„Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak!”

Soros bu­szo­kat szer­ve­zett, re­pü­lő­je­gye­ket osz­tott, még­sem jött össze a kri­ti­kus tömeg…

Mandiner, Ripost

Megpróbáltuk angolul elmagyaráztatni a CEU melletti tüntetésen felbukkanó ellenzéki politikusokkal, hogy miért vettek részt a rendezvényen. Gréczy Zsolt nem akart külföldiül nyilatkozni, Lendvai Ildikó hősiesen helyt állt, Juhász Péter tolmácsot kért.

Elsőként a családjával együtt tüntető Gréczy Zsoltot szúrtuk ki a Várkert Bazár előtti impozáns tömegben. A Demokratikus Koalíció szóvivője azonban azzal hárított: nem nyilatkozik angolul. Magyarul azért kis gondolkodás után elmondta a Mandiner kamerájának, miért jött ki a tüntetésre: a tanszabadságért, a demokráciáért, a rendszerváltásért, és hogy Orbán takarodjon.

A szocialista Lendvai Ildikó lelkesen elmagyarázta a Kossuth téren angolul, hogy ez nem csak a Soros-egyetem ügye. Arra a felvetésünkre, hogy a pártok jelenléte esetleg inkább ártana az ügynek, az MSZP egykori elnöke mondta:

„Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak.”

Ettől függetlenül szerinte a CEU ügye nem csak baloldali ügy, hanem a demokratikus jobboldal ügye is.

A Lánchíd pesti hídfőjénél Juhász Péterrel, az Együtt elnökével találkoztunk, aki gyorsan kerített egy tolmácsot a nyilakozathoz. Juhász két lepacsizás között elmondta, hogy szerinte sem kifejezetten a CEU-ról, hanem az oktatás szabadságáról van szó. Hogy ártana a jelenlétük az ügynek? „Ja, nem gondoljuk” – mondta erre. A Kossuth téren leltünk rá Erőss Gáborra, a Párbeszéd józsefvárosi önkormányzati képviselőjére, aki elmondta, azért jött el tüntetni, mert fontosnak tartja a kiállást az egyre láthatóbb és elnyomóbb diktatúra ellen.

Forrás: Mandiner

Soros bu­szo­kat szer­ve­zett, re­pü­lő­je­gye­ket osz­tott, még­sem jött össze a kri­ti­kus tömeg…

Mi­köz­ben az össze­han­golt kom­mu­ni­ká­ció ha­tal­mas tö­meg­ről be­szél, a szer­ve­zők nyil­ván­va­lóan sok­kal több em­berre szá­mí­tot­tak.

Aktivisták százai “dolgoztak rá” a vasárnapi, Soros-egyetem melletti tüntetésre.

Buszok tucatjai szedték össze a szimpatizánsokat, sőt azokban a közép-kelet-európai nagyvárosokban, ahol Soros szervezetei jelen vannak, ingyen repülőjegyeket is osztogattak.Facebook-üzenetek, kör-emailek hívták fel a figyelmet a kihagyhatatlannak minősített tüntetésen való részvétel fontosságára. Arról beszéltek, hogy a “kritikus-tömegnek” kell összegyűlnie.

A befektetett energiához képest egyértelmű csalódás az összegyűltek létszáma, nagyon messze van attól a nyilvánvaló szándéktól, hogy valamiféle politikai sorsfordító demonstrációnak lehessen nevezni. Ennél többen gyűltek össze Pukli István hívó szavára, a kockás inges tanártüntetésen is.

A szervezők bár nagy tömegről beszélnek, egymás között ők is hangot adnak csalódottságuknak.
A Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) melletti vasárnap délutáni tüntetést a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek “gründolták”, lényegében azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.  Németh Szilárd vasárnap az MTI-nek telefonon azt mondta:

“a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy “a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék”.

Úgy vélte: “nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”. Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie magát, ennek első lépése az átláthatóság. Úgy fogalmazott: minden magyar embernek tudnia kell, “kicsodák Soros György emberei” és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött.

Forrás: Ripost

4 hozzászólás “„Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak!”” bejegyzésre

  1. névkötelező szerint:

    Németh Szilárd HA-ZU-DIK!

  2. Nagyapó szerint:

    „Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak!” Így már tiszta. Az ellenzéki pártok Soros irányításával támogatják a csaló CEU egyetemet, támogatják a migránsok beengedését, támogatják a migránsok kötelező betelepítését, támogatják a buzikat.
    Köszönjük Ildikó az egyenes beszédet, köszönjük MSZP, DK, Jobbik, hogy védik hazánkat!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    U.i. http://magyaridok.hu/velemeny/soros-gyorgy-es-birodalma-1-resz-1557898/

  3. Letiltatni szerint:

    “Botrányba fulladt a nemzetbiztonsági bizottság ülése, Németh Szilárdék felálltak és kimentek

    Határozatképtelenné tette a Fidesz a parlament hétfői nemzetbiztonsági ülését azután, hogy az LMP-s Szél Bernadett a kormány által elindított “nemzeti konzultáció” weboldalán felfedezett kódokról akart kérdezni – írja az ellenzéki politikus a Facebook oldalán.
    Az Index úgy tudja, hogy a napirendi pontot sem szavazták meg a képviselők, miután a testület fideszes alelnöke, Németh Szilárd felállt és kiment a teremből, a kormánypárti képviselőtársai pedig követték őt. Így vált határozatképtelenné az ülés.
    Szél Bernadett arra lett volna kíváncsi, hogy miért egy orosz céget vont be a kormány a nemzeti konzultáció adatainak feldolgozásához, hogyan történt a kapcsolat kialakítása, és valóban kihagyták-e a titkosszolgálatokat a kóddal kapcsolatos intézkedésekről. Németh Szilárd és a fideszes képviselők határozatképtelenné tették az ülést, az LMP-s politikus szerint így lehetetlenítették el azt, hogy a hazai titkosszolgálatok tájékoztatást adjanak az ügyről a képviselőknek. Egy olyan bizottságban, amelynek elvileg éppen a titkosszolgálatok ellenőrzése lenne a feladata. Szél Bernadett szerint ami hétfőn történt, az példa nélküli, ilyen korábban a nemzetbiztonsági bizottságban nem fordult elő, a politikus szerint ezzel a Fidesz “ismét átlépett egy vörös vonalat”.
    Úgy tudjuk, Szél először a katonai titkosszolgálatokat kérdezte, de nem kapott választ az orosz kódokkal kapcsolatos kérdéseire, mondván, az a belügyre tartozik. Ám az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjétől sem kapott választ, mivel Németh Szilárdék ekkor már elhagyták a termet.
    Szél Bernadett
    Szél Bernadett
    Fotó: Illyés Tibor
    A 444 szombaton szúrta ki, hogy a weboldal kódjában szerepel a Yandex nevű orosz IT-cég forgalomfigyelő, adatgyűjtő mérőkódja. Ilyen mérőkódok léte nem meglepő egy kérdőíves honlapban, de az igen, hogy a Yandexre esett a választás. A cégről ugyanis 2011-ben kiderült, hogy adatokat oszt meg az orosz titkosszolgálattal, például olyanok személyes adatait, akik a Yandex Paypal-szerű szolgáltatásán keresztül támogattak egy orosz ellenzéki bloggert.
    Ráadásul a portál azt is kiderítette, hogy a kód a konzultációs honlapon megadott adatokat orosz szerverre továbbítja, ami azon túl, hogy önmagában is aggasztó, ellentmond a honlapon közölt adatkezelési tájékoztatónak – ami azt állítja, hogy az adatokat nem továbbítják külföldre. A mérőkód egy nappal a felfedezése után eltűnt a weboldalról, a kormányzati tájékoztatási központ pedig közleményben reagálva közölte, hogy a kód csak a honlap hatékonyságát szolgálta, és a nemzeti konzultáció internetes honlapja minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak.
    A Demokratikus Koalíció személyes adatokkal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz a nemzeti konzultáció honlapjának ügyében. “

  4. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Soros a kaszást is megvesztegette, hogy még nem vitte magával??!

Itt lehet hozzászólni !