13 év fegyházat kaptak a gyermekkínzó szigetszentmiklósi szülők

Index

Bűnösnek mondta ki a bíróság első fokon azokat a szigetszentmiklósi szülőket, akik évekig verték, erőszakolták, patkánnyal etették a gyerekeiket. Egyformán 13-13 év fegyházara ítélte őket a bíró, és máris menniük kell a rácsok mögé, ugyanis a jogerős ítéletig előzetesben kell lenniük. Az asszony zokogott, amikor meghallotta a büntetését. Két éve még felmentették őket a szexuális erőszak vádja alól.

A Fővárosi Törvényszék szerdán ítéletet hirdetett a szigetszentmiklósi, elhíresült gyermekbántalmazási ügyben.

13-ev-fegyhazat-kaptak-a-gyermekkinzo-szigetszentmiklosi-szulok
K. Rudolfot és feleségét is bűnösnek mondta ki a bíróság 3 rendbeli szexuális erőszak és 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében, mindketten 13-13 év fegyházat és 10-10 év közügyektől eltiltást kaptak. Leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhatnak, vagyis több mint 8 évet biztosan rácsok mögött kell tölteniük, de az, amit már leültek előzetesben, beleszámít ebbe.

A bíróság szerint megállt a vádirat, az is igaz volt a bíró szerint például, hogy rágcsálókkal etették a gyerekeiket. Az asszony megtántorodott és zokogásban tört ki, amikor meghallotta az ítéletet.

Az ítélet még nem jogerős, az ügyész még súlyosabb büntetéséért, a szülők és védőik felmentésért vagy részleges felmentésért fellebbeztek. A Fővárosi Törvényszék bírája, Mikó Gergely úgy ítélte meg, hogy ha ilyen súlyos, 13 éves fegyházbüntetés van kilátásban, a szökés, elrejtőzés veszélye akkor, hogy a szülőket addig is előzetes letartóztatásba kell helyezni, amíg meg nem születik ügyükben a jogerős ítélet. Ez ellen a végzés ellen is fellebbeztek a szülők, de attól még előzetesen végrehajtható, ezért

az ítélethirdetés végén a bíró hívó szavára rögtön bv.-őrök léptek a tárgyalóterembe, hogy azonnal magukkal vigyék a rácsok mögé a szülőket.

Az évek óta húzódó büntetőügy tavaly márciusban vett óriási fordulatot. A Fővárosi Ítélőtábla ekkor helyezte hatályon kívül a Budapest Környéki Törvényszék sokakat megdöbbentő elsőfokú ítéletét, amely 2015 februárjában a szigetszentmiklósi szülők azonnali szabadlábra helyezésével járt.

Az ítélőtábla tavaly úgy döntött, hogy meg kell ismételni az elsőfokú eljárást, és bár ez alapesetben azt jelentette volna, hogy a Budapest Környéki Törvényszék kapja vissza az ügyet, az illetékes ügyészség és a BKT úgy egymásnak ugrott az elsőfokú ítélethirdetés után, hogy az ítélőtábla jobbnak látta egy másik bíróságra, a Fővárosi Törvényszékre bízni az új eljárás lefolytatását.

A szigetszentmiklósi per jórészt zárt ajtók mögött zajlott, a fordulatai ezért is voltak a nyilvánosság számára meglepőek. A gyerekbántalmazási ügyről először a gyerekek vallomásaira alapozott, kiszivárgott vádiratot ismertető Blikk-cikkből lehetett hallani 2013 novemberében. A cikkben arról írtak, hogy a házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három gyerekét, mióta csak az eszüket tudták, a gyerekekkel a vád szerint fekáliát, bogarakat és patkányt is etettek.

A Budapest Környéki Törvényszék viszont az elsőfokú tárgyalássorozat végére, 2015 februárjára arra jutott, hogy ugyan többször megverték és súlyosan elhanyagolták szüleik a három szigetszentmiklósi gyereket, se szexuális erőszakot nem követtek el rajtuk, se undorító dolgokkal nem etették őket. (Most viszont ezt igazolva látta a bíróság.) A Budapest Környéki Törvényszék azt állapította meg: nem bizonyítható, hogy szexuálisan bántalmazták a gyerekeket, de közel járt annak a kimondásához is, hogy ilyen egyszerűen nem történt.

Ehhez képest jött aztán a fellebbezések után múlt tavasszal a Fővárosi Ítélőtábla döntése, amely szerint súlyos hibák történtek első fokon, a gyerekeket meggyötörték az ismétlődő kihallgatásokkal, és számos olyan objektív adat áll rendelkezésre, amely a felmentő ítélet ellen szól. Az ítélőtábla szerint hibát követett el az elsőfokú bíróság például akkor, amikor perdöntő jelentőséggel értékelte egy pszichológus szakértő véleményét.

Az ítélőtábla bírája, Nehrer Péter nagyon keményen bírálta a gyerekek kihallgatásának módszereit, az ügyész szóhasználatát idézve, a „nyüstölésüket”. Felidézte, hogy a kislány szerint a szakértő rákiabált, hogy “hazudsz, hazudsz, ne hazudjál már”.

Bár az indoklásból úgy tűnt, hogy szívesen megtették volna, az ítélőtáblának nem volt eljárásjogi lehetősége arra, hogy bűnösnek mondja ki a szülőket a szexuális vádban, ezt egyszerűen az ítélőtábla nem tehette meg. Más mód nem volt, mint megismételtetni az elsőfokú eljárást.

Forrás: Index

Egy hozzászólás “13 év fegyházat kaptak a gyermekkínzó szigetszentmiklósi szülők” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    Súlyos büntetés??? Néhány betörésért többet adnak,ahol személy elleni erőszak nem volt.Itt kisgyermekek a szenvedő alanyai a bűncselekménynek és annyi a büntetés,mint a dolog elleni erőszaknak??? Úgy látszik csak a pénznek van értéke,az emberéletnek nincs.Még a gyerekek esetében sincs. Hánynom kell.

Itt lehet hozzászólni !