Tízből kilenc magyar nem kér a migránsokból

Pesti Srácok

Tíz magyarból kilenc ellenzi a kötelező betelepítési kvótákat – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült reprezentatív kutatásából. A magyarok 87 százaléka ellenzi a bevándorlási kvótákat, az elképzelést mindössze a teljes felnőtt népesség 7 százaléka támogatja.

Az MTI-nek szombaton eljuttatott, telefonos, reprezentatív közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy ugyancsak ellenzi a bevándorlók kvóták szerinti szétosztását tízből közel hat baloldali szimpatizáns (58 százalék), az ismeretlen pártpreferenciával bírók körében pedig 81 százalék.

A magyarok 76 százaléka tart attól, hogy a következő évtizedben inkább problémát fog jelenteni Magyarország számára a bevándorlás. Emellett tíz megkérdezettből nyolc (81 százalék) támogatja a déli határszakaszon felépített kerítést, közel azonos arányban (85 százalék) tartanak továbbá attól, hogy a bevándorlók között terroristák lehetnek.

Forrás: Pesti Srácok

6 hozzászólás “Tízből kilenc magyar nem kér a migránsokból” bejegyzésre

  1. névkötelez szerint:

    Nem lehet csodálkozni rajta, a magyar mindig is idegengyűlölő nép volt, és a Fidesz gyűlöletkeltő, félelemkeltő propagandája is megtette a hatását. A legrosszabb ösztöneiket hozzák ki az emberekből.

  2. Mondanivalamit szerint:

    Nagyon kíváncsi lennék, hogy a 10-ből 9 embernek hány rokona vagy ismerőse él és dolgozik más országban, vagy épp fordult már meg a fejében, hogy máshol próbáljon szerencsét.
    Ez az eredmény a FIDESZ propagandának köszönhető és semmi másnak. Ha a csapból is az folyik, hogy utáljunk minden ide érkezőt, akkor a kérdésem az lenne, miért árul a magyar állam letelepedési kötvényeket vagy hogy is hívják őket????
    Az egyikből meggazdagszanak a másikból egy fillér haszon sincs…. NA EZ AZ IGAZSÁG!!!!
    Köszöntem!

  3. lolka szerint:

    ” Orbán személyesen győzködött egy közvetítőt, hogy újraindul a kötvénybiznisz
    24.hu / personÉszaki által access_timema, 15:34 comment3 hozzászólás whatshot0 megosztás

    A kormányfő a HírTV Célpont című műsora szerint azt mondta, a választások után újraindul a letelepedési kötvények árusítása. Erről a téma szakértője, a Magyar Nemzet újságírója, Wiedemann Tamás beszélt a műsorban. A gazdag bevándorlóknak tartózkodást biztosító program csak az első két évben, 2014-ig volt nyereséges, azóta masszív veszteséget termel az államkasszának. Június elején Genfben tartottak konferenciát a kötvényekről, ott volt az újságíró is, ő azt mondta, több helyről is hallotta ott Rogán Antal és Habony Árpád nevét is, sőt, Orbán Viktor is személyesen győzködte az egyik ügynököt, hogy a magyar kormány most csak szünetelteti ezt az egész konstrukciót, és a választás után újranyitja. A Célpont megkereste a kormányfőt, igaz-e ez. Nem cáfolt.– Miniszterelnök úr egy nagyon gyors kérdést megenged? Meg tudja azt ígérni, hogy a letelepedési kötvényeket nem vezetik vissza a választás után? – Van rá egy szabály. Döntés van róla. – De bármikor visszavonható. – Döntés van róla. –…

    (Forrás: 24.hu, Északi által) “

  4. lolka szerint:

    A lejárt kötvényeket az adófizetők majd visszafizetik…

  5. Hozzászóló szerint:

    Helyén van az esze és a szíve a nemzetnek.

  6. Nagyapó szerint:

    Nagyon érdekes! Tehát az ellenzéki pártok vezetőségével szemben, tagságuk a kormány mellett van!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !