Letöltendőt kapott a buszsofőr támadója

HIRADO, Mr.Gabee, Csepel.info

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt első fokon egy év, letöltendő börtöntüntetésre ítélte a csepeli bíróság azt a férfit, aki újév napján bántalmazta a 238-as busz vezetőjét. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Az ittas állapotban lévő férfi a Tejút utcai megállóban szállt fel a buszra, de utazási jogosultságát nem tudta igazolni és a sofőr felszólítására sem volt hajlandó jegyet venni. A buszvezető az előírásoknak megfelelően felszólította a férfit, hogy szálljon le és közölte vele, hogy amíg a járművön van, addig nem indul el.

Ezt sérelmezve a bliccelő utas a vád szerint előbb szidalmazni és fenyegetni kezdte a sofőrt, majd többször megütötte. A férfi ezután leszállt a buszról és elhagyta a helyszínt. A rendőrök február 17-n fogták el, két nap múlva előzetes letartóztatásba került. Az ügyészség gyorsított eljárásban állítota bíróság elé.

A férfit a bíróság egy év, letöltendő börtönbüntetésre ítélte, és mivel a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztések hatálya alatt követte el, elrendelte a korábban vele szemben szintén erőszakos bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap, illetve 2 év börtönbüntetés végrehajtását is. A buszsofőrre támadó férfira így – ha a mostani ítélt lesz jogerős – összesen 4 év 6 hónap börtön vár.

3 hozzászólás “Letöltendőt kapott a buszsofőr támadója” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    És a három csapás? Itt nem működik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. magyar szerint:

    Remélem, súlyosítják az ítéletet. Elég már ebből a garázda viselkedésből.

  3. Angyalbandi szerint:

    Akkor végre elkezdheti “egyetemi tanulmányait”. Bemegy a véknya kanetnikum a börtönbe, mikorra meg kijön, akkora lesz mint egy mamutbaszó gólem. A kemény magyar börtönvizsonyok nem kímélik a sitteseket.

Itt lehet hozzászólni !