Elhunyt Helmut Kohl

888

Elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár – jelentette pénteken a Bild című német lap.

A Bild információi szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU megerősítette a halálhírt. Helmut Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg.

Helmut Kohl 1930. április 3-án született Ludwigshafenben. Jogot, történelmet és államtudományokat tanult a frankfurti, majd a heidelbergi egyetemen, 1956-ban diplomázott, 1958-ban doktorált.

Korán elkötelezte magát a politizálás mellett: már tizenhat évesen, 1946-ban belépett a Kereszténydemokrata Unióba (CDU), 1947-ben a párt helyi ifjúsági szervezetének alapítója volt. Az ifjúsági mozgalomban töltött évek után, 1955-ben beválasztották a CDU tartományi elnökségébe, 1959-ben pedig tagja lett Rajna-Pfalz tartomány parlamentjének, ahol 1963-ban átvette a CDU-frakció vezetését. 1966-ban a CDU tartományi elnöke, a következő évben pedig az országos elnökség tagja lett.

1969-ben megválasztották Rajna-Pfalz miniszterelnökének: kormányfősége idején a tartományban a CDU folyamatosan növelte szavazótáborát, miközben ő maga országos ismertségre tett szert. 1973-ban lett a CDU elnöke, tisztségét negyed évszázadig betöltötte.

Helmut Kohl, a német egység kancellárja

A német egység kancellárjának is nevezett politikus a háború utáni Németország történetében a leghosszabb ideig, 1982 és 1998 között volt kancellár. Rekordot állított fel pártelnökként is, a CDU-t 25 éven át, 1973-tól 1998-ig vezette.

Így búcsúzik tőle a magyar miniszterelnök

Orbán Viktor a közösségi oldalán emlékezett meg az egykori német kancellárról:

“Isten nyugosztalja Magyarország barátját, a nagy öreget, Helmut Kohlt”

– írta ki a Facebook-oldalára Orbán Viktor.

Forrás: 888

 

2 hozzászólás “Elhunyt Helmut Kohl” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Az ilyen politikusok hiányoznak most Európából. Kohlnak volt jövőképe Európáról, most meg maradtak nekünk a senkiházi, alkoholista Junckerek.

  2. Nagyapó szerint:

    Helmut Kohl nem kapott Nobel díjat, pedig ő igazán megérdemelte volna.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !