Felesége végignézte a Király balesetét

BLIKK, Csepel.info, Mr.Gabee

jimmy

Zámbó Jimmy (†43) nehezen állt ellen a nők csábításának, azonban egy szerelme volt csupán: a felesége, Edit.

Azon a bizonyos szörnyű napon, 2001. ja­nuár 2-án az asszony is végignézte, ahogyan a Király véletlenül golyót eresztett a fejébe. Sorozatunkban Zámbó Jimmyre emlékezünk, akit 16 éve, január 20-án kísértek utolsó útjára.

– Hihetetlen, hogy a véletlenek másodpercek alatt lejátszódó sorozata okozta a párom végzetét – mondta Zámbó Edit, az énekes felesége korábban a Blikknek. Felelevenítette, hogy ő miként látta a tragikus hajnal történéseit.

Jimmy testőrrel járt a fellépésekre, érthetetlen, hogy mire kellett neki a fegyver

A kukorékolás már régen idegesítette Jimmyt, kétszer kilőtt az utcára, hogy megijessze a kakast. „Úristen, mekkorát szólt!” – kiáltott fel Hulé Éva (az eset másik szemtanúja – a szerk.). A férjem erre vette elő a másik fegyverét, hogy megmutassa: az még hangosabb – magyarázta Edit asszony, aki még figyelmeztette is a férjét, hogy tartsa felfelé a csövet, nehogy valami baj legyen. Jimmy azonban egyszer csak felesége felé fordította a már kitárazott fegyver csövét, majd amikor az asszony rákiáltott, hogy ne játsszon azzal a pisztollyal, a fejéhez emelte. „Nincs megtöltve, értsd meg, nincs töltve” – mondta, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver elsült.

– A padlóra rogyott, rászóltam: ne hülyéskedj, kelj már fel! Húztam a karját, de ernyedt volt, és akkor láttam meg a vértócsát – idézte fel az özvegy. A vizsgálat szerint baleset történt: Jimmy csak a valóban üres tárat ellenőrizte, azonban nem vette észre a fegyver csövében lévő lőszert. Lőpornyomot kizárólag az ő kezén találtak a szakértők. Edit mindig is ellenezte, hogy férje fegyvert tartson, ő azonban konokul ragaszkodott a pisztolyához. Tette ezt annak ellenére, hogy fellépéseire testőr is elkísérte.

A haláleset után az özvegy kapcsolata megromlott a Zámbó családdal, szinte egymás köszönését sem fogadták. Nyolc évvel a tragédia után az özvegy újra párra lelt, boldogan, de visszahúzó­dóan él.

– Mindig volt valamilyen vállalkozásom, olyan is volt, hogy magam főztem, amikor a fiammal kisvendéglőt nyitottunk. Nem herdáltam el az örökséget, nem vagyok láblógató nagyságos asszony, ahogy a testvérek mondják. Lakást vettem a gyerekeknek. Jimmynek nem volt végrendelete, de mindig az utolsó fillérig hazaadta, amit keresett – mondta korábban Zámbó Edit.

Legendás szeretők Jimmy életében

Jimmy szerette a nőket, és ezzel Edit is tisztában volt. Házasságon kívüli legnagyobb szerelme a modell Háfra Mari volt, akit a Király még a Casanova bár zongoristájaként ismert meg. Mari a Szerelem a királyság előtt – Zámbó Jimmy menyasszonya voltam című könyvében vallott a viharos kapcsolatról, többek között arról, hogyan hagyta el miatta Jimmy a már terhes Edit asszonyt, s költözött hozzá egy évre.

A Király élvezte a nők szerelmét, de végül mindig visszatért a feleségéhez /Fotó: RAS archív

 A sztárénekes Gregor Bernadett-tel is szenvedélyes viszonyt ápolt. A románcról a napvilágra került paparazzifotók tanúskodtak, amelyen ölelik, csókolják egymást. – Sajnos tudtam róla, mert elkaptam néhány SMS-t, de Jimmy erre azt mondta: sohasem fogja elismerni, ha megcsal, annyira szeret, hogy nem akar fájdalmat okozni. Nem volt vele könnyű az élet, de nagyon lehetett szeretni, ezért tartottam ki mellette – mondta Edit.

2 hozzászólás “Felesége végignézte a Király balesetét” bejegyzésre

  1. Okoska szerint:

    A fegyvert nem játékra tervezték, hanem az élet kioltására!
    Aki játszik vele, az életével játszik.
    Még szerencse hogy másnak nem esett baja!

  2. Hausleitner Ildikò szerint:

    Valamikor èn is nagy rajongoja voltam Jimmynek.
    Kètsèg kivül nagyon nagy tehetsèg volt.
    A neje biztosan rengeteget szenvedett mellette, de luxusban èlhetett.
    Edit asszony egy rendkivül intelligens, visszafogott hölgy.
    Jimmy örülhetett, ilyen felesègnek.
    Mindenek mellett nagyon szèp.
    Örülök, hogy boldog, ès kivànom a legjobbakat neki.

Itt lehet hozzászólni !