Illegális bevándorlás – Szigorították a jogi határzárat

nsz

Szabó Szabolcs Csepel-Soroksár megválasztott országgyűlési képviselője NEM szavazta meg az illegális migránsok őrizetbe vételét

A magyar közvélemény jelentős többsége már nagyon várta és támogatja a Kormány előterjesztésében megfogalmazott törvényjavaslatot, amely a határaink megerősítését, családjaink biztonságát, kultúránk védelmét és igazságérzetünk helyreállítását szolgálja. Az illegális migránsok elfogását és őrizetbe vételét is biztosító jogszabályt az Országgyűlés 138 Fidesz-KDNP-s és jobbikos igen szavazattal, 6 – LMP-s és független képviselők által leadott – nem ellenében, 22 – zömmel szocialista – tartózkodás mellett fogadták el kedd délelőtt.

A jogszabály értelmében menedékjogi kérelmet személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé – vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé – hagyhatja el. Magyarország területén ezentúl bárhol kapnak el illegális bevándorlót a rendőrök, azonnal őrizetbe veszik. Aki nem működik együtt a hatósággal azt azonnal és jogerősen kiutasítják. A szabálysértők és a jogorvoslatra várók az ellátási költségeiket maguk kell, hogy fizessék.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz vezérszónoka így indokolta a törvény elfogadását:

„Az illegális bevándorlók szinte mindegyike visszaél a hatályos uniós jogszabályokkal: A menedékkérelmet alibiből még csak-csak benyújtják, de az erről szóló döntést megelőzve gyorsan „lepattannak”, s szabadon kószálnak az országban és az EU-ban. Egyikükről sem lehet tudni miért jöttek. A magas európai életszínvonal megcsapolására, szociális segélyért, erőszakoskodni, terrorcselekményeket elkövetni, elfoglalni Európát? Ez mind-mind jelentős biztonsági kockázatot jelent. Veszélyben van a munkahelyünk, a szociális vívmányaink, a közbiztonságunk, a békénk, a magyar kultúránk. Ezeket kell megvédenünk. Most, a törvény elfogadása után azonban már senki sem léphet jogosulatlanul Magyarország és az Európai Unió területére. Így ez a jogi határzár a kerítés megerősítésével és korszerűsítésével, a határvadászok számának és képzettségének megnövelésével kiegészülve a legmagasabb szintű biztonságot garantálja a magyar emberek számára. Aki nem szavazta meg az nem a magyar emberek, hanem az illegális migránsok pártján áll, idegen érdekeket szolgál.”

3 hozzászólás “Illegális bevándorlás – Szigorították a jogi határzárat” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    A letelepedési kötvények lehetőségek a gazdag terroristák számára. (Pharon)
    A kedvezményes honosítás lehetőség a gazdag terroristáknak, korrupt idegen politikusoknak.

    Hol marad az átfogó ellenőrzés?
    Miért korrumpálhatóak a magyar oldal szereplői?
    Miért kell terror veszélynek kitenni a magyar állampolgárokat, hogy a rohadt magyar politikusok urizálhassanak a helikoptereikkel …etc?

    Magyar kamuállampolgársága lehet egy korrupt ukrán fejesnek
    NIKITA 2017.03.07. 19:15
    Magyar állampolgársága is lehetett Roman Naszirovnak, az ukrán pénzügyi felügyelet vesztegetéssel vádolt és múlt hét pénteken letartóztatott volt vezetője – írja a hvg.hu az orosz lenta.ru hírportálra hivatkozva.
    Naszirov az eddigi vádak szerint kenőpénz ellenében engedélyezte, hogy az egyik oligarchához, Alekszandr Onyiscsenkóhoz köthető vállalatok több apró részletben tegyenek eleget adófizetési kötelezettségüknek, és adóvisszatérítést is kaptak. A vádak szerint Naszirov ezzel 2 milliárd hrivnya (20 milliárd forint) kárt okozott az ukrán államnak. Onyiscsenko egyébként korábban Petro Porosenko államfő szövetségese volt, ahogy Naszirov is, ám miután az üzletember szembefordult Porosenkóval, Onyescsenkót több gazdasági bűncselekmény elkövetésével vádolták meg, jelenleg szökésben van.
    A korrupt vezető ügyét vizsgáló ügyészség szerint Naszirovnak az ukrán mellett brit és magyar állampolgársága is van, bár ezt az információt a magyar hatóságok nem erősítették meg, az Ukrán Antikorrupciós Hatóság (NABU) igen. Ők operatív információra hivatkoznak, bizonyítékot még nem mutattak be. Naszirov és ügyvédei mindent tagadnak, szerintük az összes dokumentum hamisítvány.
    Roman Naszirov
    Roman Naszirov
    Az, hogy Naszirov magyar állampolgársággal rendelkezik nem egy új keletű híresztelés, az egyik politikai ellenfele még tavaly körbejárta vele az ukrán médiát, hogy a pénzügyi felügyelet vezetője magyar állampolgársággal rendelkezik. Ezt az információt egy képpel próbálta bizonyítani, amit állítólag az egyik közösségi oldalon keresztül küldtek át neki.
    Naszirovnak brit állampolgársága viszont biztosan van, mert a britek ezt megerősítették az ukrán nyomozóhatóságoknak. Ez az információ végleg rontott Naszirov helyzetén, ugyanis az ukrán törvények nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét, és megtiltják az állami tisztségviselőknek, hogy más állampolgársággal rendelkezzenek.
    Ha bebizonyosodnának az Ukrán Antikorrupciós Hatóság vádjai, akkor Naszirov lenne a legmagasabb pozícióban lévő csinovnyik, aki korrupcióval bukott le, amióta Porosenko Ukrajna elnöke.
    Megy a magyar állampolgárságbiznisz
    Az ukrán állampolgársági törvény egy ideig megnehezítette azt, hogy a kárpátaljai magyarok felvegyék a magyar állampolgárságot. Az első időkben a helyi titkosszolgálatok ugyanis megfigyelték a magyar útlevélért folyamodó kárpátaljai polgárokat, és többször zaklatták is a “törvénysértőket”. Később megváltozott a hozzáállás: a hatóságok már nem foglalkoztak a magyar útlevelet kérőkkel, sőt, sok ukrán is megszerezte a magyar állampolgárságot, nem feltétlenül törvényes úton.
    Az Index korábban cikksorozatban tárta fel, hogy a hebehurgyán megalkotott kettős állampolgárság, hivatalos nevén az egyszerűsített honosítás hogyan hozta törvényszerűen magával azt, hogy oroszok, ukránok tömegével kaphattak magyar állampolgárságot. Erre kiterjedt maffiahálózatok jöttek létre Ukrajnában, Oroszországban és nálunk is. A magyar állampolgárság megszerzéséhez gyakorlatilag nem kellett más, csak hamisítani egy papírt egy jó régi magyar ősről, utána pedig megvesztegetni valamelyik falusi vagy kisvárosi polgármestert, hogy igazolja, hogy a kérelmező tud magyarul.

  2. okoska szerint:

    “Az Index korábban cikksorozatban tárta fel…” Ennyi, te kis okoskodó, rosszindulatú jobbikos seggfej! Kellemes összefogást a komcsikkal! Éljen soká Vona és Gyurcsány megbonthatatlan és Orbán -fóbiás barátsága! Éljen a Helleri vörös-barna összefogás! Jobbikos kamiont a Pride-ra!

  3. kispajtás szerint:

    “Jobbikos kamiont a Pride-ra!” – ez jóóó 😀 😀 😀
    Nem is vagy te olyan hülye okoska!

Itt lehet hozzászólni !