EU-szülinap van, 60 éve írták alá Római Szerződést

Paraméter, Csepel.info, Mr. Gabee

Ünnepi csúcsértekezletet tartanak az EU-tagországok vezetői ma Rómában a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján. 

A hat alapító tagállam, Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg 60 évvel ezelőtt, március 25-én írta alá a Római Szerződést amellyel megalapították az Európai Unió elődszervezét és ezzel utat nyitottak a jelenleg ismert – a szolidaritás, a demokrácia és a jogállamiság értékein alapuló – EU felé. A mai tagországok állam-, illetve kormányfőii szombaton az iolasz fővárosban azért gyűlnek össze, hogy megünnepeljék az évfordulót és megbeszéléseket folytassanak az immár 27 tagú unió jövőjéről is.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a tagországok vezetőinek írt meghívólevelében kiemelte: áttekintik az unió történelmét, a közösen elért eredményeket, a hatvan éve zajló integrációs folyamatot, valamint megvitatják a jövőre vonatkozó kilátásokat is.

Az Európai Bizottság március 1-jén mutatta be az Európa jövőjéről szóló fehér könyvet, és vitát indított, amelynek keretében a polgárok és a vezetők kialakíthatják az unió jövőképét.

Az állam- és kormányfők március 10-i brüsszeli találkozóját követően a római csúcstalálkozó adja a következő alkalmat arra, hogy az uniós vezetők e kérdésben előrelépjenek.

A szombati ülésen a tervek szerint politikai nyilatkozatot fogadnak el, amelyben megerősítik az európai integrációs projekt létjogosultságát és felvázolják az elkövetkező évekre vonatkozó közös jövőképünket.

A nyilatkozatban, amelyet Donald Tusk és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Joseph Muscat máltai és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök készített elő, minden bizonnyal ígéretet tesznek arra, hogy az egységesség jegyében tovább erősítik a közös fellépést a kulcsfontosságú szakpolitikai területeken, hiszen ezzel az uniós polgárok javát szolgálják.

mti/para

Egy hozzászólás “EU-szülinap van, 60 éve írták alá Római Szerződést” bejegyzésre

  1. Vazul néni szerint:

    Sajnálom ,hogy nem lehettem jelen ,a finom kajáért ,én is tudtam volna pár kulcsfontosságú nyilatkozatot tenni.

Itt lehet hozzászólni !