Újabb pert vesztett Juhász Péter: egyértelmű a kapcsolata a maffiózóval

Pesti Srácok

szabó-szabolcs-juhász-péter

Miközben a hírhedt, gyilkosságokkal is kapcsolatba hozott maffiózónak segített, másokat éppen maffiakapcsolatokkal vádolt meg

Ezúttal a Ripost ellen nem sikerült elfogadtatnia a keresetét az Együtt politikusának. A bíróság ítélete szerint Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolata bizonyított, mivel a 15 évre jogerősen elítélt bűnözőnek végzett sajtófigyelést.

Az Origo szerint az Együtt alelnökét Portik keresztlánya buktatta le. Ráadásul nem ez az első eset, hogy Juhász pert veszített, legutóbb világosan kiderült, hogy nem mond igazat Rogán Antal állítólagos utazásával kapcsolatban. Mint ismeretes,

“Juhász Péter hazudott: Portik Tamás keresztlánya lebuktatta” című, a Ripost oldalán megjelent cikk miatt indított pert a lap ellen az Együtt alelnöke. A Fővárosi Törvényszék a politikus keresetét azonban elutasította. A bíróság indokolása szerint Juhász az általa közzétett Facebook- videóüzenetben maga mondta el, hogy F. Erika részére, aki általa is tudottan a börtönben ülő bűnöző Portik Tamás kapcsolattartója, szívességeket tett.”

A bíróság szerint Juhász tudott arról, hogy ezt a tevékenységet végeredményben az elítélt bűnöző, Portik Tamás részére végzi. A tárgyalás után közzétett Facebook-videójában Juhász természetesen a tőle megszokott egyoldalúsággal számolt be az ügyről, elfelejtette megemlíteni a számára vesztes kereseti kérelmet. Pedig már bírósági ítélet is alátámasztja Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolatát. Ismeretes, 2016 végén pedig megjelent a helyreigazítás a balliberális 444-en, amely szerint – Juhász Péter állításaira támaszkodva – valótlanul híresztelték, hogy Rogán Antal miniszter Dubajban járt.

Juhász a Hír TV-ben akkor azt állította, hogy nem igaz, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, az Indexet és a Népszavát. Az Együtt alelnöke többek között azt állította Facebook-oldalán, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője november 3-án Dubajban járt, és például egy halloweenpartin vett részt. Mindezekről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőlük. Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros-Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

Forrás: Pesti Srácok

Egy hozzászólás “Újabb pert vesztett Juhász Péter: egyértelmű a kapcsolata a maffiózóval” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !