.

A közmunkarendszer nem emeli ki a rászorulókat a mélyszegénységből, és a tartós munkanélküliséget sem oldja meg, a kormányok mégis erőltetik. 2008-ban is indult egy nagyszabású program, Út a munkába néven. Ez elvileg a segélyből élőket akarja visszavezetni a munkába, de a gyakorlatban csak konzerválja a néha van egy kis munka, de inkább egyáltalán nincs helyzetet, és csak átmeneti lehetőségeket biztosít.

Ritka az olyan – akár államon kívüli, magánkezdeményezésű – tartalmas program, ami a hatékony gazdasági fejlődést segíti a nehéz helyzetben lévő romák és nem romák között. Jó példával nem az állam, hanem magánalapítványok – mint az Autonómia Alapítvány vagy a Polgár Alapítvány az Esélyekért – járnak elöl, amelyek döntően mezőgazdasági projekteket támogatnak kamatmentes hitelekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal. Ténykedésük cáfolja azt az elképzelést, hogy a romák nem szeretnek földet művelni. (Lásd az igirici romák uborkaföldjén készített videónkat.)

Állítás: A cigányok nem szeretnek dolgozni.

Válasz: A munkaerőpiacról kiszorult emberek nagy többségénél nem arról van szó, hogy nem akarnak dolgozni, inkább arról, hogy a környezetükben egyszerűen nincs munka, és ha utána is mennek, akkor sem járnak sikerrel. Sokszor éppen azért, mert cigányok, és a munkaadók nem szívesen alkalmazzák őket.

2003 óta nem volt a romák helyzetét vizsgáló, átfogó, országos adatfelvétel, de Dr. Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium romaügyi főosztályvezetője szerint a foglalkoztatási helyzet azóta nem javult, talán kicsit rosszabb is lett:

„Magyarországon nagyjából 200 ezren kapnak rendszeresen szociális segélyt. Csak becsülni lehet, hogy köztük mennyi a roma. Ladányi János romakutató becslése szerint a Magyarországon mélyszegénységben élő emberek nagyjából egyharmada lehet cigány. Ha ezt a becslést vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, a rendszeresen segélyezett magyarok harminc–ötven százaléka lehet roma.”

Ürmös Andor szerint a cigányok több mint egyharmada dolgozik, csak ők feketemunkából élnek, és nem látszanak a statisztikákban, de még a becslésekben sem. A segélyből élő és a munkavállaló cigányok közötti széles szürke zónában dolgoznak azok a romák, akik feketén keresik a kenyerüket, például építkezéseken vagy napszámból élnek.

Havas Gábor szociológus szerint a rendszerváltás utáni nagyberuházások nagy többségében is cigányokat alkalmaztak feketén. Egy, a Népszabadságnak adott interjúban mondta:

„Van egy nógrádi falu, ahonnan be lehet járni Budapestre. Kiderült, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan beruházása a fővárosnak – a Lágymányosi hídtól kezdve a bevásárlóközpontokig –, ahol ebből a faluból a romák ne dolgoztak volna napszámban. Feketén. Hajnali négykor elindultak egy mikrobusszal, és este nyolcra értek haza. Ez napi tizenhat óra, amire minimális napidíjat kaptak. De számukra még így is elfogadható volt.”

Havas Gábor példájából is látszik, hogy ha van munkalehetőség, azt a munkanélküliek igyekeznek megragadni. A munkaerőpiacról kiszorult emberek nagy többségénél nem arról van szó, hogy nem akarnak dolgozni, inkább arról, hogy a környezetükben egyszerűen nincs munka, és ha utánamennek a munkának, akkor sem járnak sikerrel. Erről mondja Havas Gábor:

„Ott vannak azok a települések, ahonnan már nem érhető el a főváros vagy valamelyik nagyváros ennyire könnyen, ott még ezt sem lehet megcsinálni. Az esélyeket rontja, hogy azokat a szegényeket, akik úgy próbálnak változtatni a helyzetükön, hogy elmennek a perspektívát nem nyújtó faluból, a város fogja a jól ismert módszerekkel kiszorítani, és megakadályozni, hogy megkapaszkodhassanak.”

„A munkaerőpiac egyszerűen nem tudja felszívni a legrosszabb képzettségűeket, és ez nem feltétlenül az ő hibájuk” – mondja Ürmös Andor is, arra utalva, hogy a legszegényebbek, így sok cigány lakókörnyezetében nincs munka, nincs olyan közlekedési lehetőség, amivel ingázhatna, vagy sújtja a munkaerőpiaci diszkrimináció.

A cigányok körében tehát nagyon alacsony a foglalkoztatottság, ráadásul aki dolgozik, annak sincs tartós munkája, rendkívül gyakori a cserélődés a megszűnő, napszámjellegő, időszakos állások miatt. (Lásd videónkat a csenyétei példáról.)

Állítás: A magyarok ügyesebbek, jobban megfogják a munkát.

Válasz: Az alacsony iskolai végzettségű, nem roma magyarok körében valóban kisebb a munkanélküliség. Egyfelől, mert munkaerőpiaci szempontból a cigányoknál jobb helyeken laknak, másfelől sokkal könnyebben kapnak munkát.

A legfeljebb nyolc osztályt végzett, iskolába nem járó, nem nyugdíjas népesség körében több mint kétszer annyi nem romának van munkája, mint romának. Ennek több oka lehet. Egyfelől, a cigányok nagy része a legrosszabb helyzetben lévő magyar térségekben lakik, ahol nincs munka. Másfelől a körükben az átmeneti és közmunkás foglalkoztatás is nagyobb, harmadrészt, sújtja őket a hátrányos megkülönböztetés, vagyis az a gyakorlat, hogy ugyanarra a munkára, ugyanolyan képességű jelentkezők közül inkább a nem cigányt választják a munkaadók.

Utóbbi helyzet nemcsak az iskolázatlan, hanem a tanult cigányokat is sújtja. Ez az eljárás büntetendő, mégis általános. Egy 2005-ös reprezentatív előítéletkutatás, a Magyar Agora szerint a magyarok négyötöde nem tartja helytelennek, ha valakit azért nem vesznek fel egy munkára, mert cigány.

index.hu

56 hozzászólás “A romák nem szeretnek dolgozni?” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Valaki szóljon már az Indexnek, hogy nem a neten kéne mosdatni a cigányokat, hanem in nature.
    Mindannyiunknak hasznosabb lenne.

  2. Öreg halász szerint:

    Kár volt visszatérned a klinikáról. Fél nap alatt visszasüllyedtél abba a szellemi mocsokba, amit most fizikai értelemben az összes cigányra visszakensz.

    Vannak köztük ilyenek is meg olyanok is. Az én szomszédaim között is volt/van cigány származású, még sincs vele senkinek sem baja, mert rendes, dolgos ember. Van a barátaim között is cigány származású, aki példásan neveli gyermekeit, és úgy dolgozik, mint bárki más. Nagyon sok tisztességes cigányt ismerek, és persze sok olyat is, akik nem dolgoznak és úgy élnek, amit én elítélek. Eszembe nem jutna mindet bemocskolni, lebűnözőzni.

    De hát nem mindenki olyan mint te, kedves Prendick.

  3. Gordon szerint:

    Most hogy a Prendickhez hasonló volt GÜSZ tagok (Gordon által Üldözöttek Szövetsége) szembesülnek saját hazugságaik tarthatatlanságával, jöhet a makacs tagadás, és a liberálisozás. Rajta hát…

    Egyébként meglett Prendick macskája?

  4. Prendick szerint:

    Öreg halász, maradjunk annyiban, hogy hazudozol, mint mindig.
    Miért nem az Indexre írsz? Ott is pont úgy akarják a cigányok közé keverni a szerencsésen kiemelkedetteket /kivakarózottakat/, mint te.

    Szerintem még nem is beszéltél cigánnyal életedben.
    Mert ha megtetted volna, akkor tudnád, hogy sok barnabőrű honfitársunk kezed-lábad eltörné, ha lecigányoznád. Mert ők tudják ki a cigány. Én is tudom. Csak te meg az Index vagytok olyan rasszisták, hogy mindenkit cigányoztok a bőre szine miatt.

    Ez van, kedves Öreg halász. Ilyen szemét dolgot műveltek.
    Még jó, hogy itt vagyok és figyelek rá.

  5. Prendick szerint:

    Na, Gordon a kettes bohóc. Nem vagy te liberális. Közepes képességű, korlátolt, félművelt vidéki vagy, akit az ájulásig bűvöl el, hogy kukorékolhat egy silány, külvárosi fórumon.
    De hát ez közismert. 🙂

    Különben jót szoktam kacagni azon, hogy milyen gyorsan átlényegül a csepel.info állítólag fideszes lelkülete. Kicsit kényesebb téma jön és hol az Index klónjává változik a hely, vagy a kormány nézeteinek lelkes támogatójává. Ugye Gordon?

  6. Gordon szerint:

    húúúúha.. “vidéki vagy”, mondja ezt nekem a nagy városlakó. Nagyon visszavágott, kemény gyerek. Láthatóan nem kér kegyelmet, és nem ad. 🙂

    De mi lett a macskájával???

  7. médi szerint:

    Nehogy má’ az a rózsadombi mondja meg, miért nehéz együttélni a cigányokkal, aki azt hiszi mindent tud, mert egyszer járt a száztagú koncertjén.
    Nehogy má’ eltereljék a figyelmet a szarháziak a saját disznóságaikról!

  8. Prendick szerint:

    Gordon, az én esetemben szóba se jöhet a “visszavágás”. Nem járt még erre ember, aki párbajképes lett volna. Fenyítelek benneteket.
    Én nem vagyok híve a jutalmazás/megerősítés típusú oktatásnak. Az ostor hatékonyabb. 😉

    Az meg gondolom rémséges, hogy mellesleg nagyon pontosak a megállapításaim. De ez már csak szokott lenni. A tehetség nagy teher, de kiválóan viselem.

  9. Prendick szerint:

    Médi, te bevadultál, amióta utoljára erre jártam. 🙂

  10. Gordon szerint:

    A szerénység még nagyobb teher… én azt is elbírom.

  11. Prendick szerint:

    Mondjuk neked kínos is lenne mással próbálkozni. 🙂
    Igaz, nekem könnyű. A nagy arcom mögött nagy koponya is van. Nektek viszont rá kell gyúrni a szerénységre, mert azzal lehet elhitetni a még szerényebbekkel, hogy esetleg van mögötte tartalom. De mi azért tudjuk az igazat, ugye? 😉

  12. Prendick szerint:

    Na, joccakát! Álmodjatok arról, hogy cigányok költöztek a szomszédba.
    Majd holnap mindenki mesélje el, hogyan hatott ez rá. 😉

  13. Gordon szerint:

    De mi lett a macs-ká-val!!!???

  14. médi szerint:

    Szerintem meg állati szelíd vagyok. Még.

  15. Öreg halász szerint:

    Prendick, kár volt kijönnöd a klinikáról vagy bárhol is voltál az elmúlt pár nélküled eltelt, ezért nyugodt héten. Most is azt hiszed, hogy jobban ismered azokat a cigányokat, akik a szomszédaim, barátaim. Pedig csak egy szerencsétlen, gyűlölettől hörgő, szánalmas alak vagy, nem több. Hab a tortán, hogy okosnak is tartod magad, ami elég távol áll az igazságtól.

    Azok a cigányok, akiket én is ismerek, kedvelek, büszkék magyarságukra is, ez tény. De nekem az nem unszimpatikus, hogy magyarnak és cigánynak egyként tartják magukat. Nem élnek mocsokban, dolgoznak, rendesen nevelik a gyermekeiket és nem bűnözők.

    Prendick, menj vissza oda ahonnan jöttél. Jobb lesz itt az állandó mocskolódásod nélkül is. Nincs könnyebb, mint a másikat lebűnözőzni, koszosnak, alsóbbrendűnek nevezni: ezt Hitler is jól tudta. Értelmes ember látja, hogy ez a stílus hová vezetett.

  16. Prendick szerint:

    Öreg halász!
    Csak kihozom belőled a beismerést, hiába kapálózol:

    “Azok a cigányok, akiket én is ismerek, kedvelek, büszkék magyarságukra”

    Látod itt a különbség. Én ezeket magyaroknak tekintem, te meg cigányozod őket a bőrszínük miatt. Mint a libsik.
    Gyenge kis rasszisták vagytok és másokra vetítitek a problémáitokat.

    Azért fáj neked, hogy itt vagyok, mert leleplezlek rendszeresen és emiatt nem tudsz a hamis képmutatás pózában tetszelegni magad előtt. De ennek így kell lennie. A magadfajta farizeusok károsak, gyomlálni kell őket mint a parlagfüvet.
    Ebben jó vagyok. Még a Gárdánál is jobb. 🙂

  17. Prendick szerint:

    Gordon, berezgett a szád széle, attól, hogy újra itt vagyok? Macskafóbiád lett? Pedig azt tanácsoltam, hogy cigányokról álmodj, ne macskákról. De hiába. Azért az Karinthy szerint is rossz jel, ha álmodban hét macska vagy és játszol egymással.
    Pedig mennyi időt hagytam rá, hogy magadhoz térj. 🙂

    Jó kis pangás volt itt megint az elmúlt hetekben. Csak az influenza hozott egy kis pezsgést, de ez beteg dolog.
    Azért van még remény, nem tervezem a folyamatos ittlétet, de nem tunyulhattok el a biztonságban, mert bármikor lecsaphatok.

  18. Gordon szerint:

    07:03-ig hatott a nyugtató…

    Szerintem egyébként a tettei minősítik az embert, nem az hogy mit hadovál. Elhúztál innen, mert nem voltál vitaképes Gordonnal. Ezt mindenki látta. Menekülésed óta a GÜSZ (Gordon által Üldözöttek Szövetsége) is nagyrészt szétesett, bár pár hete maminti még visszajött belémkötni, de csúnyán leszerepelt (kérdés: látjuk-e még valaha?).

    Prendcik, szerintem menjél a kommentalok-hu-ra, az a neked való, ott van az “igazi” élet. Ott aztán “pezseg” a beszélgetés, míg ez csak egy “külvárosi” fórum, én meg “vidéki”. Mindez pedig láthatóan zavar és idegesít téged, különben nem örjöngtél volna tegnap 21:41-kor.

  19. hugi szerint:

    Prendick, miért kellene a cigányoknak a te definíciód szerint meghatározniuk magukat? Hogy hívtad magad, mielõtt kiengedtek az OPNI-ból,Napóleonnak?

  20. Jani szerint:

    “Álmodjatok arról, hogy cigányok költöztek a szomszédba.”

    A 9. kerület több lakást is meg vett Csepelen(pl Orion utca), úgyhogy egy két ott lakónak ez valóság lesz, nem álom.

  21. Prendick szerint:

    Gordon, pánikolsz? 🙂

    Ja tényleg, mi van a bérfórumozással? Mert szemlátomást ti vagytok itt páran, akik itt éltek. Jól fizet? Azt nem már nem mondanám, hogy a Fidesz, mert egyre Indexesebb a Csepel.info, így a forrásokat másutt sejtem.

    Egyébként be-benézegettem ide az elmúlt hetekben, de rettentően lapos lett a hely. Főleg a cikkek. Szerkesztőváltás volt? Mert akkor elszúrtátok. Nem csoda, hogy a kutya nem jár ide ugyanazokkal a balfékekkel egerészni, mint Örök halász meg bárgyú hugi. Persze így nem csoda, hogy azzal áltatod magad, hogy bárkit is képes vagy elüldözni. Legfeljebb ha merevre untatod.

    Látod, mennyire kellek ide, hogy elmagyarázzam nektek, mit csináltok rosszul? Ha nem lennék, még a végén nekiálltok itt a saját vállatokat veregetni, mint látom.

  22. Prendick szerint:

    Hugi, a cigányok határozzák meg magukat így. Csak ez nem fér a fejetekbe. Vagy nem mondta még Orbán. Egyik a kettő közül. 🙂

  23. Prendick szerint:

    Így van ez Jani.
    De Öreg halászék és az Index majd jól megmagyarázzák neked, hogy így van ez jól. Aki mellé nem költözik cigány, annak mindig nagy a szája és addig szaval a megértésről, amíg egyszer ráfarag és tényleg megérti.
    Már alig várom. 🙂

  24. Vátesz szerint:

    Maga Kolompár Orbán mondta, hogy senki sem szeret dolgozni. Ő nyaralni szeret a romagyerekek nyaraltatására szánt pénzből, családostól, a többi cigányvezető családjával együtt. Romák mit tesztek, ha a magyarok kihalnak, ki fog benneteket eltartani? A pártfogóitok biztos nem.
    Miért van az, hogy Izraelben a halálos ellenség palesztinokkal végeztetik a piszkos, nehéz, rosszulfizetett munkákat. Miért nincs egyetlen cigány sem Izraelben? Talán jobban félnek tőlük, mint a palesztinoktól? Vagy attól félnek, előbb-utóbb nekik kell majd helyettük dolgozniuk?

  25. turul szerint:

    Megin’ itten van Prendick, tyű vazze, nékünk, vidéki suttyóknak végünk!
    Sötét lelkű gané az ilyen embör!

  26. Prendick szerint:

    Béláim az Úrban, kapára-kaszára! 😉

  27. Gordon szerint:

    Miért van az, hogy vátesznek mindenről Izrael jut az eszébe, és nem mondjuk Örményország, vagy Szaud-Arábia, vagy bármi?

  28. Prendick szerint:

    Ki tudja? Talán az lehet az oka, hogy szép számú izraelitával élünk együtt és elenyésző az örmények és arabok létszáma és tevékenysége a szűk környezetünkben?
    Á, ez túl egyszerű volna.
    Biztos valami ördögien bonyolult oka lehet. Nem igaz? 🙂

  29. Vátesz szerint:

    Arra válaszoljatok, miért nincs egyetlen cigány sem Izraelben, talán csak nem rasszisták az ott lakók? Gordon ne minősíts, hanem a kérdésre válaszolj!

  30. Gordon szerint:

    Nem ismerem olyan jól a cigányok történelmét, hogy megmondjam mikor merre vándoroltak. Elég nehéz rekonstruálni, mert viszonylag kevés az írásos forrás. De te ezt biztos jobban tudod, azért vetetted fel ezt a témát. Valószínüleg azért nincsenek cigányok Izrtaelben, mert vándorlási útvonalaik nem érintették a Szentföldet és/vagy később továbbvándoroltak. A legkeményebb munkát egyébként nem minden esetben a palesztinok végzik.

  31. Gordon szerint:

    Az izraeliták száma is elenyésző már, és a vegyesházasságok miatt a közösség folyamatosan olvad. Nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, mint a cigányságot leszámítva az összes magyarországi etnikai kisebbség.

  32. Prendick szerint:

    Jé, alig pár napja hallottam, hogy Magyarországon él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége. Valaki most akkor nem mond igazat. 🙂

    “Nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, mint a cigányságot leszámítva az összes magyarországi etnikai kisebbség.”

    Hehe, erre nincs is mit mondani. Mert aki ilyet ír, az vagy komolyan gondolja és akkor putty-putty van, vagy szándékosan, de akkor némi gyanú tapadhat az igazmondásához.
    Gordon, a többi érved is ilyen alapokon áll? Ebben az esetben értek mindent.

  33. Gordon szerint:

    Sokkal több információm van erről a közösségről mint gondolnád. A tények egyértelműek. A vegyesházasságok miatt sajnos meg vannak számlálva a közösség napjai. Pár generáció és szinte teljesen beolvadnak. Legfeljebb régi emlékek maradnak majd, hogy apa, nagyapa, vagy dédapa zsidó volt. A zsidó ismerőseim már a hagyományos ünnepeiket is csak héba hóba tartják meg, inkább a keresztény ünnepek szerint élnek. Bár szerintem pozitív értelemben szinesítették a társadalmunkat, és kár lesz ha ez a kultúra eltűnik. Nehezen hinnám hogy egy ilyen maroknyi közösség hosszabb távon sikeresen meg tudná örizni kultúráját, hagyományait.

  34. Prendick szerint:

    “Sokkal több információm van erről a közösségről mint gondolnád.”

    Gordon, ezt itt a világon senki nem vitatja. Én a legkevésbé. 😉

    De ahogy Öreg halásznak fogalma sincs arról, hogy kikről beszélek akkor, ha cigányokat említek, úgy látszik te is összetéveszted a tradicionális zsidó közösségeket /akikkel egyébként a kutyának nincs baja/ pl. a Mazsihisz-el.

    De gondolom ezt is hiába magyarázom. Vannak sokan, akik minden érvüket elbukják, ha lemondanak a rasszistázásról. Ezt értelemszerűen nem engedhetik meg maguknak, ezért minden érv ellenében kínosan ragaszkodnak a bevált sztereotípiához. Végülis ez is csak egy eszköz, én megértem. Valójában örülök is az alkalomnak, hogy minden alkalommal rávilágíthassak a technikára, legalább a szemlélők is megismerik a trükköt.

  35. admin szerint:

    Prendick, egy kicsit megszerkesztettünk, mert túllépted a határt.

  36. Prendick szerint:

    Ja, titeket is az Elephant Holding fizet? Mert különben el sem tudom képzelni, hogy milyen határt léptem át azzal, hogy megneveztem őket, mint ezen a helyen is többször említett, kétes üzelmekbe bonyolódott izraeli céget?
    Tessék kicsit komolyabban venni a moderálást és alapfokon megismerkedni az allegória fogalmával.

    Én ugyanis soha nem lépem át a határt. Maga a vád is felér egy becsületsértéssel. Csak szólok.

  37. admin szerint:

    Prendick,
    Az Elephant Holding megnevezéséért még senkit sem moderáltunk, sőt mi magunk is többször foglalkoztunk a Kis-Duna partot érintő lakóparképítési tervekkel. Te viszont már nem először adsz nekünk pluszmunkát egy-egy minősíthetetlen hozzászólásoddal. A következő után kénytelenek leszünk hosszabb pihenőre küldeni.

  38. Vátesz szerint:

    Addig jó a romák nagy részének, amig vannak magyarok. Ha elfogynak, beáll a kasztrendszer. A brahminok a vajdák családjai lesznek, amely pozició mindig is születési alapon működött. Kiegészülnek a cigány politikusokkal és a dúsgazdag cigányokkal, az utóbbiak olyan palotákban laknak, amit mi csak bulvárújságokból ismerhetnénk, főként színesfémben utaznak. A ksatriják, a harcosok, akik a felső réteg parancsait végrehajtják, többek között beszedik az uzsorát is. Ilyen például az enyingi maffia. A vaisják az önállóan megélni próbálkozók, kereskedők, kézművesek, iparosok. Ide tartoznának a földművesek is, de azok itt nincsenek, nemcsak a paraszt nem szokta a szántást, a cigány sem.
    A társadalom szempontjából ez a réteg lenne a leghasznosabb, de ide is születni kell, mert a szülői példa a legfontosabb a későbbi élet szempontjából. A sudrák, azok akik függnek a felső két rétegtől, teljes mértékben ki vannak szolgáltatva, például az útépítő munkások a cigány nagyvállalkozónak, az uzsorát felvevők a gazdag cigány uzsorásoknak és azok verőembereinek, a segélyosztáskor a 120 Ft-os csirkefarhátat 1500 Ft-ért áruló kisbuszos “kereskedőknek”. Szégyen, hogy a cigányok felső rétege milyen kíméletlen az alul levőkkel. Ezért mondom, lesz még rosszabb is a cigányoknak, ha elfogynak a magyarok. akkor az alullevők a fentiek rabszolgái lesznek!

  39. titok szerint:

    Unom a cigány témát már!
    Egy sztori a Mária királyné útjáról.
    A nyár elején kint vagyok a ház előtt ,megáll egy kocsi.
    BMW terepjáró,középkorú cigány párral.Full-full-os kategóriás járgány,navi többek között stb…
    A hapsi telefonon beszél ,nagy hanggal,a nő meg kérdi tőlem ,hogy most hol vannak.Nem vagyok egy sas szem ,de a szomszédom sarokház már, tehát könnyedén el lehetett olvasni a táblákat.Elolvastam neki.
    Ekkor el kezd makogni és a tenyerét nézi.Be hajoltam és ekkor a hapsi egy kis gázt adott ,húzzam ki a fejemet ,de így is megláttam ,amit meg kellett.Egy cetli volt a nőnél, Repkény utca volt ráírva.Emberek ,ekkor jöttem rá ,ezek ANALFABÉTÁK.Hol élünk??Mi megdöglünk,lassan a rezsi súlyos gondot jelent stb….Ezek a retkek, ilyen jól élnek.Elegem van a cigány pátyolgatásból.Velem is foglalkozzanak!

  40. titok szerint:

    Elephant Holding?
    Ők is létre hoztak egy árnyék céget és nem fizetnek,jó ideje.Csak a hitegetés!
    Hát ..cigus és zsidóval ne kezdjen az ember tényleg.Egy ideig viszonylag tisztességesnek néztek ki.

  41. Nagyapó szerint:

    Nem érdekel 2-3 ember egymás piszkálása. Ha nem tudnak a cikkről írni ne írjanak, meditáljanak!
    Más. A magyarországi cigányság nem egységes, részekre osztható. Pl. cigány a polgári oldalhoz tartozó, roma a baloldali.
    Vagy. Vannak a magyar cigányok (muzsikusok, művészek, stb.), oláh cigányok, beások. Mindegyik csoport más mentalitást mutat, vannak akik be akarnak, be tudnak illeszkedni, vannak akik nem. A legfontosabb, nem a masírozás a cigány telepek előtt, hanem a felemelkedés elindítása, a munkalehetőség megadása, megkövetelése, majd:
    – a segély a gyermekek iskolába járásához kötése
    – a családi adózás bevezetése
    – három csapás törvény bevezetése

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  42. médi szerint:

    Vátesz,ki mondta neked, hogy nincs cigány Izraelben? Domariknak hívják őket és azt panaszolják, hogy még a palesztinok is lenézik őket. Cigány mindenütt van a világon sztem, talán Afrikában nem mindenütt.
    És mindenütt kirekesztik őket. Máris megdőlt a kirekesztő magyar nép mítosza. A franciáknál országon belül útlevéllel utaznak például, nálunk pedig nincsenek nyilvántartva sem. Na, ki az európaibb?

  43. Cibkab szerint:

    ….:)

    Eztán igen.

    Rákerestem a gugliban, tessék izraeli cigány, mozgóképen zenével..:

    http://www.mundiromani.com/contact/?film%5Bfilm%5D%5Bkeyvalue%5D=7

    Eddig ezt sem tudtam.

  44. miska72 szerint:

    A romák nem szeretnek dolgozni?
    NEM!

    Én se szeretek, de muszály.

    A romák NEM AKARNAK dolgozni!
    Tisztelet a kivételneK!

  45. Cibkab szerint:

    Nem tudom miét van fenti linkek innen más jön be, mint a gugliból.
    Pedig nem írtam el a linket.
    Ez van az oldalon:

    “Jeruzsálem – a Domari közösség
    Az izraelieknek ismeretlenül, a palesztinok által semmibe véve él, Jeruzsálemben a domariul beszélő Domari Roma közösség, akik Indiából származiknak éppúgy, mint Romani testvéreik. Megismerkedtünk velük és karizmatikus vezetőjükkel Amoun Sleemmel, aki létrehozta a Közel-Kelet egyetlen Domari Roma NGO-ját, hogy megmentse a domári kultúrát, nyelvet és méltóságot adjon népének. Ez az első lépés a gazdasági felemelkedés és a kisebbségként való elismertség felé.”

    A Google-be annyit ütötte be, hogy Domari és az első találat!

    Onnan be jön rendesen.

  46. Cibkab szerint:

    Ja és a magyar nyelvű találatok között!

  47. Gordon szerint:

    Akkor az “Izrael-szakértő” vátesznek ez most nem jött be. Kiváncsi vagyok hogy holnap (vagy még ma?) milyen újabb szamársággal fog előhozakodni.

    Érdekes ez a domari kérdés. Utána fogok olvasni.

  48. Cibkab szerint:

    Ami azt illeti, én sem gondoltam volna, hogy van belőlük egy szál is.
    És jó kérdés egyáltalán mekkora létszámban vannak Izraelben.

    És vannak ott mások is akiket szintén nem fogadnak be.

    Ezek a néger zsidók. Bár róluk feltételezem, hogy valójában a zsidókhoz semmi közük, csak vallásilag zsidók. Ők úgy asszem úgy halottam 300 ezren vannak a 6 milliós Izraelben.

  49. Cibkab szerint:

    Most néztem a filmet, azt mondja, hogy az izraeli cigányok legfeljebb 7 ezren vannak. De vannak belőlük a környező arab országokban is.

  50. Gordon szerint:

    Falasáknak hívják őket. Általába ők végzik a legnehezebb, legkeményebb, és legveszélyesebb melókat, például ott vannak a legtöbb terrorveszélynek leginkább kitett közösségi találkozóhelyen (pl: buszpályaudvarok, nagyobb csomópontok). Nem cserélnék velük az biztos. Abban az országban folyamtosan hadiállapot van, a lányokat is besorozzák. Bármi bármikor felrobbanhat. A falasák meg rendszeresen ezeken a helyeken vannak szolgálatban.

  51. Gordon szerint:

    23:14-esem a 22:58-as utolsó bekezdésére válasz.

  52. Huba szerint:

    Sírjak, vagy nevessek (kínomban)??
    Magyarország 8 éven aluli lakosainak 50%-a cigány, a másik 50% magyar és más!

  53. Gordon szerint:

    Van aki gyereket szül, van akinek meg más fontosabb. Ha az elmúlt évtizedek abortuszadatait összeadjuk, akkor döbbenetes szám jön ki. Én 3 milliónál (!) hagytam abba az összeadást. Persze indok mindig van… indokot gyártani mindig könnyebb… a milliónyi hibás döntés végül összeadódik, és a terheit a teljes társadalom fogja viselni.

    Annak idején a Kárpát-medencét sem tudtuk belakni, még úgy sem hogy nem a mostani egykézés ment. Ha a cigányozás szünetében az adatokra pillantunk, akkor megállapíthatjuk: a megmaradt Magyarországot sem tudjuk majd belakni.

  54. gagyi szerint:

    A sok koment után 1 kérdés.MÉRT MENEKÜLNEK A FIATAL DIPLOMÁSOK ÉS NEM DIPLOMÁSOK MAGYARORSZÁGRÓL??. TALÁN ELVESZIK A BUTA CIGÁNYOK ELÖLÜK A MUNKÁT? Mert hát Ezt fogják a romákra.

  55. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tőlük kell megkérdezni. Magam is ismerek diplomásokat, akik igen komoly eltökéltséggel neki indultak nyugatnak. “Úgy mond nyelvtanulás szándékával” Azóta igen sokan visszajöttek, s vannak olyan házaspárok (diplomások) akik azóta már zöldséget árulnak a piacokon. Legalább van tisztességes, jónak ígérkező jövedelmező munkájuk.

Itt lehet hozzászólni !