Kiderült: mást is fenyegetett a részegen lövöldöző, csepeli rendőr

Blikk

mast-is-fenyegetett-a-reszegen-lovoldozo

Kiderült, hogy a lövöldözés előtti napokban két munkást már megfenyegetett az a részeg csepeli rendőr, aki decemberben kis híján lelőtt egy karbantartó munkást. A férfinek a töltényekre sem volt engedélye.

Mint azt a Blikk is megírta, az ittas zsaru, T. Roland még decemberben kezdett el lövöldözni csepeli társasházának második emeletén. Több lövést is leadott, egyikkel átlőtt egy tűzgátló ajtót, ezzel kis híján agyonlőtte az ajtó másik oldalán dolgozó karbantartó munkást, akit csak a véletlennek köszönhetően, alig fél méterrel került el a golyó. A gyanú szerint a férfi azt kifogásolta, hogy a munkás hangosan dolgozik. Az egykoron alosztályvezetőként, a IX. kerületi rendőrségen dolgozó férfit emberölés kísérletével vádolták, most azonban újabb bűncselekménnyel is gyanúsítják. Kiderült, hogy a lövöldözés előtt két nappal két munkást is megfenyegetett:

– A Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendbeli kényszerítés bűntett kísérletének megalapozott gyanúját közölte vele – mondta a csatornának Bagoly Bettina szóvivő. Az RTL úgy tudja, hogy azzal fenyegette meg a munkásokat, hogy fegyverrel és bárddal tér vissza, ha nem fejezik be a fúrást. A férfi ebben az ügyben nem tett vallomást, sőt panasszal élt. A csatorna úgy tudja, elkészült a fegyverszakértői vélemény is, amely szerint a férfi fegyverében olyan töltények voltak, melyekre nem volt engedélye, ezek a töltények ugyanis súlyosabb sérüléseket okozhatnak, mint a normál töltények, és önvédelmi fegyverekben nem szokták használni.

Forrás: Blikk

Itt lehet hozzászólni !