Két éve robbantották fel a Dunapack egyik épületét

Mr. Gabee, Csepel.info

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Naptár szerint két évvel ezelőtt, 2015. augusztus 22-én 16 órakor robbantották fel a Dunapack Kft Duna utca 42. szám alatti telephelyén cellulózgyár épületét.

A robbanás következtében a környéki házak ablakai remegtek.

Kapcsolódó anyagok:

Neményi Testvérek Papírgyár Rt. az 1930-as évek végére hazánk legnagyobb papíripari egysége lett. Neményiék már 1936-ban megvizsgálták a gyáron belüli, saját előállítású cellulózgyártás lehetőségének körülményeit. Mind a gazdasági életben tapasztalható fellendülés, az ipar vérkeringésének megindulása, mind a vezető gyáripari körök a hazai nyersanyagellátás növelésére tett erőfeszítései jó alapot adtak a részvénytársaság 1923 óta dédelgetett terveihez: a feldolgozóipart a papír- és cellulózgyártás teljes folyamatával egészítsék ki.  A szerelések azonban olyan lassan haladtak, hogy 1944 júniusában még mindig építették a cellgyárat: a bérkifizetési lista szerint lakatosok, asztalosok, kőművesek. Általában mindenütt nagy teherbírású födémszerkezeteket építtetett. A cellulózgyár legfelső emeletére helyezték a hullám üzemet, az első és a második emeleten szerelték össze a fehérítő, a finomító gépeit, állították fel az osztályozót. Külön épületet emeltek a kénpörkölőnek, az épülettől nyugatra állt a kb. 40 m magas savtorony.

Itt lehet hozzászólni !