Újabb munkahelyteremtő beruházás: Csepelre költözteti központi raktárát a Láng Kft.

Csepel.hu

langaut

Ismét jelentős munkahelyteremtő beruházás valósul meg Csepelen. A Csepeli Szabadkikötő területén májustól kezdi el tevékenységét Magyarország egyik piacvezető autóalkatrész importőre, a Láng Kereskedelmi Kft. Az új központi raktárban 120 embert foglalkoztatnak majd: fele részben a már meglévő munkatársakra számítanak az újonnan kialakított telephelyen, további hatvan embert pedig a csepeliek közül kíván felvenni a cég.

A stabil hátterű cég ezzel a beruházással központi raktárát helyezi át a Váci útról Csepelre – tudtuk meg Boros Rolandtól, a Láng Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatójától. „A központi logisztikai raktárunk elhelyezése szempontjából Csepel kínálkozott a legjobb helyszínnek az összes budapesti kerület közül. Csepelen minden adott ahhoz, hogy a vállalat folytassa sikeres tevékenységét”- mondta az ügyvezető.

 

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere üdvözölte a beruházást, és örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy sikerült elérni, hogy a munkaerő-felvétel során a cég a csepeli lakosokat részesítse előnyben. A polgármester elmondta: „Ebben a sikerben is gazdaságfejlesztési és munkaerő-piaci programunk visszaigazolását látjuk. Az eredmények arra ösztönöznek bennünket, hogy tovább dolgozzunk azon, hogy a vállalkozóknak érdemes legyen befektetniük a kerületben. Partnerekre van szükségünk ahhoz, hogy Csepelen kedvezőbb gazdasági körülményeket teremtsünk, és folytatni tudjuk azt a lendületet, amely 2010-ben kerületünkben elindult. Örömmel tölt el, hogy egyre több, az önkormányzattal partnerként együttműködő, itt munkahelyeket teremtő befektetőt üdvözülhetünk a kerületünkben. Bízom benne, hogy ez a sikersorozat folytatódik, s a jövőben még több eredményről tudunk majd beszámolni.”

Egy jelentős piaci szerepkörrel, több mint 57ezer regisztrált ügyféllel, összesen 23 telephellyel, illetve 7 nagykereskedő partnerrel rendelkező stabil cég érkezik most Csepelre. Az alkalmazottak létszáma meghaladja a 400 főt. 8000 négyzetméteren helyezkedik el a központ, a raktár 10 ezer négyzetméter tárhelyen, 23 ezer polcon, több mint 100 ezer különböző cikkszámú alkatrésznek biztosít helyet. Folyamatos termékbővítés eredményeként ma már közel 150 beszállító alkatrészei kerülnek forgalomba a Láng képviseletekben. Ez a gazdasági és piaci erő lehet biztosíték arra, hogy Csepel számára előnyös befektetés valósul meg a kerületben.

A beruházás a Szabadkikötő területén valósul meg, ahol 22 ezer négyzetméteren kerül kialakításra a korszerű logisztikai központot, s ahol négy szinten lesznek tárolásra alkalmas rakhelyek. A Láng Kft. a csepeli központból látja majd el Budapest déli részét, valamint az országban található huszonhárom telephelyét és a környező országokban lévő testvérvállalatait.

A csepeli logisztikai központ májusban kezdi meg működését. Addig folyamatosan veszik fel az új munkatársakat. Jelenleg raktárosokat keres a cég. Az álláshirdetést keressék a Csepeli Hírmondó következő (március 23-án, csütörtökön megjelenő) számában, valamint a Csepeli Állások Oldalán. Az álláshirdetés szövege közvetlenül ITT érhető el. További álláslehetőségek is várhatók. Javasoljuk, hogy figyeljék a Csepeli Állások Oldalán megjelenő újabb hirdetéseket.

Azok, akik érdeklődését az álláslehetőség felkeltette, a cégről további információt a http://www.langauto.hu/ oldalon találnak.

Sikeres álláskeresést és álláspályázatot kívánunk!

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !