Szívszorító: megszólalt Aradszky László megtört felesége – így talált rá az elhunyt énekesre

Blikk

Aradszky László

Aradszky László felesége hiába kérlelte férjét, lassítson, nem tette. Az énekes vallotta, hogy akkor él, ha a színpadon van. Naptára egészen szilveszterig tele volt koncertekkel. A 82 éves táncdalénekest a két fellépése közötti egyik szabadnapján ragadta magával a halál.

Éva, az összetört feleség most képtelen a rengeteg koncert lemondására. A Borsnak zokogva mesélte, hogy semmi előjele nem volt annak, hogy László meghal.

„Nem volt semmi jele annak, hogy el akarna menni. Dolgozott sokat, épp most lett volna három napja, hogy pihenjen. És akkor az első napon elmegy. Tévét néztünk vasárnap este. Külön szobában, mert mást néztünk. Este tíz körül bementem hozzá, hogy hogy tetszik neki a TV2 Sztárban sztár című műsora, és azt láttam, nagyon furcsa pózban van. A lábai a földön voltak, papucsban, a feje pedig hátrabillenve. Odaléptem hozzá, hogy felébresszem, de láttam, hogy nyitva van a szeme… akkor már elment” – zokogott Éva.

Laci boldog volt. Az utolsó percig boldog. Szerette, hogy szerették. Csodálatos élete volt, én tudom, és azt is, hogy szép halált halt, de azért még maradhatott volna velem egy kicsit…” – folytatta az özvegy a lapnak.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt szórakoztatóművész nemcsak családja, de zenésztársai, barátai szívében is hatalmas űrt hagy maga után.

Zalatnay Sarolta az énekes halála napján ugyanannak a tévéműsornak a felvételein szerepelt volna, mint ő, de nem jelent meg.

„Furcsa volt, mert ő mindig megbízható srác volt. Laci és Éva nagyon régóta jó barátaim. Én voltam az esküvői tanúja is Évának, aki a fodrászom volt… ők azon kevesek közé tartoztak, akik akkor is mellettem álltak, amikor nagy bajban voltam. Felfoghatatlan, hogy itthagyott minket.”

Koós Jánosa sztár legjobb barátja, évtizedek óta először könnyezett, mikor megtudta barátja halálhírét.

Forrás: Blikk

2 hozzászólás “Szívszorító: megszólalt Aradszky László megtört felesége – így talált rá az elhunyt énekesre” bejegyzésre

  1. Frauheim Ferencné szerint:

    Nyugodj békében Laci, nem felejtünk!

  2. Frauheim Ferencné szerint:

    Nyugodj békében Laci, nem felejtünk, Dalaidat továbbra is hallgatjuk.

Itt lehet hozzászólni !