A Hajdúságban vitézkedtek fiataljaink

Csepel FC, Mr.Gabee, Csepel.info

A Csepel FC legifjabb korosztályai, illetve a lány U17- es együttes június második hétvégéjén a XI. PHARMA-SANO nemzetközi Gyermek Labdarúgó Tornán vettek részt, amit Hajdúnánáson illetve Hajdúdorogon rendeztek.

Fiataljaink ismét remek tapasztalatokkal tértek haza a leginkább  csapategység-kovácsoló túráról. 

A lányok Takács Krisztián és Elekes Zsolt, míg a srácok Horváth Csaba, Takács Dávid és Kincses Ádám felügyelete alatt érkeztek meg szombaton reggel a játékosokkal és szülőkkel megtöltött busszal Hajdúnánásra, ahol több találkozót is játszottak, s amelynek részleteiről Takács Dávid és Kincses Ádám meséltek.

Takács Dávid: – A 2007-esekkel három csapatos csoportba kerültünk, a Balmazújváros és a LOKI Olasz Focisuli együtteseivel közösen, ahol a Balmaztól kikaptunk, a LOKI ellen pedig egy szoros találkozón maradtunk alul. A meccsekhez hozzátartozik, hogy valamilyen furcsa szabályrendszernek köszönhetően minden csapatban játszhatott két túlkoros gyerek is (az egyik kapus), ami bizony nagyban befolyásolta a torna kimenetelét. Ez már csak a kapu mérete miatt is sarkalatos pont volt… Csoportharmadikként végeztünk, majd még két helyosztót is játszottunk a Tiszaújváros ellen az elsőt ahol 3:3-as döntetlent követően büntetőkkel kaptunk ki (ezen a találkozón játszottunk a legjobban a tornán), aztán a kárpátaljai SJFSSOR Ungvár együttesével mérkőztünk, ahol az igen jó felépítésű és jó erőkből álló együttessel nem sokat tudtunk kezdeni, így fejeztük be a tornát. Vasárnap jómagam a 2010-es korosztályt vezettem, akikből két csapatot kialakítva vágtunk neki a küzdelmeknek, ahol még inkább kiütközött az idősebb játékosok szerepeltetése okán szerzett előny (amivel magam nagyon nem értek egyet, már csak azért sem, mert mi inkább a  fiatalabbakat juttattuk játéklehetőséghez, akiknek bevetése sokkal inkább szolgálná a sportolók fejlődését…), így itt csoportharmadikként zártunk két sikerrel, majd egy durvaságokkal  (és némi nemű játékvezetői segédlettel) tarkított találkozón maradtunk alul a házigazdák ellen. A másik csapatunk Tóth Csaba vezetésével (túlkoros játékosok nélkül )egy roppant erős csoportban végeztek a 4. helyen, így azt mondhatjuk, hogy ők is derekasan helyt álltak a 20 perces mérkőzéseken. Összességében így szakmai szempontból talán kevésbé értékelhető rendezvényen inkább a csapat építő jelleg dominált, szülők, hozzátartozók, gyerekek töltöttek el egymással két napot, ami egy ilyen egyesületnél, mint a mienk, nagyon fontos dolog, hiszen ez a záloga a jó közösségnek.

Kincses Ádám: – A mi korosztályunknál (2006) négyen szerepeltünk egy csoportban, egy kárpátaljai és két magyar riválisunk volt és a harmadik helyen végeztünk, majd a 9-12. helyért lejátszott meccsen csupán 1:0-ra maradtunk alul. A fele csapatunk 2007-es születésű volt (szemben azokkal a csapatokkal, ahol 2005-ös labdarúgó is pályára lépett), így ennek tükrében kitűnően helyt álltunk. Fiataljaink nagyszerűen küzdöttek az idősebbek mezőnyében, amiért minden dicséret megilleti őket. Én is azt gondolom, hogy a kétnapos túra leginkább a Csepel FC-hez való kötelék megerősítését szolgálta és kiváló lehetőséget teremtett az összekovácsolódásra. Szeretnénk majd hasonló túrát is a jövőben, de a helyszínen mindenképpen változtatunk, hiszen tengernyi lehetőség adódik országon belül és kívül is, ahol a srácok megcsillogtathatják majd tehetségüket. A következő hétvégén Egerben az Adventics Kupán szerepelünk ugyancsak két napos tornán, ahol ismét megpróbáljuk magunkból kihozni a maximumot.

Egy hozzászólás “A Hajdúságban vitézkedtek fiataljaink” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    admin! “Gratulálok a nemzeti megbékélés napja június tizenhatodika alkalmából írt megemlékezésekre!” Gondolom a sok egyéb fontos hír közlése mellett erre nem jutott idő!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !