Wiki, Mr. Gabee, Csepel.info
Míg november 1-én, azaz Mindenszentek napján az egyház az üdvözült lelkekre emlékszik, addig másodikán, azaz Halottak napján pedig az üdvösséget még el nem nyert, vagyis a tisztítótűzben lévő lelkekre, tágabb értelmezésben pedig minden elhunytra.
Míg kezdetben a katolikus egyházhoz kötődött ez az ünnepnap, addig mára általános szokássá vált, hogy hozzátartozóik sírját felkeresik az emberek. Virágot visznek, mécsest gyújtanak. Már az ókori Rómában is létezett a holtakról, ősökről való megemlékezés. Az egyházban 998-ban ünnepelték először önállóan. A szentmiséken az örök életről és a feltámadásról beszélnek.
A hívők részéről ez közbenjárást is jelent elhunyt szeretteikért, miáltal enyhíthetők a tisztítótűzben lévők szenvedései. A hátramaradottaknak vigasztalást nyújt, hogy imával, vezekléssel, a halottért elmondatott misével tehetnek valamit a hozzátartozójukért. Magyarország egyes tájegységein különféle szokások és hiedelmek kapcsolódtak a halottak napjához és a mindenszentekhez. A két nap közötti éjszakán a halottak miséznek a templomokban. Gyakran ételt készítettek, például kalácsot sütöttek, amit vagy a sírokra tettek, vagy odaadtak a temető kapujában álldogáló koldusoknak, hogy ők is emlékezzenek az elhunytakra. Mindenszentek napján Jászdózsán kimentek a temetőbe, mécsest gyújtottak a síron, ugyanakkor otthon égve hagyták a lámpát, hogy a halottaik szét tudjanak nézni. Elterjedt néphit volt, hogy mindenszentekkor hazalátogatnak a halottak, ezért kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, hogy megvendégeljék őket.
