Polskit lopott, ráadásul kétszer lopta el – videóval

POLICE

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat M. E. 19 éves fábiánházi lakos ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt. A férfit a rendőrök 2017. január 7-én 1 óra 50 perckor Budapesten a VIII., Salgótarjáni úton igazoltatták, amikor egy kitört ablakú Polski Fiatot tolt. A férfi a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a jármű nem az övé, a tulajdonosa kérte meg, hogy tolja el.   

A rendőrök felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki közölte, hogy a személygépkocsit 2017. január 6-án 3 óra 58 perckor Budapesten a XIV., Egressy útról ellopták és azt a rendőrségen bejelentette. A járművet a rendőrök még aznap 10 óra 30 perckor a Puskás Ferenc Stadionnál megtalálták és értesítették a sértettet, azonban a tulajdonos nem tudta elszállítani, mert üzemképtelen állapotban volt; eltört a kormányműve.  A rendőröknek a gyanúsított elmondta, hogy a lopott autót azért hagyta hátra a Stadionoknál, mert mennie kellett dolgozni, ezért másnap ment vissza érte, és miközben tolta, akkor fogták el a rendőrök.

A férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Itt lehet hozzászólni !