Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Csepelen

POLICE.hu, Csepel.info, Mr.Gabee

0-02-05-6a662af6373abb404a754faa0fde52ae73741df71fe793f04755b61a1442d53c_full

A csepeli nyomozók és körzeti megbízottak elfogták azt a budapesti férfit és nőt, akik fiatal lányokat futtattak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 38 éves U. Zoltán és élettársa, a 29 éves B. Tímea ellen.
A nyomozás adatai szerint a pár 2017. január és március 2-a között három lányt – köztük egy fiatalkorút – arra vett rá, hogy prostitúciós tevékenységet végezzenek.

Ehhez felajánlották a Budapest XXI. kerületi házukat, hirdetéseket adtak fel a lányok nevében, fogadták az érdeklődők hívásait, valamint beszereztek minden szexuális szolgáltatáshoz használatos eszközt, mindezért cserébe a megszerzett pénz felét elvették.

A csepeli rendőrök 2017. március 2-án elfogták U. Zoltánt és B. Tímeát, akiket a Budapest XXI. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Jelenleg szabadlábon védekeznek.

14 hozzászólás “Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Csepelen” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    Mindig is tudtam, hogy jó környék ez a Badacsonyi út 🙂
    Rengeteg cég is vvan az utcába bejelentve, érdemes egyszer rákeresni…

  2. Varró Jánosné szerint:

    Ez nem is olyan egyedi….nem egy 20…30 közötti srác van aki lányokkal foglalkozik és ebből él…..sokszor Borsodból hozzak fel őket….de itt is találnak elég vállalkozó szellemű hölgyet.
    Cssk az a piszok dolog ebbe hogy a lányokon élősködve teszik ezt….és a lányok teszik vásárra a bőrüket.

  3. Egy "jó"szomszéd szerint:

    Ez az ember,közel 40 èves,soha nem dolgozott rendes munkát.
    Mindig ilyen s ehez hasonló dolgokkal foglalkozott.

  4. kispajtás szerint:

    Ilyen egy jól menő magyar vállalkozás – 3 lánynak adtak munkát 😛

  5. kispajtás szerint:

    kerdezo:
    Az honnan derül ki, hogy a Badacsonyi u.-ban volt a kéjlak?
    Te kis huncut 🙂 🙂 🙂

  6. ZsiványZoli szerint:

    A legnagyobb stricik a rendőrök.Az 1-es főút mentén pl szedik a türelmi pénzt a csajoktól.Nem bírják a konkurenciát,na.

  7. kispajtás szerint:

    ZsiványZoli:
    Lett egy bordélyháza Csepelnek is, talán sose volt – CSEPEL ÚJ UTAKON – CSEPEL ERŐSÖDIK 😛

  8. kerdezo szerint:

    kispajtas:

    Par hazzal arrebb lakunk, felismertem a keritest :mrgreen:

  9. Csepel sziget überalles szerint:

    Büdös cigány dögölj meg a sitten

  10. kispajtás szerint:

    Csepel sziget überalles:
    Ne legyenek illúzióid, a csávó már szabadlábon védekezik.
    Szerintem védekeznie se kell olyan sokáig.
    Azt mondják, ahol kurvák vannak, ott van más is, kérdés, hogy a rendőreink mennyire tartják fontosnak, hogy mélyebbre piszkáljanak. Feltehetően semennyire.
    Még egyszer – ne legyenek illúzióid…

  11. Csepel sziget überalles szerint:

    U mint?
    Facebook pofáját valaki belinkelhetné

  12. kispajtás szerint:

    Csepel sziget überalles:
    Nem kell sokáig keresgélni, de csak privátban küldhető el.
    Tudod, a kisebbség személyiségi jogait kurvára védi a törvény.
    Ha meglátod, úgyis elhánynád magad.

  13. ZsiványZoli szerint:

    Kispajtás Nehezen tudom elképzelni hogy Csepelen nem volt még kupleráj vagy hasonló.Még a 90-es években a piacon található büfénél hallottam egy nőtől hogy szobáztatás mindig is ment,ahogy a szavaiból kivettem (piás volt) ő is űzte az ipart. Mondjuk én nem voltam annyira piás hogy ráizguljak 😀

  14. Nemmondom szerint:

    A két gyanúsított van a NAVos listán (http://csepel.info/?p=66049)
    Nahát…..

Itt lehet hozzászólni !