Sokkolóval, késsel és kővel támadtak Csepelen

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

audi_4

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 11-én 11 óra körül egy XXI. kerületi telephelyen vitatkozott, majd dulakodott két férfi. A 22 éves és a 19 éves fiatalember egy korábbi sérelem miatt esett egymásnak. Percekkel később a helyszínre érkezett mindkettő családja. A szemtanúk elmondása szerint a két dinasztia egymásnak esett, melynek során előkerült sokkoló és kés is.

Az egyik család autóval megpróbált elmenekülni a helyszínről, azonban kövekkel dobálták meg autójukat. Az egyik kő eltalálta a kocsiban ülő 22 éves fiatalembert, aki – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Amire a rendőrség a helyszínre ért, addigra a család – fiú, apa, nagyapa – elmenekült. Őket a csepeli rendőrök lakásukon fogták el, elszámoltatásuk folyamatban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.

2 hozzászólás “Sokkolóval, késsel és kővel támadtak Csepelen” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Ébredezik a cigányság ??

  2. Csepelsziget überalles szerint:

    cigány csótányok

Itt lehet hozzászólni !