Ezért kell felelnie a Csepelen lövöldöző volt rendőrnek

24.hu, Csepel.info

mast-is-fenyegetett-a-reszegen-lovoldozo

Emberölés bűntettének kísérlete mellett kétrendbeli kényszerítés miatt is felelnie kell annak a rendőrnek, aki ellen azért indult eljárás tavaly december elején, mert részegen lövöldözött egy csepeli társasházban.

Az esetről a Csepel.info adott először hírt. A rendőr egyébként a IX. kerületi kapitányságnál dolgozott.

A 24.hu úgy tudja, hogy – a házkezelő alkalmazottján kívül, akire fegyvert fogott és el is sütötte azt –  két takarítónőt fenyegetett meg, szintén azért, mert zavarta a zaj, amit munka közben csaptak.

A férfi – ahogy azt eddig is tudni lehetett – az önvédelmi fegyverét használta, ahhoz viszont olyan töltényeket, amelyek tartására nem volt engedélye. A már csak volt egyenruhás közepesen volt ittas, sört fogyasztott a a történtek előtt.

Az ügyészség tavaly december elején tájékoztatott arról, hogy a szolgálaton kívüli egyenruhás először a plafonba lőtt, majd célzottan a férfi felé, akivel összevitatkozott. A házkezelő alkalmazottja épp akkor csukta be az ajtót, így a lövedék abba fúródott. Az ügyészség szerint azonban csak a véletlenen múlt, hogy nem a férfit találta el. Az eseményeket kamera rögzítette, a felvételt már akkor közzétették:

Akkor úgy értesültünk, azért szakadt el nála a cérna, mert zavarta, hogy dolgoznak a folyosón, pontosabban az ezzel járó hangzavar borította ki annyira, hogy előkapta az önvédelmi fegyverét. Néhány héttel később már azzal védekezett, hogy a házban patkányok voltak, azok csaptak zajt és valójában a rágcsálókkal akart végezni.

A rendőr a történtek után előzetesbe került, majd házi őrizetbe, és úgy tudjuk, tavasszal már szabadon engedték.

Forrás, 24.hu, Csepel.info

 

Egy hozzászólás “Ezért kell felelnie a Csepelen lövöldöző volt rendőrnek” bejegyzésre

  1. Polgár Zoltán szerint:

    Ebből a videó felvètelböl semmi sem derül ki,majd az ügy3szsèg kiderîti nem a szenzáció hajhász m3dia

Itt lehet hozzászólni !