A Csepeli Lelkészi Kör is megvendégelte a rászorulókat

Csepel.hu

okumenikus

 

A Csepeli Lelkészi Kör és más szervezetek, magánszemélyek adományainak köszönhetően vendégelték meg a rászorulókat december 23-án a Kossuth Lajos út 138-148. közötti lakótömbbel szemben, a Shell benzinkút előtti parkolóban. A hagyományos karácsonyi ételosztást az Ökumenikus Segélyszervezet rendezte Csepelen egy héten át, december 19-e és 23-a között. Idén a szokásosnál kevesebben vették igénybe az ingyen ebédet kerületünkben. 

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az adventi-karácsonyi szeretetvendégségén a napi ezer adag étel mellett feldíszített, fűtött sátor és karácsonyi zene is várta a rászorulókat. Minden nap más menüt szolgáltak fel. Pénteken, az utolsó nap sült csirkecomb, krumpli, savanyú uborka, narancs, alma, sütemény került az asztalokra, a távozók pedig egy kiló kenyeret is magukkal vihettek. A megmaradt ételeket a csepeli Védgát utcában található nappali melegedőben osztották ki. 

Az Ökumenikus Segélyszervezetnél háromszáz főállású munkatárs dolgozik, akiket számtalan önkéntes segít. Különösen a karácsonyt megelőző időszakban jelentkeznek sokan önkéntesnek. A munkájukat egész évben végzik. Nappali melegedőket, hajléktalanszállókat működtetnek. Karácsony előtt külön adománygyűjtést szerveznek, amelynek köszönhetően szeretetvendégségen várják a szociálisan rászorulókat az egész országban. A Csepelen megrendezett ételosztás finanszírozásában és az ételek felszolgálásában minden nap más cég vagy szervezet vette ki a részét.

Csepel.hu

fotó: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

2 hozzászólás “A Csepeli Lelkészi Kör is megvendégelte a rászorulókat” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Olofsson Placid atya 100 éves. Isten éltesse!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Bobb György szerint:

    Tessék mondani ,mikor is lesz pontosan Csepelen az ingyenes,karácsonyi ételosztás és pontosan
    is hol,merre fele?
    Miért nem dicsekednek vele és miért nem osztják meg sajtóban ,netten sem,de sehol sem???
    Szégyelni kell talán ezt a nemes eseményt ???

    Egy jelenleg is hajléktalan,éhes ember!!!
    György

Itt lehet hozzászólni !