67% szavazna át a baloldalon a Momentumra

Csepel.info

67-szavazna-at-a-baloldalon-a-momentumra

Zsebre tehetik a többi baloldali pártot

A Klubrádió hallgatóinak 67%-a felelt igennel arra a kérdésre, hogy szavaznának-e a párttá alakult Momentum Mozgalomra a jövő évi választásokon. A közvélemény-kutatók a jobboldalon ugyanakkor nem láttak az elmúlt hónapokban átrendeződést a Momentum javára – értesült a Csepel.info.

Úgy tűnik, hogy a jobbközép pártszerveződésnek kitalált Momentum Mozgalom nem a jobboldalról, sokkal inkább a többi baloldali párttól venne el szavazókat. A mozgalom felvállaltan pártpolitikai céllal támadta meg Magyarország olimpiai pályázatát, melyet végül sikerült meghiúsítani. A pártszerveződés pénzelése oknyomozó újságírók szerint Haris Éva ex-MSZP-s politikushoz kötődik, az ifjú politikusok egyik tanácsadóját Lendvai Ildikónak hívják, és tagjai között is feltűnően sok MSZP-s politikus gyermeke tűnt fel.

Ezek után annyira már nem olyan meglepő, hogy az MSZP-s agytröszt nem tudott jobbközép pártot összefabrikálni. Ezzel szemben komoly ellenfelet jelenthet a Momentum a baloldali pártok számára, ahol 27 éve nem volt igazi fiatalítás, vérfrissítés. Amennyiben az “anyapárt” MSZP tudna nyitni a meglehetősen nagy mellénnyel járó Momentum ifjú politikusai felé, több kisebb liberális pártot is ki tudnának ejteni a Parlamentből.

Csepel.info

2 hozzászólás “67% szavazna át a baloldalon a Momentumra” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Itt a vadiúj SZDSZ ifitagozat: Momentum a neve!
    http://spiler.blog.hu/2017/01/16/itt_a_vadiuj_szdsz_ifitagozat_momentum_a_neve

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. ZsiványZoli szerint:

    Az a Radnóti gyerek biztosan zsici.Igazi Szadesz palánta.

Itt lehet hozzászólni !