Utak, kalandok, felfedezések – ifjú tehetségek seregszemléje

Csepel.hu

tbe_1541

Több mint kilencszáz pályamű érkezett a Csepel-sziget ifjú tehetségei XVI. regionális képző-és iparművészeti pályázatra, melynek díjátadóját április 26-án tartották a Nagy Imre ÁMK aulájában. Körömi Gábor intézményvezető-helyettes köszöntötte a szép számban összegyűlt vendégeket, köztük Borbély Lénárd polgármestert, Morovik Attila alpolgármestert, Tóth Jánost, a Dél-pesti tankerület igazgatóját, valamint az intézményvezetőket, tanárokat, szülőket, gyerekeket.   

Dobos Benedek, a Fasang Árpád Zeneiskola növendékének trombitajátéka után Borbély Lénárd polgármester – aki a rendezvény fővédnöke volt – mondott köszöntőt. Elmondta: az önkormányzat folyamatosan támogatja a családokat, a tehetséges fiatalokat, s nem csak ilyen alkalmakkor. Az önkormányzaton belül működik egy tehetséggondozó csoport, melynek éppen az a feladata, hogy kiemelten figyelje a tehetséges gyerekeket.  Ezt a célt szolgálja az is, hogy a közeljövőben a művészeti iskola kiterjeszti működését, több telephellyel működik majd, így még inkább oda tudnak figyelni tehetséggondozásra.

A polgármester beszéde után dr. Fiar Sánor felfedező, az Első Magyar Antarktiszi Expedició tagja szólt néhány szót. „Mindig legyetek kíváncsiak a világra”- mondta.

A több száz pályaművet Bodóczky István Munkácsy-íjas festőművész és Födő Gábor grafikus zsűrizte.

A díjazottakat, illetve a teljes galériát megtekintheti IDE kattintva.

Itt lehet hozzászólni !