6. Csepeli Disznótor és Kolbászkészítő verseny

Csepel.info, Mr.Gabee

6 hozzászólás “6. Csepeli Disznótor és Kolbászkészítő verseny” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    A KORMÁNY HELYETT MIÉRT CSAK AZ EU SZÁMOLTATJA EL A VOLT SZOCIALISTA ÉS SZABADDEMOKRATA TOLVAJOKAT?

    A teljes OLAF-jelentés nyilvánosságra hozása után egymás után durrannak a pezsgősüvegek a kormányzati berkekben. Hatalmas győzelmeként ünneplik, hogy a 4-es metró beruházására vonatkozó Európai Csalás Elleni Hivatal anyagában a konkrét felelősöket is megnevezik. Jelesül Medgyessy Péter volt miniszterelnököt és az egykori szocialista-szabaddemokrata fővárosi városvezetést.
    Ha minden jól megy tehát, akkor végre bíróság elé állhatnak azok az egykori balliberális országrablók, akik az amúgy teljesen értelmetlen 4-es metró beruházása körül sáfárkodtak. Ez önmagában tagadhatatlanul örömteli, a dolgok egészét vizsgálva azonban már sokkal árnyaltabb a kép.

    2010-ben a Fidesz egyik legfontosabb választási ígérete a társadalom többsége által is joggal elvárt elszámoltatás volt. Csakhogy közel hét évvel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kikiáltása után sem került börtönbe egyetlen fajsúlyos szocialista vagy szabaddemokrata politikus sem. Már az MSZP egykori pártigazgatója, a bécsi bankszámlákon ismeretlen eredetű százmilliókat rejtegető Simon Gábor is évek óta élvezi a friss levegő finom ízét.

    Az elszámoltatás kudarcát tavaly tavasszal már a kormány is kénytelen volt beismerni. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke egy tévéinterjúban elmondta:

    összességében egyértelműen kudarc, ami a szocialista kormányzás alatti bűnök elszámoltatása terén történt.
    A 4-es metró beruházás során történt visszaélések gyanúja miatt még 2011-ben Tarlós István tett feljelentést, az ügyészség azonban valami rejtélyes okból kifolyólag nem sokra jutott, hat év is kevés volt nekik a vádemeléshez. Ezzel szemben az OLAF a magyar hatóságoktól függetlenül elkészített jelentésben már a konkrét felelősöket is megnevezi. Annak ellenére érték el ezt a bravúr, hogy komoly helyzeti hátrányból indultak, és a magyar hatóságokhoz képest sokkal kevesebb eszköz állt rendelkezésükre.

    A kormányzati körökben tehát most azt ünneplik, hogy egy brüsszeli szervezet elkezdte azt, ami neki hosszú éveken keresztül nem sikerült, az elszámoltatást. Jó kérdés persze, hogy a remekül működő magyar bíróságok mire jutnak majd, ha egyszer eléjük kerül az ügy. Az eddigi tapasztalatok alapján ne legyenek különösebb illúzióink.

  2. v39endre szerint:

    Ennek mi köze a megadott témához ?

  3. Nagyapó szerint:

    Semmi, a trollnak mindegy mi a téma.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Betke szerint:

    Letiltatni szerint, mi a baj, elfogyott a kolbi, mire odaért?

  5. strici szerint:

    en nem szeretnek troll lenni.
    holnap nyissanak egy off topicot hogy elmondhassam a problemam 😩

  6. Letiltatni szerint:

    Pár milliárd ellopott adóforint a probléma.

Itt lehet hozzászólni !