Első napok az óvodában

Csepel.hu

Szeptember eleje az iskola- és óvodakezdés időszaka. Az óvodai beszoktatás általában két hétig tart, ennyi idő bőven elegendő arra, hogy nyugodt szívvel engedjük el a kicsit. A szakemberek szerint könnyebb helyzetben vannak azok a családok, ahol bölcsődébe járt a gyerek, illetve azok a szülők is rutinosabban kezelik a leválást, ahol nem az első gyerek kerül óvodába.  

A Csepeli Csodakút Egyesített Óvodában idén ősszel ötven gyermek lett óvodás. Ők két homogén csoportba kerültek, így csak rájuk figyelnek a dadusok és az óvónénik. A Pillangó csoportban két anyukával találkoztunk és megkérdeztük, hogyan élték meg a beszoktatást.

Mi lesz velem nélküle?

Eszter kisfia Marci épp reggelizett. „A testvére is ide járt, illetve most ismétli a nagycsoportot. Így már a fiam ismerte a helyet, az óvó néniket és a dadusokat, rugalmasan ment minden. Szeptember elsején kezdtünk, akkor ebéd után hazamentünk. A második nap már reggeli után elmentem, a harmadik napon itt is aludt Marci. Bölcsődébe járt, hamar hozzászokott a közösséghez. Az első gyermekemnél nagyon nehéz volt az elengedés. Szülőként egy ismeretlen helyzetbe kerültünk, hozzá kellett szoknunk az új környezethez. Bizalommal vagyunk az intézmény iránt, ezt a gyerek is megérzi. Nyugodt szívvel hagyom itt a fiam, tudom, jó kezekben van” – mondta el az anyuka.

Zsuzsa kislánya Anna szintén második gyermek. „Nyitott, könnyen ismerkedik, hamar barátkozik, szeret beszélgetni, nézelődni, amolyan kíváncsi kislány. Anyaként pozitívan éltem meg a beszoktatást, így volt ez a fiamnál is. A gyerek érzi rajtam, hogy bizalommal hozom ide: ez fontos. Az első nap már láttam, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott csoporttal lesz dolgom, nagyon könnyen vették az akadályt a gyerekek és szülők is. A második napon már itt aludtunk. Az óvó nénik a legnagyobb szeretettel fogadtak bennünket. A lányom első perctől kezdve otthon érzi magát” – osztotta meg velünk tapasztalatait az édesanya.

 

Biztonság, bizalom

Spekkerné Miskolczi Éva óvodapedagógus szerint ebben az időszakban egy bizalmi kapcsolat kezd kialakulni a szülő, a gyerekek és óvodai nevelők között. „Mentálhigiénés szemléletű óvoda vagyunk, pedagógiai programunk is ezt tükrözi, nevelői munkánkat ez hatja át. Nálunk alapvető, hogy a befogadás kiegyensúlyozott, jól sikerül folyamat legyen. Sok minden megelőzi az óvodába lépést: tavasszal a szülők például nyílt napokra jöhetnek el. Akik felvételt nyernek hozzánk, azokhoz a családokhoz ellátogatunk. Mesekönyvet ajándékozunk a gyermeknek, és megadjuk a lehetőséget, hogy maguk válasszanak jelet. Egészen más lesz az óvodához és a saját jeléhez való viszonya. A gyerekekhez igazítjuk a beszoktatás menetét, a szülőkkel együtt alakítjuk ki. Lépésről-lépésre haladunk, a fokozatosság elvét követjük például az itt alvásnál is. Az a fontos, hogy mindenki nyugodt és elégedett legyen, biztonságban érezze magát” – tette hozzá az óvónő.

 

Antal Zsuzsa

Itt lehet hozzászólni !