Máté Péter ma lenne 70 – emlékezzünk!

Origo

mate-peter-ma-lenne-70

Még 2017. február 4-én is csak 70 éves lenne a magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, Máté Péter, pedig már majdnem 33 éve nincs közöttünk. Életművét, amely szemernyit sem merült feledésbe, tragikusan rövid idő, összesen 37 év alatt alkotta meg. Születésnapja alkalmából legismertebb slágerein keresztül elevenítjük fel a pályafutását.

Máté Péter 1947. február 4-én született, Budapesten. Nem telt el sok idő, és felfigyeltek a zenei tehetségére: abszolút hallása volt, és már hatévesen elkezdett zongorázni. Így baráti társasága tagjaival – ahová a későbbi színész, Márton András, illetve az Omega majdani billentyűse, Benkő László is tartozott – a játékon kívül a közös zenélés is összetartotta őket.

„Szomszédok voltunk, együtt nőttünk fel az I. kerületben. Bármerre vitt bennünket az élet, mindig tudtunk a másikról, mert testvérként tekintettünk egymásra. Sokat zongoráztunk például a lépcsőházban élő gyönyörű lányoknak” – mondta a napokban Benkő László a Borsnak. A két jó barát már 9 évesen olyan jól tudott zongorázni, hogy nem akármilyen műfajban próbálgatták a szárnyaikat: még egy operát is szereztek közösen.

Bár szülei külkereskedőnek szánták, hamar kiderült, hogy Máté Péternek nemcsak a hobbiját, hanem az életét jelenti a zene. Valódi polihisztor volt:a zongorázás mellett gitározott, zenét szerzett, értett a hangszereléshez, és nem utolsósorban gyönyörűen tudta előadni a dalokat.Első szerzeményeit 1967-ben az Illés együttessel rögzítette a Magyar Rádió stúdiójában – az Úgy várom, jössz-e már és a Mondd már került ekkor szalagra.

Ekkorra már rendszeres fellépések álltak Máté Péter háta mögött, különböző zenekarokkal, de lassacskán kialakult állandó zenekara, a Főnix is. Kezdetben Beatles- és Elvis Presley-számokat adtak elő. Idővel a szakma is kezdett felfigyelni Máté Péterre: azt, hogy a rádióban vehették fel a dalait, többek között annak is köszönhette, hogyaz 1967-es polbeat-fesztiválon első díjat nyert a Néger zongorista című szerzeményével.

Az igazán átütő sikert azonban az 1972-es év produkálta, amikor megszületett a Hull az elsárgult levél, S. Nagy István és Malek Miklós dala – ez hozott Máté Péternek igazán széles körű ismertséget és népszerűséget.A dal 1973-ban elnyerte az első helyet a Made in Hungary rádiós vetélkedőn,és azóta is a magyar könnyűzene legtöbbet játszott és legtöbbször feldolgozott darabjai közé tartozik.

Máté Péter az élet minden területén igen gyors tempót diktált önmagának: közmondásos volt a munkabírása, rengeteget dolgozott. Gyakran lépett fel együtt Malek Miklós zenekarával, az Express együttessel, miközben már nagy nemzetközi sikereket is aratott: több külföldi fesztiválon nyert díjat.Arra, hogy megjelenjen első önálló lemeze, 1976-ig kellett várni. Az Éjszakák és nappalok válogatás volt addigi slágereiből, és a többi ismert dal mellett egy olyan klasszikus is található rajta, mint az Azért vannak a jó barátok. A dalhoz 1980-ban klip is készült.

Az egyre népszerűbb, rendkívül karizmatikus előadó 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben pedig a legjobb hangszerelés díjával jutalmazták a táncdalfesztiválon a Szóljon hangosan az ének-ért. Azonban aztán valódi világsláger is fűződött a nevéhez: Elmegyek című, mai napig ikonikus dalát Sylvie Vartan előadásában, Nicolas címmel az egész világ megismerte.

Máté Péter hangszerelt musicalt, írt színházi kísérőzenét és rockmusicalt is. Végigtekintve legismertebb slágereinek listáján, valóban hihetetlen, hogy mindössze 17 év leforgása alatt hány emblematikus dalt szerzett és énekelt el.

Egyes nyilvántartások szerint mindösszesen 222 dalnak volt alkotója vagy közreműködője,és ezek között a magyar könnyűzene történetének olyan kitörölhetetlen darabjai vannak, mint az Egy darabot a szívemből, az Egyszer véget ér, az Ez majdnem szerelem volt, a Mondd, miért szeretsz te mást, Még meg sem köszöntem, a Minden szónál többet ér egy dal, a Te ott állsz az út végén vagy a Most élsz.

„Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén” – mondja az életről a Most élsz dalszövege. Máté Péter életének mindössze 37 éves korában egy szívroham vetett véget. Amit azonban addig alkotott, az azóta is változatlan elevenséggel él: dalai nélkül gyakorlatilag nem telhet el nap a magyar rádiókban, televíziókban, koncertszínpadokon.

Megszámlálhatatlan feldolgozás született a slágereiből, és talán nincs olyan tehetségkutató vagy szórakoztató műsor, ahol a fiatalabb nemzedék ne nyúlna vissza Máté Péter örökségéhez. Azóta népszerűvé vált előadók karrierjének adott új irányt egy-egy olyan Máté Péter-klasszikus előadása, mint a Zene nélkül mit érek én vagy a Hazám.

Máté Péter hetvenedik születésnapjáról pedig emléktábla-avatással is megemlékeztek: Németországban készült a Budavári Önkormányzat megrendelésére egy elszakadt magnószalagot ábrázoló dombormű, amelyet annak a háznak a falán avattak fel, ahol a művész születésétől haláláig élt.

Forrás: Origo

 

Itt lehet hozzászólni !