Hatvan éve akasztották az első csepeli forradalmárt

Csepel.info

kadar-kivegeztet1

1956 után több száz hazafinak jutott ez a sors Kádárék bosszúhadjáratában

Éppen hatvan évvel ezelőtt, 1957. január 26-án, reggel hét órakor akasztották fel Horváth Istvánt a székesfehérvári börtön udvarán. Ő volt az első a csepeli forradalmárok közül, akit Kádár Jánosék kivégeztek.

Horváth Istvánról nem találtunk fotót. Matthaeidesz Konrád újságírónak, a korszak kutatójának köszönhetően azonban megkaptuk a kivégzését igazoló jegyzőkönyvet. Húsz éves volt, amikor a megtorlás áldozatává vált.

A Wikipedia szerint Horváth István 1936 június 18-án született Budapesten. Az általános iskola után Csepelen tanult hegesztőnek, majd több munkahelyen is dolgozott. 1953-ban egy év börtönre ítélték tiltott határátlépés kísérletének vádjával.

kivegzes-jegyzokonyv

A kivégzésről készült jegyzőkönyv

1956-ban Hatvanban dolgozott, de a forradalom kitörését követően, október 24-én Budapestre utazott, Csepelen lakó süketnéma szüleihez. 25-én a Belvárosba ment, hogy megkeresse öccsét. A Nagyvásárcsarnoknál egy ismerősökből álló fegyveres csoporthoz csatlakozott, és a HÉV-állomás közelében tűzharcban is részt vett. Délután Csepelen belépett a nemzetőrségbe, Csepelen és Soroksáron tüntetéseken vett részt, harcolt a szovjet csapatok és az ÁVH-sok ellen.

A forradalom bukását követően, november 17-én elhatározta, hogy Nyugatra menekül, de olyan (téves) hírt kapott, hogy Maléter Pál még harcol a Bakonyban, ezért társaival elindult, hogy csatlakozzanak hozzájuk. December 12-én megtámadták a Bakonybél közelében lévő ÁVH-s üdülőt, hogy a bent lévő államvédelmiseket lefegyverezzék, de az akciójuk nem sikerült. Pár nap múlva lefegyvereztek két pénzügyőrt, majd december 22-én egy karhatalmista egység elfogta és letartóztatta a csoportot. 1957. január 10-én a Budapesti Katonai Bíróság statáriális tárgyaláson fegyver- és lőszerrejtegetés, valamint egyéb cselekmények vádjával halálra ítélte. 1957. január 26-án kivégezték.

Kádárék Magyarország történelmének legvéresebb és legtöbb embert érintő bosszúhadjáratát hajtották végre 1956 után.

Csepel.info

14 hozzászólás “Hatvan éve akasztották az első csepeli forradalmárt” bejegyzésre

  1. strici szerint:

    nem egy ember evtizedeket dolgozott le ugyan abban a gyarban/uzemben.
    a cikkben szereplo ur husz eves korara tobb munkahelyen es egy buntetesen volt tul.
    picit talan erezheto a jelleme. (nem csak az hogy o mar akkor hogy utalta a komcsikat).
    konkretan tudok olyanrol aki egy lumpen elem volt iskolat es munkat kerult 56 utan kivegeztek koztorvenyes buncselekmenyekert de a hos martrok kozott van.
    nem itelkezem ismeretlenul foleg nincs jogom de ez a horvath istvan is erdekes figura lehetett elotte is.
    a masik eszrevetelem egy cikk ne hangulat kelto legyen hanem tenyszeru.
    honnan tudni hogy a legveresebb legtobb embert erinto??
    milyen forras irja hogy istvan milyen humanusan es mennyi koppany kovetovel vegzett??
    mi volt dozsaekkal es meg tucatnyi magyar tortenelmi esemenyben?

  2. admin szerint:

    Történelmi tény, hogy Kádárék bosszúja volt a legvéresebb. Ha elolvassa a szövegét, arra is rájön, hogy Ön írt hangulatkeltést.

  3. strici szerint:

    tudom,hogy buta vagyok es nem figyeltem tortenelem oran ezert legyen szives korrepetalni.
    mennyi embert vegeztek ki 56 utan, honfoglalaskor stb. stb. amikor magyar a magyarral ment szembe???
    legyen szives szamszerint pontosan valaszolni.
    szorszal hasogatasnak tunhet a keresem de csak a pontatlan fogalmazasra szerettem volna felhivni a figyelmet.
    hangsulyozom nem 56 nezoponja a gondom hanem a felreerthetoseg.

  4. Lovas szerint:

    Szerintem szereptévesztésben vagy strici. Ha nem tanultál az iskolában és még bunkó is vagy, azon egy szerkesztőség nem fog tudni változtatni. Csak te.

  5. kilgore trout szerint:

    Strici! Ne keverje össze a középkort a legújabb korral! A kettő között eltelt néhány száz év azért hozott némi pluszt az emberiségnek, mondjuk pölö emberi jogok. Dereng valami?

  6. strici szerint:

    lovas! nem vagdalkozni kell bunkozni. magyar letedre nem erted az ironiat.
    te nagyon okos vagy az iskolaban is tanultal.
    nem kerlek meg arra te adj pontos infot nehogy szerepet tevesszek.
    (az egesz meddo vita lelehetne zarva egy javitassal)

  7. strici szerint:

    kilgore trout! nem szlovakiarol beszelunk aminek van 60 eves tortenelme.
    magyarorszagnak nem 1000 hanem meg tobb. ahogy irja az esemenyek kozott evszazadok teltek el.
    ezert kertem hogy pontositsanak valtoztassanak a megfogalmazason.
    nehany oldalt lapozzon csak vissza es olvashatja a haboru utan titoek 40000 magyart meszaroltak le.
    nem lelottek oket hanem tomegevel lemeszaroltak.
    kadarek veresebben es tobbet?
    tortenelmi teny es tobbes ellentmondas?
    utoljara irom nem magaval a cikkel van gondom hanem a pontatlan fogalmazassal.
    a leg elso hozzaszolast ertelmezze! az eleje egy velemeny amit barki leirhat a cikkel 56-al az esemenyekkel kapcsolatban.
    a masodik reszt javitja a szerzo es mar nem lenne mirol irogatni.

  8. Lovas szerint:

    Először olvasd el amit írtál. Azt egy sötét bunkó írta. Egy sötét, primitív bunkóra, aki egy kivégzett embert támad, csak azt lehet írni, hogy bunkó. Ennyi. Ne is olvass utána, neked felesleges.

  9. strici szerint:

    a vitas kerdest ugyesen kikerulted.
    tehat fogalmad sincs mikor mennyi embert milyen modon oltek meg a magyar tortenelemben.
    megsem vagy agyon iskolazva.

  10. TenkA szerint:

    Látom, nem vagytok töri szakosok… 😉

    Néhány közelítő adat a magyarországi megtorlásokról:

    1956 után kivégzettekről még mindig nincs pontos adat, nagyjából 250-350 közé teszik a mértékadó források (az forradalom utáni sortüzek is több áldozatot szedtek, lásd: Salgótarján, ahol kb. 150 ember halt meg)

    1919-ben kb. 500-600 áldozata volt a vörösterrornak, majd az az követő fehérterrornak is kb. ennyi,

    És végül Haynau 1849 után kb. 130-150 embert végeztetett ki. Csak viszonyításként.

    Ha valaki tud pontosabb számokat, tessék kiegészíteni, vagy javítani.

    Csendben teszem hozzá, az áldozatok darabszámáról vitatkozni illetlenség.
    Az áldozat az áldozat, akármelyik rendszer teszi azzá.

  11. TenkA szerint:

    jaj, majdnem kihagytam:

    1945-1950 közt működő népbíróságok pedig kb. 200 halálos ítéletet hoztak, (egyes adatok szerint ez a szám elérheti a 400 főt is)

  12. strici szerint:

    tenka! koszonom az adatokat!

  13. ZsiványZoli szerint:

    1945 Február 4.-én a csürhe már akasztotta az Oktogonon az ő szempontjukból bűnös személyeket Dr Major Ákos hazaáruló hadbíró itéletei alapján,pedig az rávonatkozó törvények még meg sem voltak.A németek még a várban voltak(oda is lőttek) de a patkányok már törvényt ültek törvény nélkül.A mai jogrend minden idevonatkozó törvény birtokában még a “rendszerváltás” után 27 évvel sem oldotta meg hogy a kommunista bűnözők közül akár csak egyetlen is börtönbe kerüljön.Hiába,a kettős mérce az kettős mérce marad.

  14. rézfaszú fa szú szerint:

    Náci háborús bűnöst képesek előszedni Dél-Amerikától Ausztráliáig, egy komcsi tömeggyilkos meg úgy élhet élete végéig, mint Marci Hevesen:
    http://mno.hu/migr/solomon-bosszuja-590616

Itt lehet hozzászólni !